Helyes irány a kultúrpolitikai szándék, ami az új SZFE-n keresztül megvalósult – államtitkár a Mandinernek

Hoppál Pétertől vette át február elsején a stafétát. Elődje úgy fogalmazott, a kultúra nemzetstratégiai ágazattá vált az elmúlt tizenkét évben. Egyetért ezzel? Önnek mit jelent ez a meghatározás?

A nemzeti kormány célja kezdettől az, hogy a magyar nemzet gazdaságilag, szellemileg, szuverenitásban megerősödjön, ez a nemzeti kultúra megőrzésével és fejlesztésével is jár. A kulturális kormányzat 2010 óta következetesen a nemzetépítés és a kultúra megerősítését tűzte ki a zászlójára. Az a kultúrpolitika, amit az elődeim és jómagam is vittem 2015 és 2018 között helyettes államtitkárként, azonos cél mentén haladt, még akkor is, ha a különböző időszakok kihívásai tarkították. A Kárpát-medencei magyarság kulturális hagyományaira épülve a kulturális megerősítést célozta, illetve azt, hogy miként tudunk nemzetközi szinten is megjelenni azzal a kultúrkinccsel, melyet

Csák János kulturális és innovációs miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy a kultúráért felelős államtitkár feladatai diplomáciai elemekkel is bővülnek. Ezt mit jelent a gyakorlatban?

Eddig a Külügyminisztériumban működtek a Liszt Intézetek, melyek szakmai irányítása az új ciklus elején átkerült a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz. Az intézetek egyik feladata, hogy a magyar kultúra sokszínűségét hirdessék a világ több országában. Segítségükkel kultúrkiválóságaink programjait külföldön is bemutatjuk, a magyar kultúrát és identitást népszerűsítjük, sőt a magyarlakta területeken a rendezvényeknek kulturális megerősítő szerepük is van. Így azzal a változással, hogy a kulturális diplomáciai szakmai feladatellátás és a kulturális feladatellátók egy államtitkárság ernyője alá kerültek, képletesen értve a kettő meg kettő már nem négy, hanem öt.

Korábban a lakiteleki központú Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője volt. Mik azok a jó gyakorlatok, amelyeket államtitkári munkája során is kamatoztatni tud?

Pályafutásom lépcsőfokai mindenféleképpen meghatározzák azt a szemléletet, amiben dolgozom. A megyei önkormányzati feladatellátás során példának okáért közigazgatási ismereteket szereztem. Amit az akkori Békés Megyei Önkormányzat vezetése adott nekem, az egyfajta biztonság volt abban a közgazdaságilag is jelentős változó időszakban. A 2000-es évek vége felé is nehéz helyzetben volt az ország, így szűkös anyagi keretek között kellett olyan innovatív megoldásokat találni, amelyek mellett értékes kulturális programokat és aktivitásokat tudtak nyújtani a feladatellátók. A mostani háború és a szankciók okozta nehéz helyzetben sem kisebb a feladat. Igaz volt ez a pandémia időszakára is: a járvány éveiben a Nemzeti Művelődési Intézetet vezettem, és ezekről a kihívásokról akkor is úgy vélekedtem, hogy olyan tapasztalások, amelyek a tudással egymást „termékenyítik meg”. Ezek a tapasztalatok segítséget nyújtanak ma abban, hogy 2023-ban a háború és a szankciók szorításában hogyan tudunk lépni és innovatív kezdeményezések mentén megfelelő szakmai válaszokat adni.

Az elmúlt években többször is nehéz helyzetbe került a kulturális szféra. Előbb a koronavírus-járvány, most pedig az energiaválság miatt kényszerült több intézmény is ideiglenesen bezárni a kapuit. Hogyan tud a tárca ezeken a nehézségeken segíteni?

A pandémia egy olyan erőteljes innovatív szemléletet kívánt a feladatellátóktól, amely egy soha nem látott változásra való gyors reagálást eredményezett. Ez az időszak a maga kihívásaival alkalmas volt arra, hogy szakmailag is megújuljanak az intézmények. Az online térbe sokáig ódzkodtak bemenni a kulturális élet egyes szereplői, a koronavírus-járvány kitörtéig szinte elképzelhetetlen volt, hogy online térbe „költözzenek” a színházi előadások, a kiállítások vagy szakkörök. Azt tehát, hogy a mostani vészterhes időszakra és energiaválságra intézményeink milyen választ adjanak, már lemodellezték az elmúlt három évben.

A kultúrának ilyenkor megnő a szerepe, a kulturális élmények most sokaknak nyújtanak menedéket az aggasztó történések elől. Gyakorlatilag beletanultunk abba, hogy folyamatos változások vannak körülöttünk, amikre képesnek kell lennünk jó szakmai válaszokat találni. Ilyen jó válasznak tekinthető a Csoóri Sándor Program, amely már 2017-től segíti a magyar népművészeti örökséget aktívan élő, hagyományként művelő hazai és határon túli közösségeket. Vagy a Lázár Ervin Program, amely azt célozta meg, hogy a művészet – szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül – minden köznevelésben tanuló diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen. Mindezek mellett a Szakkör vagy a Köszönjük, Magyarország! Program is sikerrel működött. Ezek a jó gyakorlatok olyan módszertani segédletet és iránymutatást nyújtanak, melyek a most következő évek kultúrpolitikai programjaiba is beágyazhatóak. Azokra a mintaprogramokra, melyek egy nehéz időszakban már bizonyítottak és kiállták a próbát mind szakmai, mind feladat-ellátási oldalról, azokra tudunk építeni és azokat tudjuk támogatni. Ezek szolgálják az ágazati kultúrpolitikát, mint például a színházművészeti témájú Déryné Program, aminek szintén óriási sikere van.

Az alkotó-művészetnek ugyanúgy, mint a könyvtári vagy a levéltári világnak. A közművelődés jelenleg is dolgozik a rövidesen induló Nemeskürty Programon.

Mit gondol az úgynevezett kultúrharcról, például az SZFE átszervezéséről, illetve az akörüli nemzetközi hírverésről?

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyon jó válaszokat adott az elmúlt időszak kihívásaira. A következetes intézetvezetés, valamint a szakmaiság és az elkötelezettség már a mutatókban is megjelenik. Ha bármi kétely lenne az egyetemmel kapcsolatban, akkor 2022-ben nem lett volna átlagosan tizenötszörös a túljelentkezés képzéseire. A színészképzésre ez a szám harminchatszoros volt. Az egyetem sikere bizonyítja, hogy a kultúrpolitikai szándék, amely az SZFE-n keresztül megvalósul, a helyes irány.

A Magyar Zene Háza mellett 2022-ben átadták az új Néprajzi Múzeumot és a megújult budapesti Operaház is. 2023-ban milyen intézményeket vehetnek birtokukba a látogatók? Milyen kulturális beruházások, fejlesztések várhatók még?

2010 óta következetes kulturális beruházási ciklusok követik egymást. Első körben elindult a Modern Városok Program, ami lehetőséget teremtett arra, hogy több megyeszékhelyen is megújuljanak a kulturális intézményeink. A Liget Projekt megvalósulásával pedig mostanra lehetővé vált, hogy méltó környezetbe kerüljön a Néprajzi Múzeum és felépüljön a ma már díjnyertes Magyar Zene Háza. De nem szabad megfeledkezni a Makovecz Programról sem, mely támogatásával több vidéki településen születnek újjá a híres építész által tervezett épületek. Több stratégiai jellegű beruházás is folyamatban van 2023-ban, ezek közül csak néhányat említek a teljesség igénye nélkül: Piliscsabán hamarosan lezárul az Országos Széchényi Könyvtár archiválási raktárának építése, Sárospatakon a művelődési ház és könyvtár újul meg, Nyírbátorban a Báthori István Múzeum, Nyíregyházán az Állatpark, Debrecenben pedig a Csokonai Nemzeti Színház szépül. 

Példának okáért megújult a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palota és kertje, a szolnoki Szigligeti Színház, a debreceni Csokonai Fórum vagy Jászkiséren a művelődési ház, Dobogókőn a Zsindelyes Vendégház.

Több jelentős évfordulót is ünneplünk 2023-ban (Himnusz 200, Petőfi 200), valamint programkavalkád várja a Veszprémbe, Európa Kulturális Fővárosába és a balatoni térségbe látogatókat. Ezekbe milyen módon kapcsolódik be a kulturális államtitkárság?

Sűrű volt a 2023-as év eleje. Januárban kezdetét vette a Petőfi200 emlékév, januárban, a magyar kultúra napján pedig megemlékeztünk arról, hogy Kölcsey Ferenc ugyancsak 200 éve tisztázta le birtokán a Himnuszt. Az előttünk álló időszak egyik legizgalmasabb eseményének a Színházi Olimpia ígérkezik, erre az eseményre 35 országból mintegy 200 társulat érkezik hazánkba. A 70 helyszínen, több mint 100 partnerintézmény bevonásával megvalósuló program az egész színházi szakmát érinti. A Színházi Olimpia húsvétkor indul és pünkösdön át egészen a Szent Iván-éjig tart majd. Ez alatt a három hónap alatt 600 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. Az olimpiába a Madách emlékév – melyet a Parlament is tárgyalt egyéni képviselői indítvány formájában – kiemelt programként kapcsolódik majd be, megmozgatva több előadó-művészeti területet is. Mint ismert, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa eseményt Csák János miniszter nyitotta meg. Az egész éves programfolyamba több olyan kulturális intézmény is bekapcsolódik, amely nem a térségben található, de anyaországi és Kárpát-medencei szinten fontos értéket képvisel. A magyarországi programokat külföldön, a Liszt-intézetek segítségével is népszerűsítjük: promóciós eseményeket, beszélgetéseket, gasztronómiai programokat és borkóstolókat szerveznek az intézetekben. Brüsszel, Zágráb, Ljubljana, Bécs, Belgrád és Párizs vonatkozásában már lezajlottak az események, májusig pedig Prága, Varsó, Tokió, London, Sepsiszentgyörgy, Helsinki és Róma Liszt-intézetei kapcsolódnak be a népszerűsítésbe. 

Milyen együttműködésben gondolkodik a kulturális élet omeghatározó vezetőivel?

A kulturális élet stratégiai szereplői közötti párbeszéd fenntartása mindennapi feladataink része. Azok a vezetők, akik a csúcsintézményeink élén állnak jelenleg, korábban államtitkárként vagy egyéb szereplőként jelen voltak már ebben a közegben, folyamatos kapcsolatban állunk egymással mintegy 15 éve.

Fontos rálátni arra, hogy az intézményeknél hogyan valósulnak meg a feladatellátások és milyen szakmai válaszok születnek. Azonban ez párbeszéd nélkül nem megy, ezért is folynak folyamatosan az egyeztetések. Azt a fajta kultúrpolitikát, amit a miniszter irányításával 2035-ig el kívánunk érni, ebben a mederben tudjuk megvalósítani: a kultúrstratégiai intézményeket szükséges és kívánatos bevonni ezekbe a szakmai válaszokba.

Milyen kapcsolatban állnak a történelmi filmek készítőivel? Mi a véleménye az eddigi alkotásokról?

A történelmi filmek jelen voltak a gyermekkoromban, a ‘70-es és ‘80-as években sokat tanulhattunk ezekből. Úgy gondolom, hogy abban a világban, ahol a vizuális kultúra egyre nagyobb szerepet játszik, elengedhetetlen, hogy a magyar történelmi filmek újra megjelenjenek. Üdvözítőnek tartom, hogy elkészült a Hadik, az Aranybulla, és hogy jelenleg is forognak, és előkészítés alatt állnak olyan alkotások, amelyek a magyar történelem fontosabb eseményeit dolgozzák fel. Ezek jó hatást gyakorolhatnak a fiatalok identitására is. Öröm, hogy ebben a munkában a Nemzeti Filmintézet és a filmes szakma is partnerként van jelen, a kulturális kormányzat pedig mindezt támogatja.

Az utóbbi években többször is átalakult a kulturális szakemberképzés a felsőoktatásban. Jelenleg hol és milyen formában képezik az utánpótlást?

A kulturális szakmában szerteágazó a képzés. Egy levéltári munka esetében teljesen más kompetenciák szükségesek, mint egy színház vonatkozásában. A közösségszervező alapképzés az SZFE mellett további 16 felsőoktatási intézményben érhető el, a könyvtári szakmának pedig külön alapképzése van. Ezekre épülnek a mesterszakok. Sokan sajátítanak el közművelődési ismereteket felnőttképzés formájában is. Ezekre a bemeneti követelmény általában egy diploma megléte. A közművelődési szakember képzés mellett népszerű a könyvtári- és a levéltári asszisztens képzés is. A törvény előírja az önkormányzatok számára, hogy legalább középfokú végzettséggel alkalmazzanak olyan személyt, aki a közművelődési- és/vagy a közgyűjteményi feladatokat ellátja a településen. Ennek a személynek vagy személyeknek a bérét a mintegy kétszeresére emelt kulturális normatívából finanszírozzák. Jövőbeli terveink között szerepel, hogy amint a gazdasági helyzet engedni, a béreket kompenzáljuk, a szükséges kompetenciákat pedig a képzéseken keresztül növeljük.

Az  erőforrásokat most a háború és a szankciók okozta nehézségek elleni védekezésre, a gazdaság, a munkahelyek, a családtámogatások,  a lakossági rezsicsökkentett árak megvédésére kell fordítani.

Tombol az eltörlés kultúrája és a mesterséges intelligencia is egyre nagyobb teret kér magának. Ilyen környezetben miként tudjuk megvédeni nemzeti értékeinket?

Az elmúlt évtizedekben elmentünk abba az irányba, hogy kultúrafogyasztókká váltunk, miközben elfelejtjük megélni a kultúrát. Úgy gondolom, hogy ma a kultúrpolitikában az is feladatunk, hogy emlékeztessük arra a szemléletre az egyéneket és a családokat, hogy a kultúrát megélni is érdemes. Elég csak felidézni nagyszüleink idejét, amikor a legkisebb falvakban is hímző- vagy dalkörök működtek, és a családon belül is jelen volt a kultúra megélése. Éppen ezért úgy gondolom, hogy szükségesek olyan állami finanszírozású kisközösségi programok a jövőben, amelyek a kultúra fogyasztása helyett annak megélését tűzik ki célul.

Nyitókép és belső képek: Mátrai Dávid/Mandiner