Tudunk-e és akarunk-e még polgárok lenni?

A címben feltett kérdés mindig is izgatott. A választás óta különösen. 1998 és 2002 között vállaltan polgári kormányzás folyt Magyarországon, az első Orbán-kormány kimondottan polgárokként hivatkozott a magyar emberekre. Darabokra is szedte a liberális sajtó. Aztán változtak az idők, és nyolc évvel később, amikor újra a jobboldal kapott megbízást az ország vezetésére, kikopott a kommunikációból a terminus.

Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök úgy fogalmazott egykor:

Lássuk, ez a zsinórmérték miként vonatkoztatható az előző tizenhat esztendőre, amit most oly divatos pocskondiázni. Abban bízom, ha majd elmúlik a győzelmi mámor, lehet reálisan viszonyulni hozzá. Az Eurostat statisztikája szerint 2010 óta 18 százalékkal csökkent a mélyszegénység Magyarországon, az állami vagyon megduplázódott, többszörösére nőtt a minimál- és az átlagbér.

Az is tény ugyanakkor, hogy a középosztályosodásban nem tartunk ott, ahol szeretnénk. A kiválasztottak, a tűzközelben lévők egyéni gazdagodása ugyanis nem egyenlő a középosztályosodással vagy a nemzeti tőkésosztály kinevelésével. A verseny kiiktatása, a belekényelmesedés a meg nem érdemelt életszínvonalba, aminek nincs semmi köze az elvégzett munkához, szintén meglehetősen távol áll a polgári értékrendtől. 

Az utóbbi idő kétségtelen polgári vívmánya azonban a munkaalapú társadalom. Hogy senkinek ne érje meg nem dolgozni, ha arra az egészségi állapota alapján egyébként képes.

Szintúgy polgári vívmány volt a családbarát kormányzás, azaz a családok kiemelt támogatása. A nemzetegyesítés békés eszközökkel megvalósult, a határainkon kívül rekedő magyarok egyenrangúsítása felé határozott lépéseket tettünk.

Egyesületünk megvizsgálta, a széthúzó magyar társadalom egyet tud-e még érteni néhány alapvetésben, és kiderült, Magyarországon még az is polgár, aki, ha megkérdeznék, hevesen kikérné magának, hogy ilyen avítt címkével illessék. A legmagasabb egyetértést a béke (értsd: külső biztonság és belső békesség), valamint az az elv kapta, hogy

Szintúgy kiemelkedően sokaknak elvárása a közbeszéd tisztasága, hogy a vélemény szent, senkit nem lehet emberi méltóságában megsérteni, s a rosszhiszemű, szándékos megtévesztés még egy politikai kampányban sem elfogadható. 

A választáson kiderült: sokan dühösek, nem szerették, ami volt… Ám  az is látszik, hogy értékeik tekintetében a magyarok magabiztosak. Megvan a saját zsinórmértékük. Igazi polgárok. 

A kérdés, hogy az Országgyűlés hajlandó lesz-e tudomást venni arról, hogy van nemzeti minimum ebben az országban, s megteremti-e az ezt leképező politikai minimumot. Betartja-e a polgárok által elvárt játékszabályokat? Enélkül biztos lehetetlen lesz összefoltozni a társadalom szétszakadt szövetét. Az alapokban egyetértő nemzetek ugyanis erősebbek, és könnyebben boldogulnak. S erre a mai, feje tetejére állt világban mindennél nagyobb szüksége volna Magyarországnak.

A szerző a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke