Az egész országot megrázta, hogy az éjjel három rendőrt megkéseltek a XI. kerületben. Az eddigi információk szerint késő este egy őrjöngő férfi szóváltásba került a szomszédjával, akinek ajtaját is megpróbálta betörni, ezért hívták ki a rendőröket. Az épületben a támadó a kezében lévő késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.
Meg nem erősített információk szerint Baumann Péter főtörzsőrmestert, aki pár hét múlva lett volna 30 éves, két szúrás is érte szívtájékon. A kórházba szállítást követően, éjfél után nem sokkal életét vesztette. Egyelőre nem tudni, kábítószeres befolyásoltság alatt volt-e a támadó, egy szemtanú az őrjöngését látva ezt biztosra veszi.
Fontos tényező a kábítószer
Németh Zsolt kriminológus a Mandinernek próbálta meg felvázolni, milyen személyiség is lehet az elkövető. A szakértő szerint, bár egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy a támadó kábítószer hatása alatt volt-e, lényegi kérdés ez. Úgy fogalmazott, vannak olyan kábítószerek, melyek annyira erős hatásúak, hogy akár olyan szinten is megváltozik az ember tudata, hogy ilyenre is képes lesz.
Minden hasonló esetnél felsejlik, hogy a támadó drog hatása alatt állt-e