Megszólalt Novák volt kabinetfőnöke: Balog Zoltán határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet

2026. május 23. 13:23

Schanda Tamás szerint sem ő, sem a Sándor-palota kegyelmi ügyekkel foglalkozó hivatali részlege nem javasolta K. Endre kegyelmét Novák Katalinnak.

2026. május 23. 13:23
Novák

Több mint két év hallgatás után érdemben megszólalt Schanda Tamás, Novák Katalin volt kabinetfőnöke a K. Endre kegyelmi ügyében. A 24.hu-nak adott írásos válaszában megerősítette: 

sem ő, sem a Sándor-palota kegyelmi ügyekkel foglalkozó hivatali részlege nem javasolta, hogy a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese kegyelmet kapjon. 

Mint írta, „a feladatom az volt, hogy amikor a javaslatunkkal ellentétes tanácsadói vélemény is érkezik, akkor az elnök mérlegelési helyzetbe kerüljön, ezért készült két változat”.

Schanda válaszának legfontosabb része Balog Zoltán szerepére vonatkozik. A volt kabinetfőnök azt írta: 

Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet Novák Katalintól, mivel meggyőződése volt, hogy ártatlan – Balog Zoltán ezt számomra is többször jelezte.”

Hozzátette: „Mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat K. Endre ügyében.”

A volt kabinetfőnök szerint a döntés a pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi ügyek részeként született meg. Mint fogalmazott: „A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi döntések elnöki aláírásakor jelen voltam, miután az Elnök elfogadta Balog Zoltán – mint az ügyet és az érintett személyt ismerő – meggyőződését, hogy K. Endre igazságtalan büntetésben részesült.” 

Schanda ugyanakkor utólag hibának tartja az eljárást: 

Álláspontom szerint hiba volt, hogy a pápalátogatás miatti időnyomás okán nem jártuk még jobban körbe az ügyet, nem volt elég tér a vélemények ütköztetésére.”

Schanda Tamás azt is közölte, hogy „K. Endre ügyéről külön egyeztetés nem volt”, és a Sándor-palotán belül a botrány kirobbanásáig nem történt külön reflexió az ügyre. 

A volt kabinetfőnök végül úgy fogalmazott:

 „Abban a hiszemben döntött Novák Katalin, hogy K. Endre nem élt vissza a gyermekek bizalmával.”

 Hozzátette: „Biztos vagyok benne, jól ismerem Novák Katalint, hogy soha nem adott volna kegyelmet valakinek, akiről azt gondolja, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmazott.” 

Schanda szerint Novák hibázott, majd vállalta a felelősséget, lemondott, és bocsánatot kért az áldozatoktól.

Magyar Péter a közösségi oldalán reagált a hírre, hogy Novák Katalin egykori kabinetfőnöke megszólalt a kegyelmi üggyel kapcsolatban. 

„Dől a dominó. Megtudtuk, hogy Balog Zoltán vette rá Novák Katalint, hogy megkegyelmezzen a pedofilsegítőnek. Már csak az a kérdés, hogy ki vette erre rá Orbán házi lelkészét” – írta a miniszterelnök.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Összesen 263 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus-2
2026. május 24. 21:28
"Megszólalt Novák volt kabinetfőnöke: Balog Zoltán határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet..." Mert hogyan kellett volna kérnie?
Válasz erre
0
0
boomaire
2026. május 24. 20:55
Kónya Endre egy mélyen hívő erdélyi református családból származik, és mint ilyen az LMBTQ frakció kiváló célpontja, és amikor Balogh Zoltán az elítélt K. Endre feleségének kegyelmi kérvényét a köztársasági elnöknek továbbította bezárult a csapda. A hírtorzításban profi liberál-bolsi propagandagépezet elkezdte sulykolni, hogy K. Endre pedofil-támogató, így mindenki, akinek a nevét egy sorban le tudták írni K. Endrével, az is pedofil-támogatóvá vált. Ha valakit az utcán megdobnak egy kupac sz@rral, az ott az utcán nem tudja magát tisztázni, ha vergődik, csak mindenkin szétkeni, aki csak hozzá ér. A tisztázás lehetőségét kizárja, hogy ettől kezdve a totális uralomra törő liberál-náci propaganda már nem K.Endrével foglalkozik, hanem csak egy "pedofil-támogató" ügyének habosításával. Ugyan ezt játszották el 2002-ben, amikor Kövér László "kishitűség" elleni beszédéből azt hozták ki, hogy Kövér kötelet kínált mindenkinek, aki nem ért egyet a Fidesszel, így lett Köteles Laca.
Válasz erre
2
0
boomaire
2026. május 23. 23:50
Érdekes volt, hogy amikor Mr. Pressman meghívott két birót, azok nem a Kúria, vagy a Bírósági Hivatal elnöke voltak, vajon a Kónya Endre ügyében bíráskodó bíró is járt Pressmannál? Ezt lenne érdemes kivizsgálni. Független volt-e a bíróság a nemzetközi korrupciótól?
Válasz erre
3
0
boomaire
2026. május 23. 23:45 Szerkesztve
"Ekrü123 - 2026. május 23. 18:36" "Arra meg felhívom a figyelmetek, hogy Novák Katalin már nem közszereplő, magánember és a civil szférában dolgozik. Tehát minden ellene irányuló szemétségért a delikvens aki elköveti felelősségre vonható. " Kónya Endrét pontosan egy ilyen mondatért ítélték el, és nem pedofil-támogatásért, ahogy a mocsok propaganda beállította. K.Endre kb ugyanezt mondta a molesztálást bejelentő fiúnak: "Arra meg felhívom a figyelmetek, hogy aki hamis vádat jelent be, az felelősségre vonható. Ez volt a bűne!!!! A bírósági iratokból egyértelműen megállapítható. Ezeket kérje ki M.Szálasi a bíróságtól, és a kényes részek kitakarásával ezt tegye közzé, és kiderül, hogy milyen aljas mocsok a liberális média, akik ebből csinálnak a mai napon is pedofideszezéssel verbális lincselést. ,
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!