Óriási érdeklődés övezte a katolikus egyházfő magyarországi látogatását az egész világon, a nemzetközi sajtó számos cikkében foglalkozott Ferenc pápa budapesti látogatásával, gesztusaival és az által közvetített üzenetekkel.
A Washington Post cikkében a migrációs kérdésre és a menekültek ügyére hegyezte ki összefoglalóját. Mint írják, a pápa menekültekkel találkozott, és sürgette, hogy Magyarország tanúsítson irgalmat minden migráns iránt. A cikk szerint ennek többszörösen erős jelentése van, ugyanis egy olyan országban mondta ezt, ahol a miniszterelnök azzal igazolja bevándorlás-ellenes politikáját, hogy a migráció fenyegeti Európa keresztény kultúráját.
A WP cikke arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar kormány a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsoknak megálljt parancsol, addig
az Ukrajnából érkező mintegy 2,5 millió menekült számára szélesre tárta az ország kapuját.