„Tehetséggondozó intézményrendszerek nélkül nem tudjuk biztosítani az ország felemelkedését” – vita a magyar tehetséggondozásról

Péntek kora délután Tehetséggondozás a magyar felsőoktatásban címmel hirdetett vitát az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma, melynek résztvevői Chikán Attila (a Rajk Szakkollégiumnak az alapító igazgatója), Orbán Balázs (a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumának elnöke), valamint Lehmann Miklós (az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium igazgatója) voltak.

Olyan kérdések kerültek elsősorban terítékre, mint: hogyan áll az elmúlt évtizedek és a napjaink felsőoktatása a tehetséghez, vagy milyen törekvések, indíttatások és intézmények teszik lehetővé a hallgatók, diákok, tanuló felnőttek tehetséggondozását.

A beszélgetést Chikán Attila a tehetséggondozás közelmúltbeli áttekintésével kezdte. Mint mondta, a magyar felsőoktatást a rendszerváltás óta három sokkhatás érte: a '90-es évek elején kiderült, hogy milyen alacsony a felsőoktatásban tanulók létszáma itthon. „A Corvinus elődjében háromszorosára nőtt a hallgatók létszáma” – emlékeztetett. A második sokk akkor történt Chikán szerint, amikor a bolognai-folyamat elérte hazánkat, s „hihetetlen sebességgel kellett kidolgozni tananyagokat, képzéseket”. A harmadik sokk pedig az elmúlt években zajló alapítványi modellváltás volt.

„Ezek a sokkok, reformok mind a három esetben mennyiségi és strukturális kérdésekkel foglalkoztak, nem pedig minőségével” – hangoztatta a Rajk igazgatója.

Abban a kérdésben, hogy miért kiemelt kérdés a mai magyar felsőoktatásban a tehetséggondozás, Orbán Balázs szintén történelmi gyökerekhez nyúlt vissza. Szerinte „a huszadik század története leírható úgy is, mint az oktatáshoz való jog kiterjesztésének története”. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint azt kell elsősorban figyelembe venni, hogy a tömegoktatásnak milyen hatása van a képzés színvonalára.

„Óhatatlanul felmerül, hogy az egyetemek keretein belül vagy kívül, de létre kell hozni olyan intézményeket, amelyek a legtehetségesebb diákok igényeit is ki tudják szolgálni” – hangsúlyozta Orbán Balázs. Összehasonlításképpen megjegyezte: az angolszász oktatásban a tehetséggondozást elvégzik az egyetemek – a legjobb minőségű és az átlagos minőségű egyetemek között óriási különbség van. Hozzátette: kontinentális környezetben, s kiváltképpen Magyarországban hagyományosan ilyen különbség nincsen. „Így nem tehetséggondozó egyetemek, hanem vagy egyetemhez kapcsolódó, vagy különböző horizontális intézmények jönnek létre”.

– szögezte le Orbán Balázs.

Egy szakkollégiumban a legfontosabb dolog a szabadság – egészítette ki a fentieket Lehmann Miklós, az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium igazgatója. Mint mondta, „a mi szakkollégiumunk általában társadalmi problémákkal foglalkozik. Ezeket kezelni kell. A szabadság azt jelenti, hogy be tudjuk vinni a kreativitást abba, hogy megoldásokat találjunk”.

A következő moderátori kérdés arra irányult, mi a célja, és mitől lesz sikeres egy ilyen intézmény? Orbán Balázs három pontban foglalta össze válaszát. 

– kezdte mondandóját. Kifejtette: az oktatás célja, hogy a korábbi generációk által felhalmozott tudást átadjuk a következő nemzedéknek. „Ezt a célt nem lehet feladni, mert a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket is” – tette hozzá, majd megjegyezte: viszont a gyakorlatban ez nem olyan könnyű, s a napi felsőoktatási verkliben ez könnyen elsiklik.

Kiemelte: minden generációnak új tudást kell létrehoznia s a meglévőt bővítenie. Olyan diákokra van szükségünk, akik kellő kreativitással rendelkeznek ahhoz, hogy a már meglévő tudáshoz hozzátegyenek – hangoztatta.

„A szakkollégiumok másik célja, hogy megmutassák a diákok számára, hogy az a közeg, amelyben otthonosan és kényelmesen érzik magukat az nem elég.

– húzta alá a politikai igazgató, hozzátette: nem az a lényeg, hogy ki nyeri a versenyt, hanem, hogy milyen versenyt nyer az ember.

A közösség szerepe is kiemelendő Orbán Balázs szerint. „Itt nem csak szakmai tudás átadása zajlik, hanem a szó klasszikus értelmében vett nevelési munka is”.

Lehmann Orbánhoz csatlakozva a versengés mellett kiemelte a kooperációt. „Fontos, hogy megtanuljunk együtt dolgozni. Ma a tudomány elenyésző mértékben épül az egyéni teljesítményre” – hívta fel a figyelmet az igazgató.

Chikán szerint ahhoz, hogy valakinek a tehetsége kibontakozzon, szükség van kognitív, motivációs és szociális feltételek teljesülésére is. Értékalapú kollégium vagyunk – emelte ki a Rajkról, majd megjegyezte:

Értékalapúság, személyiségközpontúság, demokrácia – ez a három kulcsszó a Rajk igazgatója szerint.

Oké, de hogy lehet bekerülni?

A következő téma alapkérdése az volt, milyen szempontok szerint választják ki az embereket a különböző intézményekben.

Nincs külső mérce, a hallgatók döntenek, hogy kit fogadnak be – zárta rövidre a választ Lehmann, amihez Chikán is csatlakozott: „Számomra a szakkollégium ott kezdődik, ahol a diákok maguk döntik el, hogy kit vesznek fel maguk közé”.

Hozzátette: az intézmény befogadóképességéről, szándékáról szól a felvételi, szerinte ebben különbségek vannak a mai tehetséggondozó intézmények között.

Orbán Balázs megjegyezte, hogy az MCC ebben a tekintetben más, mert a képzés sokkal szélesebb, „életkor tekintetében is szét van húzva a tehetséggondozás”. Mint mondta: sokféle felvételi eljárás és komplex módszertan működik. „Természetesen hiba mindenhol van: az embernek legjobban az fáj, amikor kiderül, hogy nem vett fel olyan diákokat, akiket fel kellett volna” – fogalmazott.

Kolozsvár, Debrecen, Szeged, Budapest, Miskolc, Győr – sorolta példaként azokat a városokat, ahol az MCC egyetemi programjai működnek.

– húzta alá, majd megjegyezte: oda kell figyelni, hogy a kiválasztás sztenderdjei, az alapvető módszertanok hasonlóak legyenek, de figyelembe kell venni a helyi adottságokat is, ami bonyolítja a kiválasztási eljárást.

Nyitókép: Ficsor Márton