A NAV kezében a döntés, indul-e nyomozás Cseh Katalin ügyében

2021. augusztus 10. 07:00

Erről tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Itt az ideje, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András mondjon végre valamit az ügyben – reagált megkeresésünkre Budai Gyula, a Fidesz képviselője.

2021. augusztus 10. 07:00
null
Pálfy Dániel Ábel

Egyelőre folyamatban van a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin céges ügyében költségvetési csalás gyanúja miatt történt feljelentés elbírálása – válaszolta szűkszavúan a Nemzeti Adó és Vámhivatal a témával kapcsolatban küldött kérdéseinkre. Korábban részletesen beszámoltunk róla, hogy a politikus édesapja által alapított Pannónia Nyomda Kft. amelynek ügyvezetője 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt,

  • két részletben összesen nagyjából 285 millió forint európai uniós pénzt nyert a Széchenyi 2020 pályázaton
  • a vele azonos telephelyekre bejegyzett, és a bennük különböző tisztségeket betöltő személyek révén is összefüggésbe hozható cégek összesen több mint 4,5 milliárd forint EU-támogatást nyertek el különböző pályázatokon
  • Cseh Katalin azzal védekezett, hogy semmi köze az említett cégekhez, majd kiderült, hogy több közülük közös közbeszerzésen indult, gyanús körülmények között
  • Cseh Katalin azzal védekezett, hogy még jóval politikai pályafutása kezdete előtt lemondott a cégvezetésről de kiderült, hogy ez olyannyira nem igaz, hogy politikai pályafutása jóval korábban indult, minthogy átvette volna a cég vezetését
  • A Momentum 2017 augusztusi küldöttgyűlésén cégvezetői tisztségét említette referenciaként, amely alkalmassá teszi őt a párt vezetésében való részvételre
  • emellett megemlítette azt is, hogy korábban évekig dolgozott külföldi pártokkal, és külföldi aktivisták vezetője is volt.
  • Kiderült, hogy a Pannónia Nyomda és a vele azonos telephelyekre bejegyzett cégek közös közbeszerzésen indultak, amelyen a Pannónia úgy nyert, hogy a „konkurens” cég nem javított egy nyilvánvaló hibát a pályázatában.
  • a Pannónia a nyertes uniós pályázat szövegében a budapesti olimpiát említette példaként a kért támogatással fejlesztendő technológia felhasználására, miközben Cseh Katalin és pártja épp az olimpia ellen kampányolt a Nolimpia nevű kezdeményezéssükkel
  • Kiderült az is, hogy a Pannónia Nyomdával azonos címre bejegyzett Holotech Kft svájci anyacége, amelyet Vseh Katalin apjának régi ismerőse vezet, évekkel a pályázat beadása előtt kifejlesztett egy nagyon hasonló technológiát, amint amire a pályázatot beadták 

Közben egyébként a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálatot indított, ugyanakkor ennek eredményéről sem lehet egyelőre tudni. Az ügyben megkérdeztük a Fidesz-KDNP politikusát, Budai Gyulát, aki korábban az elszámoltatásért felelős kormánybiztosi pozíciót töltötte be.

„Az egész Cseh Katalin körül kibontakozó ügy azért érdekes, mert a Momentum – amelynek az említett politikus is tagja – az elmúlt években folyamatosan azzal kampányolt, hogy a Fidesz korrupt, és el kell számoltatni a jobboldali politikusokat az európai uniós források felhasználása miatt. Erre kiderül, hogy Cseh Katalin családi cége, és az ahhoz köthető cégháló 4,8 milliárd forint uniós támogatást nyelt el” – fogalmazott lapunk megkeresésére Budai Gyula, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselője.

Budai szerint itt az ideje, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András álljon a nyilvánosság elé és mondjon ebben az ügyben végre valamit. Hozzátette: „Persze tudom, hogy ez nagyon kellemetlen, hiszen egy olyan párt elnöke, amelyik folyamatosan a jobboldal elszámoltatásával kampányol, szembesül azzal, hogy saját párttársa egy olyan ügybe keveredik, amelyet már a NAV is vizsgál. Ilyen helyzetben nagyon nehéz mit mondani. Szerintem ennek az ügynek a tanulsága az, hogy mindenki sepregessen a saját háza táján. Ezt már javasoltam a DK-nak, az MSZP-nek és most javaslom a Momentumnak is.

Felvetésünkre, miszerint egyelőre semmi nem bizonyítja, hogy az említett teljes összeg Cseh Katalinhoz vagy családjához jutott volna, úgy reagált, „nem elég tisztességesnek látszani, úgy is kell viselkedni. Egy olyan ellenzéki politikusról beszélünk, aki folyamatosan arról beszél, hogy a kormány ellopja az uniós támogatásokat, majd kiderül, hogy a családi cége milyen jelentős uniós pénzeket nyert. Ennek a pénznek az útja átláthatatlan, de tudjuk, hogy ezek a cégek azonos telephelyekre vannak bejelentve, ami sok kérdést vet fel. Természetesen eljárások fognak indulni, a Fidesz – mivel uniós támogatásokról van szó – az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalához, az OLAF-hoz fordult, és költségvetési csalás gyanúja miatt született egy feljelentés, amelyet most a NAV vizsgál.”

Úgy véli, Cseh Katalinnak tisztáznia kellene magát.

Persze tudom, hogy a legjobb védekezés a támadás, és ő ahelyett, hogy egyértelművé tenné a dolgokat újabb vádakkal dobálózik.  Most azonban konkrét információk jelentek meg a sajtóban, amelyekre reagálnia kellene – közölte.

Felvetettük azt is, hogy az EU-támogatások felhasználása törvényes dolog, és egyelőre nincs semmilyen bizonyíték bármilyen törvényszegésre. Budai Gyula egyetértett az utóbbi gondolattal, de hozzátette, itt arról van szó, hogy Cseh Katalinról épp az derült ki, amivel állandóan vádaskodik. Kiemelte, az ügy alapjaiban kérdőjelezi meg Cseh és pártja politikai hitelességét. Például a momentumos EP-képviselő azt állította, jóval politikai pályára lépése előtt lemondott a cég vezetéséről, de kiderült, ez nem egészen így van, idézte fel Budai.

A fideszes politkus beszélt Cseh Katalinnak a Momentum lapunk által nyilvánosságra hozott küldöttgyűlési jegyzőkönyvében található kijelentéseiről is, amelyek szerint korábban évekig dolgozott külföldi pártokkal, és projekt alapú csapatokat vezetett, például külföldi aktivistáknak.

Szerinte nem titok, hogy a Momentum politikusait külföldön képezték ki.

„Ezek jól kiképzett emberek, akik így is viselkednek, de a magyar valósághoz nincs közül, ezt nem ismerik. Cseh Katalin például állandóan valamilyen ürüggyel feljelenti Magyarországot Brüsszelben, és ez egyértelműen mutatja, hogy feladatot teljesít. Ez semmi másról nem szól, mint hogy azt az országot, amelyben él, lejárassa” – fogalmazott.

Amikor arról kérdeztük, mit gondol a véleményekről, miszerint Cseh Katalin ügye valójában egy Fidesz által kreált ellenbotrány, amelynek a célja, hogy elterelje a figyelmet a Pegazus kémprogram ügyéről, azt mondta, a két ügynek semmi köze egymáshoz. Úgy fogalmazott: „Megjelent egy ügy a baloldali sajtóban, amelynek valóságtartalmára semmilyen bizonyíték nincs. Egy-két napig a teljes baloldali média próbálta elhitetni az emberekkel, hogy létezik egy úgnevezett lehallgatási ügy, majd, amikor megcáfolták a dolgot, az egész ügy elült, és azóta mély csend van a baloldali sajtóban.” Cseh Katalin ügyében szerinte elég konkrét információk derültek ki, és feljelentések is születtek. Reméli, mindkét illetékes hatóság, az OLAF és a NAV is megvizsgálja az ügyet, és kiderül mi a valóság ezekben.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szodabár
2021. augusztus 10. 10:08
Ellenem és ellened biztosan indulna eljárás. Csehatka védett faj védett egyede.
Tisza009
2021. augusztus 10. 09:57
Addig is szóljon a nótaremix Money, money, money Must be funny In the rich man's world Money, money, money Always sunny In the rich man's world
Gondolom
2021. augusztus 10. 09:37
Gondolom ha itt bármelyik oldal hozzászólójának hasonló ügye lenne, teljes vagyon elkobzását és forgalomból kivonását elrendelték volna.
zakar zoltán béla
2021. augusztus 10. 09:35
nervouska
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!