Megcélozhatjuk persze azt is, hogy a nógrádi nyugdíjasok is ugyanannyiszor szálljanak óceánjáró szállodahajóra és/vagy vegyenek részt egzotikus társasutazásokon, mint egyes nyugati kortársaik, csak akkor kérnénk egy kimutatást, hogy a cél elérésekor hány hajóval több fogja okádni a szennyezést a világ tengerein, és miként aránylik ez ahhoz a kiiktatandó bűnhöz, ha egy háromgyermekes család bátorkodik benzines autót tartani bizonyos logisztikai feladatok kivitelezéséhez.
Amint arra az Európai Környezetvédelmi Ügynökség rámutatott, 2000-hez képest 2019-ben nem kevesebb mint 47 százalékkal fogyott több az EU-ban háztartási berendezésekből és informatikai-kommunikációs eszközökből, emellett 43 százalékkal nőtt a fogyasztás a különféle (egészségügyi, oktatási, pénzügyi, szabadidős és egyéb) szolgáltatások terén – azaz az uniós átlag eleve ennyivel feljebb kúszott. „Az Európa fogyasztásához kapcsolódó nyomás olyan magas, hogy az súlyosan veszélyezteti a bolygó regenerálódási képességét” – szól az uniós megállapítás;
lásd még az úgynevezett „túlfogyasztás napját”, amely azt jelzi, mikorra használják fel a fogyasztók a Föld éves erőforrásait.
Luxemburgban ez idén február 14-ére esett, Belgiumban március 26-ára, Ausztriában április 6-ára, Magyarországon május 30-ára. Ha tehát 2010 óta a magyarok a mindenkori uniós átlag 60 százalékáról csupán annak 71 százalékára növelték fogyasztásukat (a háztartások megtakarítási rátájának egyidejű látványos növekedése mellett), az nehezen minősíthető folyamatos elszegényedésnek, sokkal inkább lassú jóléti növekedésnek.
És itt érkezünk el egy további tényezőhöz. Amikor az átlagjövedelem emelkedéséről érkezik hír, azonnal kapni szoktuk a magyarázatot, hogy ez csak az átlag, ez nagyon nem azt jelenti, hogy mindenki ennyit keres – ezzel szemben