Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Legalábbis ezt állítja egy új tanulmány, melynek szerzői egy új, fagyűrű alapú hidroklíma-rekonstrukció segítségével vontak le következtetéseket.
Az 5. és a 21. század közötti kárpát-medencei klíma közötti érdekes párhuzamra hívta fel a figyelmet Journal of Roman Archaeology című folyóirat.
A lapban megjelent tanulmány – rakéta.hu nevű honlap idéz – szerint a 430-450 közötti években bekövetkezett súlyos szárazság megváltoztatta az életformát a Római Birodalom keleti határvidékein, ezért a hun törzseknek „új stratégiákat kellett kidolgozniuk a gazdasági nehézségek leküzdésére”. A Cambridge-i Régészeti Tanszékének társigazgatója, Susanne Hakenbeck és a Cambridge-i Földrajzi Tanszék vezetője, Ulf Büntgen ezeket a következtetéseket egy
A fenti módszer segítségével sikerült adatokkal szolgálni az elmúlt 2000 év klímaváltozásairól, mely alapján a a mai Magyarország területén a 4. és az 5. században szokatlanul szárazak voltak a nyarak – mint az utóbbi években –, és
A következmények: a Duna és a Tisza környékén visszaeshetett a termőföldek területe, és megcsappantak a legeltetésre alkalmas területek is.
A keleti nép a kutatók szerint fennmaradt csontvázak izotópos analízise alapján pedig a hunok a klímaváltozásra migrációval, valamint a táplálkozásuk megváltoztatásával válaszolt, továbbá lecserélték a politikai és társadalmi berendezkedésüket is, amely a rablóhadjáratokban csúcsosodott ki.
A tanulmány rámutat arra is, hogy a hunokat azért tartják sokan már eleve erőszakos barbároknak, mert a róluk fennmaradt feljegyzéseket a római elit azon tagjai írták, akiknek sem a hunokkal, sem a határ menti eseményekkel nem volt igazán tapasztalatuk. A kutatók szerint viszont a történelmi források alapján a hun diplomácia elképesztően összetett volt. Kezdetben ez kölcsönösen előnyös együttműködést jelentett a rómaikkal, melynek eredményeként a hun elit réteg is meggazdagodott. Ez az együttműködés azonban véget ért a 440-es években – ekkor indultak a rendszeres fosztogatások a római területek ellen. A tanulmány alapján a 447-ben, 451-ben, valamint 452-ben történt legpusztítóbb hun betörések egybeestek a Kárpát-medencét sújtó legszárazabb nyarakkal. Ekkor Attilának, valamint a hun előkelőségeknek aranyra volt szüksége, hogy kifizesse a harcosait, valamint szavatolja, hogy a hun elitréteg lojalitása is megmaradjon
„Az éghajlat megváltoztatja a környezet által nyújtott lehetőségeket, és ez arra készteti az embereket, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek befolyásolják gazdaságukat, valamint társadalmi és politikai szervezetüket. Az ilyen döntések nem mindig tűnnek racionálisnak, és a következményeik sem feltétlenül sikeresek hosszú távon. Ez a történelmi példa azt mutatja, hogy az emberek összetett és kiszámíthatatlan módon reagálnak az éghajlati stresszre, és hogy a rövid távú megoldások hosszú távon negatív következményekkel járhatnak” – fogalmazza meg véleményét az egyik szerző, Susanne Hakenbeck.
Nyitókép: Mandiner-archív