„Értjük mi a viccet, hogy is ne értenénk – csak nem szeretjük. Pressmant a minden határon túlmenő magatartása miatt már a kancelláriaminiszter is úgy hajtja el, mint tehenet a vásárba – miközben a kormányfő, akihez tizenhárom hónapja próbál bejutni, nem fogadja.
A minthák korát éljük. Mintha Magyarország nem ítélte volna el ugyanúgy Oroszország ukrajnai agresszióját (akármit gondoljunk is máskülönben Ukrajnáról). Mintha nem mi akarnánk a békét. Mintha Pressman diplomata lenne, nem pedig egy diplomatának beöltöztetett provokátor, aki már egy éve lépten-nyomon beavatkozik a magyar közügyekbe – hol egy széderestét, hol egy szexuális kisebbségi felvonulást, hol pedig egy X (Twitter)-üzenetet választva ehhez a megfelelő médiaalkalomnak. Széles a repertoárja.
Mintha nem egy virtigli szatócsnép küldte volna hozzánk, magyarokhoz, akik szerinte „az üzletért esdeklünk”, egy olyan országból, ahol az interest on interest (kamatos kamat) érzékibben hangzik, mint Európában a Nadír románca Bizet-től, ahol senki senkitől két verssort nem tud fejből elmondani, ellentétben a palládium árfolyamával a napi tőzsderovatból. Meg mintha nem bekkelnénk ki 2025 elejéig, amíg végre vissza nem húz a Pinchukjaihoz, mint Brooklyn felett a vadliba.”
***