Már elnézést, de akad ember, aki ezt elhiszi?
„Egy rabbi költözött nemrég a társasházunkba a családjával. Pontosabban visszaköltözött, mert lakott már itt, de néhány évet közben külföldön töltött. Kisgyerekekkel jöttek vissza; babakocsiban tolják őket. Mindez még nem lenne nagy szám a környékünkön: két sarokra lakott innen Scheiber Sándor néhai főrabbi is, nemzetközi hírű tudós, a hazai neológ zsidóság egyik legnagyobb alakja. De Scheiber úgy nézett ki az utcán, mint bármely környékbeli öregember, a mi mostani házirabbink viszont kiköpött ortodox. Fején mindig fekete kalap, az egész öltözete fekete, a nadrágja mellett himbálóznak a világos szemlélőrojtok, amint átsiet a zebrán.
Legközelebb elkapom egy pillanatra, és – attól függően, mennyire leszek kekec hangulatban – megkérdezem tőle, nem fél-e, esetleg direkt rosszat akar-e cseperedő gyerekeinek? Schiff András, Londonban élő nemzetközi hírű zongoraművész ugyanis azt nyilatkozta a minap az angol The Telegraphnak, Magyarországon a »politikai klíma aggasztóan hasonló 1940-hez«, noha óvatosságból nem használja a fasiszta szót. Schiff már régóta egyáltalán nem jár a szülőföldjére.
Ezt is ajánljuk a témában
A világhírű zongoraművész szerint azonban a magyarországi rendszer „igazi áldozatai a cigányok, akiket valóban üldöznek, sokkal jobban, mint a zsidókat.”
Úgy tűnik, a világon két dolog menetrendszerű: a japán sinkanszen, a legpontosabb vonat és a Magyarországot lejárató Schiff-interjú. Amit a Telegraph kvázi szenzációként idéz Schifftől cikke címében
Megfenyegettek, hogy levágják a kezeimet
– értjük, persze, kell a kattintás a lapnak, Londonban sem olcsó a szankciós csirke –, azt a zongorista valójában már 2012-ben, azaz tizenegy éve elmondta egy finn újságnak. (A helyzet azóta javult is némiképp: akkoriban még Schiff azt nyilatkozta, öngyilkossággal érne fel, ha hazatérne e névtelenségbe burkolt fenyegetője miatt, ma viszont már úgy fogalmaz, nem veszi komolyan az ilyesmit.)
Az ismétlés nem meglepő: 2011 januárja óta telis-tele a hazai és az európai sajtó az önismétlő Schiff-interjúkkal, mi több, a világlapokban elhelyezett olvasói levelekkel. Ezekben a legfőbb baja a művésznek persze az egymást követő Orbán-kormányokkal van, de kap a szélsőjobboldal is (»Adolf Hitler szellemét idézi meg«; »nagyon hangos és agresszív, különösen a névtelen internetes blogokon«), valamint az egész magyar társadalom (»az ország pedig tele van rasszizmussal, gyűlölettel, antiszemitizmussal és nacionalizmussal«).
Hogy pedig a zsidók se maradjanak ki a szórásból: »Ha egy zsidó hülye, az nagyon hülye« – ezzel a mondással minősíti, hogy a pesti zsidók még nem mentek el az országból, vele ellentétben. Figyelemre méltó, amit most a taxisokról nyilatkozik:
Valahányszor (!) beszálltam Budapesten egy taxiba, a sofőr elkezdett arról panaszkodni, hogy minden a zsidók miatt van.
Már elnézést, sokan valóban sok mindent elhittek, elhittünk már Magyarországon – a miénk lesz a Felvidék, a vas és az acél országa leszünk, még Lendvai Ildikónak is, hogy nem lesz gázáremelés –, de akad ember, aki ezt elhiszi?”
Nyitókép: Wikipedia
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
Nem köntörfalazott a Kossuth-díjas zenész.
Ettől még a keleti orientáció az marad, ami, de legalább a maga lecsupaszított valóságában, és nem kamu, süket dumákkal a normalitásról.
Régi vagy új baloldal egyre megy, gond nélkül teljesítenék a brüsszeli elit utasításait.
A társas kapcsolatok hiánya fizikai és lelki összeomlást okoz, ami miatt mindenki terápiára jár és analitikusától várja életválságának megoldását.
A nyugati kultúrából eltűnt a polgári bátorság. Az egyéni jogok és jólét hajszolása felülírta a közösségi érdeket, s bár a szellem emberei hivatalosan szabadok, valójában az uralkodó hóbort foglyai. Nem én mondom, nem most. Szolzsenyicin mondta negyvenhat évvel ezelőtt.
Két évvel a borzalmak után újra előtörhetnek az emlékek a magyar kapusból.
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
