Nem eszik olyan forrón a kását: hiába állt meg hazafele Lengyelországban Zelenszkij, állami vezetőknél nem járt

Az ukrán gabonaexport miatt fagyott be a két ország közötti viszony.

Az ukrán gabonaexport miatt fagyott be a két ország közötti viszony.
A legutóbbi nagyobb utazásáról üres kézzel távozott.
A miniszterelnök Hszi Csin-ping meghívására látogat Pekingbe.
Novák Katalin meghívására vesz részt a Budapesti Demográfiai Fórumon.
Az ukrán elnök a közösségi oldalán köszönte meg a magyar köztársasági elnök látogatását.
Az ÖVP vezetésű külügyminisztérium azt nyilatkozta, „Sebastian Kurz magánemberként azzal találkozik, akivel akar”.
A török államfő augusztus 20-án érkezik Magyarországra, ekkor magyar–török csúcstalálkozó lesz a Karmelitában. Megtudakoltuk, miről lehet majd szó.
Az elkövető korábban katonai boltban dolgozott eladóként.
A francia pénzügyminiszter pekingi látogatásával mindkét fél elégedett volt.
Az ukrán elnök előre be nem jelentett látogatásra érkezett a cseh fővárosba csütörtök este.
Kövesse a Facebookon!