Vitézy Dávid: Az államnak meg kellene versenyeztetnie magánvállalatok ajánlataival a MÁV-ot

2023. július 27. 10:07

A belföldi vasúti személyszállításnak jót tenne a piacnyitás a volt közlekedési államtitkár szerint, erre 2034-ben kerülhet sor.

2023. július 27. 10:07
null

Vitézy Dávid a hvg.hu-nak nyilatkozott a mellékvonalak bezárása kapcsán, amelyről a Mandiner is beszámolt. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint ezek közül nyolc menthető menthető lenne, ráadásul a bezárás után 

a megtakarítás vonalanként egy hónapban egy MÁV-os igazgató bérét nem éri el". 

Piacnyitás

Vitézy korábbi Facebook-posztjában cseh és francia példát is felhozva amellett érvelt, hogy az államnak meg kellene versenyeztetnie magánvállalatok ajánlataival a MÁV-ot, és fokozatosan vissza kellene szorítania az állami vasútvállalat monopóliumát, ha az képtelen a szolgáltatás megfelelő színvonalú ellátására. Most pedig a lapnak úgy fogalmazott:

„Egész Európában átalakul a piac, jellemző, hogy az állami szereplők a pályát biztosítják és rögzítik a közszolgáltatás tarifaszintjét, menetrendjét, de ezután a szolgáltatást versenyben ítélik oda – 

mi eközben a vasúton még mindig be vagyunk ragadva az államszocializmus egy a MÁV, egy az ország modelljébe”.

Szerinte a piacliberalizáció, a versenytársak megjelenése ugyanis igencsak jótékony hatással lehet a költségekre és a szolgáltatás színvonalára is. „Ráadásul még csak nem is kell külföldre menni azért, hogy jól működő példákat találjunk, elég csak a GySEV által üzemeltetett nyugat-magyarországi vonalakat megnézni: ezek is mellékvonalak, korszerű alacsonypadlós Flirt-motorkocsik járnak, senkinek eszébe nem jut bezárni őket –

miért van az, hogy Győr-Moson-Sopron megyében pontosan ugyanazt kiválóan tudjuk üzemeltetni, amit Borsodban vagy Csongrád-Csanád megyében bezárunk?"

– teszi fel a kérdést Vitézy.

Vitézy Dávid: A vasút nem csak a múlt, de a jövő közlekedési eszköze is - Mandiner

Ideje lenne az államszocializmusból örökölt „egy az ország, egy a MÁV" logika helyett az utasok érdekeire fókuszálni.

Nyitókép: Wikimedia Commons

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. szeptember 06. 17:12
Itt azért sokmindenről beszélünk. Anglia valóban bebizonyította, hogy a vasúti infrastruktúrát nem szabad privatizálni, mert ha piaci alapon (lehető legolcsóbban) akarnak megoldani/elhanyagolni egy problémát, abból balesetek lehetnek, ahol emberek halnak meg és politikusoknak kell lemondani (egy politikust ez általában közvetlenebbül érint). A szolgáltatás a meglévő síneken egy más történet. Ott valakinek fel kell lépnie üzemeltetőként, óriási tőkét kell beruházni a gördülőállományba (ba bérli akkor is), de ha jó a szolgáltatás, akkor még működhet is. Amúgy ott, ahol a pálya, az állomások, a menetrend és a szerelvények is rendben vannak, ott megjön az utazókedv is. Az esztergomi vonal pont ezt mutatja. A szárnyvonal pedig egy állandó kérdőjel. Mert ahol csak kevesen akarnak egyszerre egy időben, rugalmatlanul, 2 pont között utazni, ami nem is feltétlen a kiindulásuk/végcéljuk, ott nem is lesz a vasút az autózás alternatívája. Mert ne feledjük, hogy vasút előbb volt mint autó.
jobtvojumaty
2023. augusztus 08. 00:18
A piacnyitás és a kapitalista felfogás fejleszti a vasutat. Ja nem. Meg lehet nézni, hogy mi történ Angliában.
ProletarFC
2023. július 31. 15:53
Vitézy Dávid A kapzsitalizmus képtelen jól működő vasútat fenntartani, az államszocializmus minden tekintetben jopbb rendszer volt, még a nagyapádnak is aki a zene világában a híres Erdős Péter volt.
CsakOlvas
2023. július 27. 23:13
https://www.youtube.com/watch?v=3bINmmNpViM&list=RDGMEMQ1dJ7wXfLlqCjwV0xfSNbA&index=5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!