„Aki a baloldali mainstreammel együtt sodródott, az volt a rendben lévő” – Halász Gábor a Mandinernek

Pályáját gyermekszínészként kezdte tizenhárom évesen Szegeden. Milyen út vezetett a teátrumtól a Barátok köztig?

A színészdiploma megszerzése után az első szerződéses évem is a Szegedi Nemzeti Színházban töltöttem. Ebben az évben alakultak meg idehaza az első kereskedelmi csatornák. Egy nap kikerült egy hirdetmény a színház faliújságjára, melyben minden ismeretlen volt. Napi drámasorozathoz kerestek főszereplőket az akkor induló RTL Klub csatornára. Nem ismertük a csatornát, nem is hallottunk róla korábban, azt pedig elképzelni sem tudtuk, hogy hogy lehet napi sorozatot gyártani. Korábban ugyanis azt láttuk, hogy akik heti sorozatokban szerepeltek, ők is hetente több napot forgattak. Ennek ellenére belevágtam. Egy fotózásra fel kellett utazni Budapestre, amit akkor kicsit körülményes volt összehoznom, mert minden este játszottam Szegeden. Végül egy kora délelőtti időpontban megtörtént a fotózás, ezt egy elbeszélgetés és öt próbafelvétel. Végül Hoffer Misi szerepére 21-en maradtunk. A külföldi készítők – hiszen a Barátok közt angol-német kooprodukció volt – választották ki a sorozat főszereplőt, köztük engem, és ezzel elindult egy számomra addig ismeretlen élet. Felhagytam a színházzal és a következő négy és fél, öt évem szinte mindennapját lekötötte a sorozat forgatása.

Hogy kell elképzelni egy napi sorozat gyártási munkálatait?

Elöljáróban megjegyezném, hogy a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején merőben más volt a kereskedelmi televíziózás, mint manapság. A Barátok köztöt akkoriban napi szinten több mint másfél millión nézték.

Ehhez a helyzethez alkalmazkodnunk kellett,igyekeztem észnél maradni. Ezt úgy értem el, hogy olyan tevékenységeket választottam, amelyek révén ki tudtam szakadni a városi létből, ilyen volt többek között a gasztronómia és a borokkal való ismerkedés. Ahogy említettem, hétköznap forgattunk, a hétvége pedig a roadshowk, a közönségtalálkozók és a partik „bűvkörében” telt. Azokban az években a napi sorozat műfaja felfutóban volt, és a körülötte kialakult fokozott érdeklődést ki kellett elégíteni. Ekkor tanultam meg, hogy ne beszéljek össze-vissza, ráadásul fokozottan meg kellett gondolni, mit nyilatkozom, mert a bulvárújságírás is kialakulóban volt.

Nem tartott attól, hogy a közvélemény összemossa a karakterét a magánéletével?

Ez nem egy agitprop történet volt. Úgy gondolom, a sorozat sallangok nélkül mutatta be a karakterem, semmi igazán különleges nem volt benne. Inkább az érzelmi és a családon belüli vonalat követte le.

Tapasztalta-e a színházi vagy a televíziós világban, hogy a konzervatív nézetei miatt egyesek kevésbé elfogadóak Önnel szemben?

A színházban nem, de a tévés világban igen. Utóbbi körökben azt tapasztaltam, hogy ha bizonyos szerepekről, lehetőségekről dönteni kellett, akkor látványosan előnyt évezett az, aki a baloldalhoz kapcsolódott.

Mikor 2009-ben a Kossuth téri mintegy tízezres önkormányzati tüntetést megnyitottam és beszédet mondtam, látszott, hogy az akkori szocialista-SZDSZ-es kormányzás önkormányzati szektoraiban stoptáblát kaptam. De pont akkor nem voltak olyan fejlesztések, amelyeket ez negatívan érintett volna, épp a 2006 előtti elmaradások helyreállítása zajlott. 

Mivel telt a sorozat és a polgármesterség közötti néhány év?

2003-ban szerződtem át a TV2-höz, és a tévézés egy újabb arcát ismertem meg. Az volt a csúcs nekem: az hogy nap mint nap, a kétórás élőadást hiba nélkül megcsináljam országos tévécsatornán, úgy, hogy még akkor is kezdetleges volt több minden a kereskedelmi tévézésben. Nekem ebben az új feladatban az volt a „pozitív csalódás”, hogy azt gondoltam magamról, hogy hozzászoktam az előregyártott produkciókhoz, – hiszen egy sorozat nem élőben megy – de kiderült, hogy egy reggeli műsorban még oldottabb tudok lenni, mint egy sorozatforgatáson. Máshogy működtem, mint a többiek, és mikor szabadságra ment egy-egy műsorvezetőtársam, szinte örömmel ugrottam be helyettesíteni. Emlékszem volt egyszer négy olyan hét, amikor mindennap dolgoztam, ennek ellenére nem éreztem azt, hogy ez annyira lefárasztana. Nagyon szerettem ezt csinálni, de egy nap

Így 2005-ben kiléptem. Szerencsére ezt a fajta rivaldafényt magamban le tudtam zárni, jól fel tudtam dolgozni. El tudtam engedni azt a megfelelési kényszert, amely évekig fennállt, és amiben nagyon kifáradtam. 2006-ban pedig már jött az önkormányzati választás, ahol Kiskutas polgármesterévé választottak. 

Csongrád-Csanád megyei gyökerekkel hogy került Zala megyébe?

Ahogy említettem, már a sorozat alatt kerestem az aktív kikapcsolódás lehetőségét, és hétvégente Kiskutasra is lejártam. Rövid időn belül jóban lettem a lakókkal, de akkor még nem fordult meg a fejemben, hogy esetleg elinduljak a polgármesteri székért. Azonkívül minden távol esett ettől a hivatástól, hogy az államháztartási szakon tanultam, és másodéves voltam akkoriban a közgazdasági szakon.

Egy nap az egyik kedves volt tanárom, Szalai Annamária, – aki az ORTT vezetője is volt  – egy alkalommal alaposabban elbeszélgetett velem a közéleti szerepvállalásról egy politikai kommunikáció kurzusra benyújtott dolgozatom után. Azt mondta, hogy „ne csak írkáljak, hanem próbáljak szerencsét Zalában”. Ennek eleget is tettem, elindultam az önkormányzati választáson, ahol a kiskutasiak bizalmat szavaztak nekem. Ennek már 16 éve. Ebben az időszakban rengeteg munkám van benne, és ezt a lakosság is észrevette, hiszen azóta háromszor újraválasztottak. Ebből is kitűnt tehát, hogy nem egyszeri kalandor vagyok: az évek alatt a településvezetés számomra élvezetté és egy kicsit szenvedéllyé vált. Ez a szenvedély abból is fakad, hogy Kiskutas nagyságából adódóan nincsenek bizottságaim, így közvetlen viszonyt ápolok a lakosokkal. Direktbe kapok tőlük minden visszajelzést a település ügyeivel kapcsolatban, és ez nekem tetszik.

Mikor először bizalmat szavaztak Önnek, abban mennyire játszott szerepet, hogy „Hoffer Misiként” már ismerhették?

A megválasztásomban már semmiképp, abban viszont talán közrejátszott, hogy azért engedtek még 2006 előtt magukhoz közel, mert ismertek a tévéből. Már 2006 előtt is rengeteget beszélgettem az ott élőkkel, akik megszerettek és bizalmat adtak nekem, ezt pedig rengeteg munkával és odafigyeléssel megháláltam, és ezért dolgozom ma is. Be kellett bizonyítanom, hogy nem a szemétbe dobták ki a szavazatukat. Egyébként 2010 és 2014 között volt egy hullám, amikor több ismert ember is megmérettette magát a helyhatósági választásokon, de rendszerint ezek a próbálkozások darabjaikra hullottak. 

Mit érdemes Kiskutasról tudni? Milyen fontosabb fejlesztéseket valósított ott meg 2006 óta?

Kiskutas Zalaegerszegtől alig négy kilométerre, azaz pár percre található. Egy dombok által határolt völgyben fekszik és gyönyörű természeti adottságokkal bír. 2006-ban úgy vettem át a polgármesterséget egy teljesen új képviselő testülettel, hogy a településen egy középület sem volt jóformán látogatható állapotban, a közüzemen kívül szinte semmi nem volt. Most, majdnem négy ciklus után azt mondom inkább, hogy mi van még hátra. Az elmúlt 16 évben szinte az összes helyi utcát és a települést Zalaegerszeggel összekötő utat felújítottuk óriási munkával. Igaz ez az épületekre is. Mindezek mellett olyan szintre hoztuk a községen belül a zöldfelületeket, hogy van egy olyan parkunk, ami kis túlzással vetekszik egy kisebb „füvészkerttel”. A faluban kedves, nyitott és jószándékú emberek élnek, akik átvették azt a stílust, amit mi a képviselő-testülettel sugároztunk feléjük:

Általában nem vágunk bele olyan projektekbe, amelyek megvalósításában nem vagyunk biztosak, félmunkát nem szoktunk végezni.

A községben érződik-e az a tendencia, hogy egyre több család dönt úgy, hogy vidéken kezd új életet?

A falvak életében fontos az úgynevezett pozitív elvándorlás a városokból. Az elmúlt években szerencsére oda jutottunk, hogy egy falu is tud már olyan szolgáltatásokat nyújtani, mint egy város. Mindezekhez pedig hozzájön a jó levegő és a nyugalom, amely egyszerre járul hozzá egy biztonságos és bensőséges hangulathoz, nem beszélve az egészséges életmódról. Nálunk ez jellemző. Idén már második alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy előadhattam a Tranziton. Tihanyban Gyopáros Alpárral, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztossal a Magyar Falu Programban rejlő lehetőségekről beszélgettünk, amelyek az elmúlt években rengeteg községet és nagyközséget segítettek hozzá ahhoz, hogy jobb életkörülményeket nyújthasson az ott élőknek. Mindez kihat a lakosság összetételére is. Egyébként mióta Kiskutast én vezetem, mintegy 10 százalékkal gyarapodott a falusiak száma és a korfa is fiatalodott. 

Feltehetően nehéz hónapok elé nézünk az Európában egyre inkább elharapodzó energiaválság miatt. Hogy tud egy pár száz lelket számláló település felkészülni ilyen kihívásokra?

Úgy vélem, ennek két oldala van. Viszont lendületben vagyok, mert a Covid-járvány két éve alatt már megtapasztalhattuk a munkatársaimmal és a polgármester kollégákkal, hogy milyen váratlan nehézségek merülhetnek fel egyik pillanatról a másikra. Az elmúlt két évben az önkormányzat igen sok feladatot magára vett a lakossággal kapcsolatban, és egy teljesen új helyzeteket kellett menedzselnünk. Találékonynak és praktikusnak kellett lennünk, ugyanakkor szigorúnak is. Elég csak a karanténok betartatására gondolni. A településvezetésnek nagyon kellett magára vigyáznia, mert ha mi kiestünk volna a szolgáltatóláncból, akkor nem maradt volna más, aki elvégzi a felmerülő munkákat helyettünk. Ráadásul kihívás volt az is, hogy egy magas oltottsági arányt elérjünk. Tehát kijelenthetem, hogy ebből a helyzetből „edzetten” jöttem ki a képviselőimmel együtt. Bevallom, abban reménykedtem, hogy két ilyen nehéz év után végre a könnyedebb építkezés időszaka jön. De most ismét egy ismeretlen helyzettel találtuk szemben magunkat. Sose gondoltam volna, hogy a délszláv háborúról hallott, és a vajdasági barátaim által elmondottak alapján szinte testközelből megélt élményeket újra meg kell tapasztaljam más körítésben. Arra sem gondoltam, hogy egy háború egyben világnézetek harca is lehet. Nem gondoltam, hogy egy nyilvánvaló helyzetet kétféleképpen tud szemlélni a magyar nép. Ahogy azt sem, hogy idehaza valaha tapsolni fognak olyan elhibázott döntéseknek, mint amilyenek a brüsszeli szankciós csomagok. Nálam jóval hozzáértőbb szakértők is elmondták már többször több helyen, hogy

Azt nem értem, hogy egy olyan háborús helyzetben, amikor a csaták a szomszédos országban zajlanak, miért kell politikailag is tematizálni. Szerintem ez baj.

Szinte már „eltörpül” a 2022-es országgyűlési választás és az azt megelőző kampányidőszak a háború és az infláció hírei mellett.

Pedig a polgári oldal már zsinórban negyedik alkalommal kapott kétharmados felhatalmazást a választóktól. Az ellenzék részéről pedig ellentmondásos, hogy míg az egyik mondatukban azt állítják, hogy a Fidesz-KDNP újabb sikerében fontos szerepet kapott a háború dekódolása, a másik alkalommal már arról beszélnek a baloldali politikusok, hogy elhibázottak Magyarország lépései ezen a téren. Ezt a háborús folyamatot nemcsak onnan kell szemlélni, hogy február 24-én megtámadták Ukrajnát. Ennek ugyanis legalább évtizedes előzményei voltak, ráadásul ez olyan országok csatája, amelyek jóval nagyobbak nálunk. S még nem is néztük a színfalak mögé, ahol kiderül, hogy a háttérben meghúzódik az Amerika és Oroszország közötti konfliktus. Ezek fényében egy épeszű országvezetés arra törekszik, hogy ezekből a konfliktusokból kimaradjon. Az is érdekes, hogy míg a NATO mint katonai szövetség azon dolgozik, hogy ne folyjon bele a háborúba, addig egy olyan katonailag független szervezet, mint az Európai Unió, azt szervezi, hogy egy háborúba pénzt és fegyvereket invesztáljon. A szövetség alapítói szerintem kínjukban forognak a sírjukban! Mi nem ebbe az Európai Unióba léptünk be!

Önnek mondhatni „van gyakorlata” az újrakezdésben. Hiszen pár éve, egy stroke után kellett szinte mindent a nulláról kezdenie.

Borzasztó év volt 2016. Meghalt George Michael, David Bowie és Prince is. De nekem sem volt jó évem. Akkor ért egy agytörzsi stroke és gyakorlatilag hét hónap alatt tudtam talpra állni. Azokban a hónapokban az alpolgármesterem volt a legfőbb támaszom, aki irányította a települést. De mellett a falu adminisztrációja azon dolgozott, hogy a felépülésem időszakát átvészeljük, amiért leírhatatlan hálát érzek irányukba.

Min ment keresztül a rehabilitáció hónapjaiban?

Végig bíztam abban, hogy gyorsan rehabilitálódok. Szerencsére jó kezekbe és jó intézményekbe kerültem, így viszonylag gyorsan sikerült helyrejönnöm. Bár akadnak olyan fizikai cselekvések, amelyekben kicsit ügyetlenebb lettem, mint a stroke előtt, de azt elfogadtam. Most már újra úszok és futok.

Újra kellett tanulnom például beszélni is. Elővettem azokat a könyveket, amelyeket még színésztanulóként gyűjtöttem össze és jártam logopédushoz is. Érdekes, hogy maga a beszédtechnika gyorsan visszajött, de azt észrevettem, hogy bizonyos gondolatokat, mondatokat, amelyeket magamban megfogalmazok, nem tudok kimondani. Ez ahhoz hasonló, mint mikor valaki nagyon fáradt és nem tudja eldönteni, hogy amit szeretett volna elmondani, kimondta-e vagy sem. Az alatt a hét hónap alatt volt olyan időszak, hogy naponta kellett pszichológushoz járnom, pedig korábban nem fordultam hozzájuk segítségért. Mindezek mellett háromféle gyógytornára jártam, hiszen járnom is újra meg kellett tanulni, majd ezt követte az úszásoktatás. Legvégül újra kellett tanulnom autót is vezetni.

Négy, négy és fél hónap volt az, amikor azzal tudtam igazán foglalkozni, hogy újraértékeltem magamban a történteket és a teljes életemet. Erre a helyzetre úgy tekintek, mint egy, az Isten által dobott lehetőségre, mert lehetőségem nyílt ezekben a hónapokban újraszerveznem magam. Előállt egy olyan fekete-fehér helyzet, amikor el kellett döntenem, hogy vagy újból összerakom magam vagy ott maradok az ágyban fekve.  2018-ban pedig próbára tettem a szellemi képességeimet is. Jelentkeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre média mesterszakra, amelyet azóta színjeles eredménnyel el is végeztem. Nekem ez egy fogódzópont is volt, hogy szellemileg annyira épp maradtam, hogy tudok még tanulni. Mindig is azok a kihívások és célok izgattak engem, amelyek esetében nem egyértelmű az út a sikerhez. A stroke után a tanulás is ilyen volt. Akárcsak a rádiós munka, amely a polgármesterség mellett kitölti az életem.

Mik a jövőbeli tervei? A 2024-ben megméretteti-e magát az önkormányzati választáson ötödjére is? 

Azt, hogy elindulok-e a választáson, általában közvetlenül a választás előtt döntöm el. A terv most az, hogy mind magamat, mind a falut felkészítsem arra az energiaszintre, hogy ezt a senki által előre le nem modellezhető háborús időszakot és energiaválságot át tudjuk úgy vészelni, hogy ne nagyon kínozzon meg minket. A kormányzathoz hasonlóan én is úgy döntöttem, hogy befejezem azt a beruházást Kiskutason, ami félben van. Több fejlesztést és egy építkezést ugyanakkor 2023-ra tolok át. Utóbbi döntésekben az is közrejátszott, hogy az utóbbi fél évben olyan anyagár emelkedések történtek, amelyek egy pályázati konstrukcióban lekövethetetlenek, és ezek miatt nem szeretném, hogyha a falu elesne forrásoktól. Most az a legokosabb, hogyha a tervezés időszakát hozom előre, és anyagmentesen próbálunk a munkatársaimmal előredolgozni. Szeretnék elvégezni egy doktori iskolát is.

Nyitókép és fotók: Ficsor Márton/Mandiner