Osztrák sajtóértesülések szerint mindössze néhány órás lesz Magyar Péter bécsi látogatása

2026. május 19. 10:31

Az új magyar miniszterelnök több tervezett programját is lemondta.

2026. május 19. 10:31
null

Mint arról lapunk is beszámolt, Magyar Péter több miniszterével együtt a közeljövőben Ausztriába utazik.

Az osztrák Die Presse ugyanakkor az úttal kapcsolatban arról írt, hogy az új magyar miniszterelnök jelentősen lerövidítette ausztriai látogatását, és több tervezett programját is lemondta.

Magyar Péter a lap szerint csupán néhány órát tölt majd Bécsben,

ezt követően pedig sürgős budapesti kormányzati ügyek miatt visszatér Magyarországra.

A módosított program alapján elmarad a délutánra tervezett részvétele a Wachaui Európa Fórumon, amelyet a göttweigi apátságban rendeznek meg. A fórum Ausztria egyik jelentős nemzetközi politikai és gazdasági eseménye, amelyen rendszeresen európai vezetők és szakpolitikai szereplők vesznek részt.

A miniszterelnök programjából emellett kikerült az Osztrák Gazdasági Kamaránál (WKO) tervezett találkozó is, amely eredetileg gazdasági és üzleti egyeztetésekre adott volna lehetőséget.

A hivatalos indoklás szerint a látogatás lerövidítésének hátterében sürgős budapesti kormányzati feladatok állnak. Arról egyelőre nem közöltek részleteket, pontosan milyen ügyek miatt volt szükség a program átszervezésére.

Nyitókép: Ferenc ISZA / AFP

***

 

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
159-km
2026. május 19. 23:05
Gondolom megint csináltat egy drogtesztet, ha már arra jár.
Válasz erre
4
0
Robi54
2026. május 19. 20:00
Facebukozni Bécsből is lehet,mást úgy sem tud.
Válasz erre
4
0
cartwright
2026. május 19. 19:05
Meder Péter új szerepe miniSzerelnök
Válasz erre
4
0
auditorium
2026. május 19. 18:06 Szerkesztve
Korai lenne még eredményekről beszélni Wachauban. Mindenesetre a Die Presse ezt irja: "Österreich sollte eine Allianz mit Ungarn in der EU bilden, eine Chance, ein breites Mitteleuropa-Bündnis in der EU aufzustellen. Ein Plädoyer für Visegrád plus. " irja Chirstian Ultsch "P.M.-s Jagd auf die ungarischen Oligarchen. ad hirt Peter Bognár.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!