Információink szerint azonban korántsem ilyen egyszerű ez a történet, az előválasztási „politikai kavarásokon” túl nagyon fontos az ügyben Mellár személyisége. Az közismert, hogy a 67 éves közgazdász alapvetően jobboldali beállítottságú, az első Orbán-kormány alatt a KSH elnöke volt, 2006-ban pedig a Fidesz színeiben a legkönnyebben nyerhető pécsi belvárosi körzetből jutott be a baranyai megyeszékhely közgyűlésébe. Ő szeretett volna lenni a frakcióvezető, de a párttársai – ismerve a kissé autoriter természetét – nem választották meg, ezen viszont alaposan megsértődött és lemondott mandátumáról.
2010-ben pedig azt vette zokon, hogy nem ő lett a második Orbán-kormány gazdasági minisztere, hanem Matolcsy György. Ekkor kezdte magában felfedezni a Fidesz-kritikust, egyre több kormányt bíráló hangvételű cikket írt a baloldali újságokba, puhatolózott az LMP, majd később a Liberálisok felé is. 2017 végén döntött arról, hogy függetlenként elindul a 2018-as parlamenti választáson a fideszes Csizi Péter ellen.
Tóth Bertalan, az MSZP pécsi erős embere
– azóta már országos társelnök is – presztízskérdést csinált a dologból, úgy vélte, érdemes őt támogatni, hiszen a szocialisták hozzák a baloldaliak, Mellár pedig a kritikus jobboldaliak voksait. Végül annak ellenére, hogy saját jelöltet állított a voksoláson a Jobbik, az LMP, a Momentum, valamint a Kutyapárt is, a baloldali és kritikus értelmiségi voksolók nyújtotta háttérrel mégis Mellár nyerte el a mandátumot. S hogy lehessen a Párbeszédnek parlamenti frakciója, Tóth Bertalan MSZP-társelnök kérésére végül hozzájuk ült be. Mellár személyisége azonban nem változott meg, többször kiszavazott a frakcióból, és ezt büszkén vállalta is, mondván, ő csak a saját lelkiismeretének és a választóinak tartozik elszámolással, bár arra nem tért ki, honnan tudja, hogy a rá szavazók egy adott kérdésben mit gondolnak.
Karácsony vette kézbe a dolgokat