Itt a fordulat a TISZA Pártnál, megvan az új jelmondat: „Érthető, hogy félsz!”

„Kapitány István bejelentette, hogy visszaállítják a szülészorvos-választást” – jön szembe a hír, és az ember már végképp összezavarodik a sok pozícióhalmozó polihisztor láttán.

a többi 99 szóba se jöhetett (miközben az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentései eddig következetesen az Orbán-kormány szemére vetették, hogy a magyar közigazgatás felső szintjein „favoritizmus és nepotizmus tapasztalható”). Egyidejűleg a párton belül egyedül a pártvezér, EP-képviselő, riporter-influenszer, leendő kormányfő az, aki a párt pénzeszközeinek kezelésére alkalmas –  a TISZA alapszabálya legalábbis kifejezetten az ő hatáskörébe utalja ezt a feladatot, rögzítve, hogy önállóan jogosult rendelkezni a párt bankszámlája felett, tehát hogy

Ha nem kotyogja el Wáberer György nyilvánosan, hogy mennyivel finanszírozta a pártot, szinte akkor is menten észrevette volna a dolgot a párt pénzeszközeinek gondos őre – miután leendő kormányfőként bepötyögte röhögős emodzsijait a Mi Hazánk aktuális Facebook-posztja alá, feltétlenül elbíbelődött volna a számlatörténet ellenőrzésével.

Erre most, hogy kijelöltetett 16 tárca és azokhoz miniszterként a 16 legkompetensebbnek vélt személy, tehát már épp gondoltuk, hogy itt a valódi tiszta lap, mostantól legalább szakpolitikailag koncentrál mindenki arra, ami a feladata, egyszerre jön az üzemgazdász Kapitány István, a Vasedény egykori dolgozója, a Shell volt globális kiskereskedelmi alelnöke, leendő gazdasági és energetikai miniszter, és

A hírt aztán Dr. Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter Facebook-kommentben árnyalta-cáfolta sietve (nem kell aggódni: az oly finnyás úri közönség szerint ez nem bénázás, és semmiképp sem történt vállalhatatlan kavarás vagy veszélyes hatáskörátlépés, hanem egy új, „transzparens kommunikációs stílussal” állunk szemben, ahol 16 miniszter figyelheti munkaszüneti napon is ebédidőben, hogy 15 kollégájának valamelyike épp mibe kontárkodik bele, százezernyi facebookos követőt plusz a teljes sajtót dezinformálva) – ugyanakkor Kapitány István népesedéspolitikai-szülészeti eszmefuttatásának demográfiai részéhez nem szólt hozzá se Hegedűs Zsolt, se a leendő családügyi miniszter, ezért a biztonság kedvéért nézzünk rá arra is, még mielőtt bárkit félrevezetne.

„1949 óta 2025-ben született a legkevesebb gyermek Magyarországon ezzel megdőlt a 2024-es negatív rekord. A 72 ezer született gyermek nem csak egy statisztika, hanem egy jelzés arról, hogy sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni, aminek valljuk be érthető okai vannak” – fogalmaz a leendő gazdasági és energetikai tárca vezetője.

Úgy ünneplünk valamit, hogy közben „bevalljuk”, hogy érthető, ha sokan tartózkodnak tőle. Mintha a madarak és fák napja környékén azt olvasnánk, „valljuk, be, érthető okai vannak” annak, ha valaki nem bíbelődik madárbarát kerttel, hanem például kiterít valami műfüvet. Onnantól kezdve, hogy egyoldalúan „belátjuk” ennek érthető voltát, már fel is adtuk azt az álláspontot, hogy a madárcsicsergős, buja természet kívánatosabb, mint a sivárság, és ha valaki számára adott minden, ami egy kertes házhoz kell (ingatlan, munkaképes állapot satöbbi), akkor a zöldítés mellett nyomósabb okok szólnak, mint a lebetonozás mellett.

„1946 óta 2025-ben született a legkevesebb gyermek Németországban; a születések száma már negyedik éve folyamatosan csökken” – jelentette pár napja a német statisztikai hivatal abból az országból, amelynek migrációs egyenlege az elmúlt évtizedben évente 220 ezer és 1,5 millió közötti pluszt mutatott, benne sok-sok százezer szülőképes korú (nem kis részben muszlim) nővel. „1942 óta 2025-ben született a legkevesebb gyermek Franciaországban; a termékenységi ráta 1917-ben volt utoljára ennyire alacsony” – írták már hónapokkal ezelőtt a korábbi demográfiai bezzegország hírportáljai, úgy, hogy arrafelé az újszülötteknek eleve már csak mintegy kétharmada érkezik olyan családba, ahol az apa és az anya egyaránt Franciaországban született;

„Ennél kevesebb gyerek utoljára 2001-ben született, akkor azonban még több mint egymillióval kevesebben éltek az országban, mint 2025-ben” – ez a tavalyi osztrák mérleg, 1,29-es (illetve az echte osztrák nők esetében 1,22-es) termékenységi rátával. „A 19. század eleje óta nem született olyan kevés gyermek Lengyelországban, mint 2024-ben” – jött a hír Varsóból már tavaly; azóta a helyzet szigorúan monoton romlott.

Ha Kapitány István mondataiból indulunk ki, akkor mindez Európa-szerte „egy jelzés arról, hogy sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni, aminek – valljuk be – érthető okai vannak”. Melyek azok? Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy

A folytatásban „a magyar Jockey Ewing” kifejti: „Ma sok nő úgy éli a mindennapjait, hogy egyszerre próbál megfelelni a munkahelyén és otthon is. Dolgozik, szervez, gondoskodik, helytáll — sokszor úgy, hogy közben kevés valódi segítséget kap”.

Ez kétségkívül így van, fontos is a kérdés, a „ma” szócska viszont kissé félrevezető: nem volt ez másképp anyáink és nagyanyáink esetében sem (azzal a különbséggel, hogy nekik nem volt instájuk, ahol bezzeganyák frusztrálhatták volna őket a csemetéiknek készített színes-vidám uzsonnacsomagok fotóival) – a helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy

de a nemek közötti egyenlőség tekintetében élen járó finneknél 2024-ben szintén rekordalacsony, 1,25-ös termékenységi rátát jegyeztek fel (városok esetében ez az érték 1,03-1,08 közötti). Magyarországon 2019-ben 49 ezer bölcsődei férőhely volt, 2025-ben már 69 ezer – a termékenységi ráta mégis újra csökkenni kezdett.

A Kapitány István által emlegetett 1949-es évben (az évenkénti statisztikák első évében) 190 398 gyermek született Magyarországon, ami 2,54-es termékenységi rátát jelentett; előtte, 1941-ben 177 ezer baba jött a világra (2,48/nő) – ezzel szemben 2025-ben 72 000 élveszületést regisztráltak. A második világháború alatt és után tehát

Ezen a vasárnapon olyan nagyanyákat és dédanyákat is ünneplünk, akik a fogságban lévő férjük távollétében éveken át teljesen egyedül (vagy kitelepítettként katasztrofális higiéniai körülmények között) abszolválták a háború utáni kisgyermekes létet (automata mosógép, eldobható pelenka satöbbi nélkül), hogy aztán mi is megszülethessünk – valahol igencsak lenézi a mai fiatalokat az, aki úgy véli, érthető, ha felmenőikkel ellentétben a mostani, objektíve kényelmesebb és jólétibb világban nem mernek elköteleződni és gyereket vállalni.

Egy friss holland felmérés szerint ott a 18–35 év közöttiek 53 százaléka nem akar gyerekeket vagy még bizonytalan; az indokok között első helyen szerepel, hogy a válaszadó egyszerűen nem vágyik rá, második a világ jövője miatti aggódás (hát, ha az illető gyereke nem születhet meg, hogy jobbá tegye a világot, akkor persze van miért aggódni). Egyharmaduk állította, hogy a jelenlegi személyes szabadságát és életmódját preferálja, egynegyedük anyagi okokat is említ, nem kevesebb mint 16 százalékuk pedig tényezőként jelölte meg a „homoszexuális/leszbikus” kapcsolatot.

Viszont mázli, hogy mostantól komoly nemzeti egység bontakozhat ki: a Fidesz és a Mi Hazánk szavazói mellett, akiktől eredendően elvárt a hazafias családbarát hozzáállás, az eddigi ellenzék Orbán-fób része se kell már, hogy toxikus módon belesulykolja gyermekeibe az ország élhetetlenségét – hiszen most már nem „Orbánnak” szül a magyar, hanem lelkesen segítheti Magyar Péter népességnövekedésre irányuló ígéretének teljesülését.

A Fidesz-KDNP a házasságok számának újbóli, 20 százalékos emelkedésével adja át a hatalmat – ne féljetek, fiatalok, attól, hogy jövőre már az Ti otthonotokban is ünnep legyen az anyák napja!

***

(Nyitókép: Hatlaczki Balázs / MW)