„Abban a meggyőződésben ünnepelünk együtt, hogy Európának legalább annyira szüksége van ránk, mint ahogyan nekünk is szükségünk van a nemzetek erős, a mainál sokkal erősebb Európájára. S szükség van a többiekre is, a Balkán népeire és nemzeteire, akikkel sorsközösségben szenvedtünk évszázadokon keresztül” – hangsúlyozta Novák Katalin.
Kiemelte: ha voltunk is egymásnak olykor ellenfelei, ma a kölcsönös előnyök jegyében működünk együtt.
Magyarország küzd azért, hogy ők ne csak lélekben, kultúrában, életérzésben tartozzanak a közös Európánkhoz,
hanem jogi, gazdasági értelemben is. Az egyesülés nem beolvadás, visszük, tartjuk, gyarapítjuk ezután is az elődök örökségét, gazdagítva Európát.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Európában a németek, franciák, olaszok, skandinávok, a közép-európaiak, horvátok és magyarok mellett a szerbeknek, montenegróiaknak, koszovóiaknak, észak-macedónoknak, albánoknak vagy Bosznia-Hercegovina népének és kultúrájának is helye van. Mindegyik nemzet egy-egy önálló hang, egy-egy sajátos hangzás, a harmónia végül mégis velük együtt lehet tökéletes. „Főképp, ha tudjuk, hogy a karmester nem Brüsszelben, nem is közöttünk, hanem valahol magunk felett, az egek magasságban van” - jegyezte meg.