Cigányügyben is sorsdöntő választás érkezik – Forgács István a Mandinernek

Néhány napja már egyes részletek kiderültek arról, hogy milyen intézkedéseket tervezne az ellenzék a társadalmi felzárkózás terén, ha kormányt alakíthatna április 3-a után. Mennyire reálisak, illetve mennyire szolgálják a társadalmi felzárkózás ügyét ezek a felvetések?

Két érdemi javaslat hangzott el eddig. Egyrészt megdupláznák a családi pótlékot, illetve 18 évre visszaállítanák a tankötelezettséget. Bár látszólag mindkét javaslat indokolt lehet, a valóságban ezek az ötletek a jelenlegi demográfiai és gazdasági környezetben kedvezőtlen hatásokat okozhatnak, főleg az ország gazdaságilag és társadalmilag nehezebb helyzetben lévő részein.

Miért?

A családi pótlék összege vitathatatlanul alacsony. Ugyanakkor azon családok esetében, amelyeknél az elmúlt 12 esztendő során sikerült az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni, a korábbi alacsonyabb jövedelmek biztosan nőttek, sőt, vannak olyanok, akik számára még alacsony bérek mellett is érdemi segítséget kínál a családi adókedvezmény. Ezek a családok most biztosan több pénzből gazdákodnak, mint korábban, ami lehet, hogy így sem túl magas, de nem a családi pótlék mértékén múlik az ő esetükben az, hogy mennyivel lett jobb a helyzetük. Hanem már azon, hogy a korábbi, jellemzően közfoglalkoztatotti állapotból megérte nekik a valós munkaerőpiacon munkát találniuk. És ez egy fontos megközelítésbeli kérdés kell, hogy maradjon,

hanem leginkább a munkajövedelmeken. A családi pótlék megemelése komoly segítség lehet sokak számára, de vélelmezhető, hogy kevésbé kényszeríti rá a munkát keresőket arra, hogy mindenképpen megpróbáljanak elhelyezkedni.

Ezek szerint a dupla családi pótlék elkényelmesíthet egyes családokat?

Nagyon nehéz ezt objektíven megítélni, illetve kollektíven véleményt mondani több százezer emberről, de az igenis vélelmezhető, hogy aki úgy látja majd, hogy a megemelt családi pótlékkal neki már kevésbé lesz feszítő mindenképpen munkát találnia, ott lehet, hogy csökken a motiváció. Miközben munkaerőhiány van, s például a hiányszakmákban a szakképzett munkavállalók relatíve magas bérekre is számíthatnak akár.

Ugyanakkor mégis várható lesz majd, hogy ez lesz az ellenzék egyik csodafegyvernek szánt kampányígérete, főleg a cigány közösségekben.

Ez elég valószínű, és biztosan lesz számos olyan billegőnek tekinthető körzet, ahol ez valóban kellően kecsegtetően hangozhat majd ahhoz, hogy az ellenzékre szavazzanak elsősorban a cigányok. Ugyanakkor bár kormányváltás esetén ennek az ígéretnek a betartása látszólag csupa jószándék és megérdemelt kompenzáció, a valóságban olyan következményei lesznek, amelyek a hazai gazdaságot a következő 12-15 évben egy olyan kényszerpályára terelik majd, amelytől csakis a mostani munka- és családalapú társadalom megteremtése és megtartása tudja eltéríteni az ország jövőjét.

Ez mit jelent?

Ha nincs munkalapú társadalom, akkor a következő másfél évtizedben nagyon nagy számban nyugdíjba vonuló munkavállalók helyére vagy külföldi munkavállalókat kell hozni, vagy azonnal el kell köteleződni az automatizáció iránt a lehető legtöbb ágazatban. Mert akkor nem kell élő, szakképzett munkaerő, illetve jóval kevesebb kell csak. Egyébként mind a két folyamat évek óta zajlik már szerte a világon. Leginkább az a kérdés, újra egy olyan kormány jön-e április 3-a után, amelyik ezt továbbra is vissza tudja tartani, amelyik képes lehet ezt továbbra is lassítani, vagy egy olyan, amelyik jó szándéknak tűnő hozzá nem értésből kiöli a nagy nehezen előcsalogatott motivációt 100-150 000 hátrányos helyzetű embernek a nagy részéből. Pusztán csak azért, mert most úgy vélik az ellenzéki politikusok, hogy a szociális transzferek emelésének az ígéretével megnyerhető a szavazatuk. De ha így lesz, és kormányt váltanak az emberek, akkor az új kormánynak két dologgal kell szembesülnie: fizetheti a dupla családi pótlékot, miközben valószínűleg jóval kevesebb adóbevétel származik majd abból eredően, hogy kevesebben lesznek rászorítva arra, hogy mindenképpen a munkajövedelmeket tekintsék elsődleges bevételi forrásnak a megélhetésükhöz.

Világos. Mi a gond a másik ígérettel, amely szerint visszaállítják a 18 éves kötelező iskolai korhatárt?

Itt is megközelítésbeli, világlátásbeli különbségek okozzák a két oldal eltérőségét. Fontos lenne megérteni: az iskola nem gyermekmegőrző, még akkor sem, ha sokak szerint 18 éves korukig lenne arra szükség, hogy valahol biztos helyen és tudást kínálva biztosítsuk a fiataloknak az esélyt a tanuláshoz. De a kínálás nem elég, azt el is kellene venni. Az ellenzék évek óta vádolja a kormányt azzal, hogy 16 éves korukban az utcára löki, kihajítja a hátrányos helyzetű gyerekeket az iskolából és az állam így veszi el a jövőjüket. Ez egyáltalán nem igaz.

Megismétlem: a diák, a családja, illetve a környezetében jelen lévő körülmények okozzák a rossz döntéseket, a diákok saját szándékból nem akarnak maradni tovább az iskolapadban. Évek óta foglalkozom szakképzés-fejlesztéssel, és a tavalyi év második felében egy kisebb szakértői csapattal teljesen alámerültünk a témának abba a részébe, hogy miért és hogyan morzsolódnak le nagy számban a hátrányos helyzetű diákok. Ennek a munkának a részeként jutottunk arra a megállapításra, hogy a szakképző iskolák mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legtovább bent tartsák a diákokat, de ha sokadszori próbálkozásra sem tudják meggyőzni a roma és hátrányos helyzetű diákot és a családját, hogy maradjon és szerezzen végzettséget, akkor egy idő után már ők sem tehetnek semmit.

Akkor miért is ne lenne megoldás a 18 éves korhatár visszaállítása?

Azért, mert ezeknek a diákoknak a túlnyomó többsége már a szakképző iskola megkezdésekor sem érett a középszintű oktatásra, komoly hiányosságaik vannak, amiket egy idő után már nem lehet pótolni. Ehhez kapcsolódnak a komoly szocializációs nehézségek is, amelyek később újabb gondokat jelentenek a gyakorlati képzőhelyeken való eredményes megfelelés terén is. Ezeknek a diákoknak a nagy része a jelenlegi tudásukkal és szocializációs hátterükkel sajnos nem a tudásszerzés lehetőséget látná abban, hogy ha 18 éves koráig kötelezve lenne a tanulásra, hanem a küszködéseik, nehézségeik idejének a meghosszabbítását, és sajnos ugyanezt érezné a tanárok, oktatók jelentős része is. A megoldás az lehetne, ha az általános iskola és a szakképző iskola között lenne egy felkészítő évfolyam, ami segítene alkalmassá válni a középiskolára. Az ide kerülő diákok esetében indokolt lehetne a 17 éves kötelező iskolai korhatár megszabása.

erőszakkal az iskolában marasztalás olyan diákok esetében is, akik azt már egyáltalán nem akarják. Milyen pedagógiai és szakmai munka végezhető el velük eredményesen?

A jelenlegi szabályozás akkor több eredményt kínálhat?

A szakképzési reform évek óta egyre jobb feltételeket kínál. Komoly források állnak rendelkezésre magasak az ösztöndíjak, illetve a gyakorlati képzőhelyeken a duális rendszerben 100 000 forint körüli bért is kaphatnak a diákok. Ezek komoly lehetőségeket kínálnak, csak élni kellene velük. Nagyon fontos segítség ennek a generációnak az, hogy a 25 év alattiak adómentessége miatt kimondottan megéri elvégezni időben a szakképzőt, azaz szakmát szerezni, és akár már 18 évesen pénzt keresni. A hiányszakmák esetében ez már a kezdőfizetések esetén is más dimenziót kínál, mint amit a roma közösségekben többségükben a közmunkás szülők korábban meg tudtak keresni.

Érti egyáltalán az ellenzéki összefogás a mostani viszonyokat, körülményeket, tendenciákat cigány ügyben?

Részben talán igen, de a komplex összefüggéseket nem biztos, hogy szeretnék valóban megérteni, mert valószínűleg ők is tudják, hogy akkor mindaz, amit kínálnak a társadalmi felzárkózás kapcsán elsősorban a cigányoknak, az visszafelé viszi csak a dolgokat, lebontja az elmúlt egy évtized eredményeit, sőt, az őszinte társadalmi párbeszéd oda vezetne, hogy a többségi társadalom sem támogatná ezt, akár a saját szavazóikon belül sem. És ezzel azért a hat pár vezetőinek is szembesülniük kellene.

Mire gondol?

Arra, hogy az ellenzéki szavazók körében talán még erősebb, hangosabb is a szociális alapó társadalmi felzárkózással szembeni ellenérzés.

Ha romaügyi szakértőként kijelölhetné ebben a két témakörben, hogy mi változzon, vagy mi maradjon ugyanúgy, ahogyan eddig, mit javasolna?

A családi pótlékot nem forintosítva, hanem egyfajta virtuális utalvány formájában kiegészíteném, ezt hívom én kiterjesztett családi pótlék támogatásnak. Ennek kimondottan az lenne a célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családok esetében lehessen egy virtuális utalványban meghatározott összeget olyan alapvető higiénia-egészséget segítő termékekre fordítani, amelyek szükségesek egy adott háztartásban, de a rászorulók esetében nem igazán jut rá most pénz. Ez a virtuális utalvány okoseszközön is felhasználható, és ennek segítségével biztosan könnyebben tudnak ezek a családok mosószert, öblítőt, pelenkát, óvszert, fogkefét vagy más drogériai termékeket vásárolni. Ha a családi pótlék összegét megemelem, ahogyan az ellenzék szeretné, akkor az elméletben talán ugyanígy segíthetné ezt, de semmi nem garantálja, hogy több jut majd belőle ezekre. A javaslatom korlátozná, hogy milyen termékekre lehetne ezt a virtuális utalványt felhasználni, ezzel garantálva, hogy valóban arra fordítsák, amire a kormány szánja. Mindemellett egyfajta versenyt is eredményezhetne a drogéria-piacon, illetve a kiskereskedelemben jelen lévő szereplők között, sőt, akár munkahelyeket is teremthetne, illetve jobb hozzáférhetőséget is kínálhatna.

de ha a nulladik, felkészítő esztendő behozható lenne a gyengébb diákok esetében az általános iskola és a szakképzős iskola közé, akkor támogatnám, hogy az 17-re módosuljon, de csakis az ő esetükben.

Ellazsálta az ellenzék ezt a 12 esztendőt cigány ügyben a politikában?

Úgy vélem, hogy igen. És éppen ez kényszerítette rá őket arra, hogy az ellenzéki összefogásban olyan groteszk helyzetek is megtörténjenek, amikor egy autonómnak egyáltalán nem tűnő miniszterelnök-jelölt nyilvánosan, élő televíziós adásban könyörög a vele összefogott pártoknak, hogy engedjenek cigányokat a közös ellenzéki listára. És még erről sem tudunk igazán sokat, mint ahogyan a programjuk sem ismerhető még részleteiben, hogy akkor mit kívánnak kezdeni a cigányokkal a felzárkózás terén, ha esetleg ők nyerik a választásokat.

Az elmúlt tíz évben mennyivel jutott előrébb a cigányság Magyarországon?

Sok tízezren vannak azok, akik az elsődleges munkaerőpiacon tudtak elhelyezkedni, ilyen nem volt még a rendszerváltás során egyetlen évtizedben sem. Komoly eredmény, hogy a társadalom korábbi erős idegenkedése a cigányokkal szemben egyértelműen csökkent, sőt,

Külön öröm a számomra is, hogy több olyan állami szolgáltatási helyen találkozni ma már velük, ahol felelősség is jár a munka mellé – nőtt a számuk a MÁV-nál, a Volánbusznál, a postánál, a rendőrségnél és a katonaságnál, de a korábban is nagy arányú részvételük az építőiparban és az egészségügyben is még egyértelműbb lett.

Mik voltak az esetleges hiányosságok?

Vannak még tabutémák, amelyekben nehezebb volt az előbbre jutás, de talán egy újabb ciklusban ezekkel is egyértelműben lehet majd foglalkozni. Ilyen a drog kérdése a szegregátumokban, ilyen a családon belüli erőszak témája, mint ahogyan azzal is többet kellene foglalkozni, hogy a követeléskezelés, végrehajtás területén meglévő nehézségek sok család esetében nem teszik lehetővé azt, hogy az amúgy támogató kormányzati intézkedéseket igénybe tudják venni. Konkrétum, hogy ha valakinek azért nincsen bejelentett munkahelye, mert a fennálló tartozását havi rendszerességgel vonná a végrehajtó, akkor ez az ember – bármennyire is mindannyiunk haszna lenne –, nem fog hivatalosan bejelentett formában dolgozni és marad a szürke-feketegazdaságban. Holott az lenne a legjobb mindenkinek, ha ő is adót és járulékot fizetne. Sok tízezer család és munkavállaló küzd ezzel, bízom benne, hogy ebben esetleg lesznek majd változások és ezeket a változásokat a régi-új polgári kormány kezdeményezi és hajtja végre majd az új ciklusban is.

Mit javasol a következő évtizedre?

Mindenképpen foglalkozni kellene a család védelmével és megerősítésével a hátrányos helyzetű és cigány közösségekben is, akár közvetlenebb kommunikációval és olyan programokkal, amelyek segítik őket tudatosabb döntéseket hozni és tudatosabb családfenntartási kereteket biztosítani saját maguk számára. Nagyon bízom benne, hogy az általam évek óta képviselt gazdasági alapú társadalmi felzárkózás az új ciklus egyik mottója lehet a kormányzat gazdaságfejlesztési elképzeléseiben, és amely révén tovább lesz fejleszthető, javítható a szakképzésben a roma és hátrányos helyzetű diákok helyzete.

nem titkoltan azért, hogy tovább lehessen fehéríteni a gazdaságnak ezt a szegmensét is, és még több cigány ember tudjon munkához jutni. Mindezek mellett várom, hogy folytatódjon az a tendencia, hogy a cigányok a közfeladatellátásban egyre növekvő számban legyenek jelen, és a közrendvédelem mellett a honvédelem terén is lássák a lehetőségeket. Ugyanígy jó esélyeket kínál az agrárium és a vidékfejlesztés témaköre egészen 2030-ig, de nagyon kell, hogy elsősorban a fiatalokat meg lehessen győzni arról, hogy legyen szakmájuk, mert az magával hozza a biztos megélhetést. Bizakodó vagyok, mert a legtöbb érintett döntéshozó – akár miniszteri szinteken is – kimondottan nyitott ezekre a javaslatokra és a közös feladatvállalásra.

Miért van láthatóan kevés romapolitikus, közéleti szereplő a magyar politikában? Milyen a többségi társadalom hozzáállása a kérdéshez?

Továbbra is dominálnak a régi típusú roma vezetők, holott a jövő megköveteli minden párt esetében, hogy újszerű megközelítések is érkezzenek, amiket viszont új, progresszív tudással és látásmóddal bíró közéleti szereplők kínálhatnak. Én azt látom, hogy a többségi társadalom is kimondottan várja ezeket a szereplőket és hálás lesznek azoknak a politikai tömörüléseknek, amelyek felvállalják ezt.

A napokban debütált a „Forgács István – a cigány válasz” oldal a Facebookon, egyértelművé téve, hogy ez utóbbit kívánja képviselni. Mire lehet elég ez a fajta nyilvános kiállás és vélemény-, illetve közvélekedés formálás?

Eddig is sokan követték a megszólalásaimat, bízom benne, ezek után még többen lesznek majd. Szeretném, ha a politika, a szakmaiság és a hitelesség egyszerre tudna kirajzolódni majd a megszólalásaimban egy olyan területen, amely a következő másfél-két évtized egyik legfontosabb kérdésköre lesz majd Magyarországon. A felvetéseket, dilemmákat egyre többen értik, és ezekhez jó válaszok is kellenek. Bízom benne, én is egy lehetek a jó válaszok közül.

Sokan vannak, akik szerint pont ezért, a kérdéskör súlya miatt lenne fontos, hogy ezek a felvetések és jó válaszok a legmagasabb szintekig jussanak. Várható bármilyen szerepvállalás az Ön részéről kormányzati feladatokörökben, esetleg segítheti-e majd a parlamenti munkát a jövőben?

Ha lesz rá lehetőség, rajtam biztosan nem fog múlni. Abból soha nem csináltam titkot, hogy a jelenlegi kormány felzárkózáspolitikáját a rendszerváltás óta eltelt időszak legjobbjának tartom, nagyon remélem, hogy a jövőben ezt majd közvetlenül is segíthetem. Bármilyen formában, bármilyen szinten. A sorsdöntő választás után sorsdöntő lesz folytatni a megkezdett munkát.