Saját politikusaival számol le az MSZP, Gyurcsány profitál ebből is

2021. június 28. 07:00

Az MSZP-vezetés a közös listán szereplő képviselőinek politikai túlélését biztosíthatja be egyes politikusok kizárásával, s ezzel lényegében a DK-hoz való átjátszásával. A Gyurcsány-párt tovább növeli befolyását e tranzakciókkal, miközben a résztevők az „embervásárral”, visszaléptetésekkel, támogatási megállapodásokkal együtt járatják le a demokratikusnak beállított előválasztást. 

2021. június 28. 07:00
null
Joó István
Joó István

Számos tanulságot hordoznak az MSZP körüli legújabb fordulatok, de kérdésekből is akad bőven. Megírtuk: a napokban az MSZP elnöksége kizárta Molnár Gyula volt újbudai polgármestert, országgyűlési képviselőt, a Baranya megyei Szakács Lászlót (akinek előzőleg visszavonták az előválasztáson való indítását) és még néhány kevésbé ismert politikust. Molnár és Szakács a DK színeiben indul majd. Úgy tudjuk,

a lépések hátterében alapvetően Tóth Bertalan pártelnök és Molnár Zsolt pártigazgató áll. 

Molnár Gyula 30, Szakács László 23 évig volt tagja az MSZP-nek, ikonikus politikusoknak számítottak, állítják, eszük ágában sem volt elhagyni politikai közösségüket. Információink szerint azonban mindketten összekülönböztek a jelenlegi pártvezetéssel, Szakács például kifejezetten a szintén baranyai Tóth Bertalannal és körével került konfliktusba, ráadásul a kizárt képviselő (Dobrev Klára szerint: „Laci”) az előző, viharos, máig tisztázatlan tisztújításon Mesterházy Attila ambícióit szolgálta.

Más vetülete is van a történéseknek. Kvázi szállóige született a volt pártelnök Molnár Gyula megjegyzéséből, ami az ATV stúdiójában hangzott el az akkor még csak tervezett kizárása kapcsán: „Akart a fene DK-s lenni!” Az immár párton kívüli politikus a Mandiner rendelkezésére bocsátotta azt a június 1-jei keltezésű dokumentumot (lásd alább!), amelyben az MSZP, a Párbeszéd és a DK vezetése (állítása szerint az ő tudta nélkül) megállapodott a sorsáról.

Az a bizonyos hárompárti megállapodás

A Tóth Bertalan, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által szignált „emberkereskedelmi” megegyezés rögzíti: „Az MSZP és a Párbeszéd tudomásul veszik, hogy Budapest 18. választókerületében Molnár Gyula képviselőjelölt a DK országgyűlési képviselőcsoportjához fog csatlakozni. Az MSZP és a Párbeszéd vállalják, hogy ebben a körzetben az előválasztáson Molnár Gyulával szemben jelöltet nem állítanak, más párt vagy szervezet jelöltjeit nem támogatják (…) és egyáltalán tartózkodnak minden olyan magatartástól, amely Molnár Gyula győzelmi esélyeit negatívan befolyásolná.”

Molnár állítja, ennek tartalmáról vele előzetesen nem egyeztettek, amikor pedig a dokumentumban foglaltaknak megfelelően bejelentette, hogy választási győzelme esetén a DK, s nem az MSZP frakciójába ül majd be, etikai eljárás indult ellene. Annak dacára, hogy értelmezése szerint ő csupán lojális volt a szocialista párt vezetéséhez a feje fölötti döntés végrehajtásával. A dokumentumrészlet mindezen túlmenően azt erősíti, hogy

az előválasztás során a baloldali pártok nem bízzák a választókra a döntést arra vonatkozóan, hogy az egyéni körzetekben kik mérkőzzenek meg a Fidesz-KDNP jelöltjeivel.

Az is kihámozható végeredményben, hogy mindezzel a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tovább növeli befolyását és erejét az ellenzéki térfélen, az MSZP-s pártvezetés önsorsrontó asszisztálásával.

Tudomásul vétel vagy egyetértés?

Molnár Gyula a Mandinernek azt mondta, az MSZP-vezetés az etikai bizottság előtt azt sem ismerte el, hogy az „MSZP és a Párbeszéd tudomásul veszik” szövegformula részükről kétségtelenül az egyetértés szinonimája volt. Őt azon az alapon zárták ki, hogy úgymond „súlyosan megsértette az MSZP integritását, és a kongresszus által elfogadott stratégiáját”, amikor „személyes döntést hozott, és a DK-frakciót választotta”. Holott a dokumentum szerint éppen ezt az utat jelölték ki neki a feje fölött.

Szakács László esete hasonló, ám mégis más. Úgy értesültünk, ő azt sérelmezte, hogy akadt szocialista jelölt, akinek a párt kijárta más pártok, így például akár a DK támogatását is az előválasztáson, ide sorolható Hiller István vagy Komjáthi Imre, ám vele ezt nem tették meg. Sőt, ehelyett levették a jelöltségről. Megírtuk: Gyurcsányék azonnal lecsaptak rá, már múlt szombaton bejelentették, őt támogatják a választókörzetben a saját jelöltjük, az egyébként teljesen esélytelen Zag Gábor helyett.

Akadt ugyanakkor olyan, az önkormányzati szférában tevékenykedő szocialista forrásunk, aki szerint nincs semmi probléma pártja ilyetén bomlásával. Cinikusnak tűnő magyarázata szerint ugyanis az „összefogás pártjai csak együtt tudnak indulni, és ezért lényegében mindegy, melyik szövetséges pártba vándorol el valaki és honnan, ’22-re úgyis megkapja az átigazolt jelölt az összes többi párt logóját”.

Akárhogy is: a mélyen öt százalék alá került MSZP nyilvánvalóan zsarolható állapotban van, vezetőinek pedig a jelek szerint a legfontosabb a túlélés. Vagyis az, hogy az ellenzéki közös listára legalább öt, a pártvezetéshez lojális emberük kerülhessen fel befutó helyre. Sajtóinformációk szerint ők Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes társelnökök, továbbá Molnár Zsolt, Hiller István és Harangozó Tamás lehetnek. Így azonban a közös baloldali masszán belül alig látszó „skanzen MSZP” lesz a pártból, melynek

egyetlen fizetési eszköze némely előválasztást nyerni képes politikusuk exportálása.

Gyurcsányék ereje persze többre is képes: arra, hogy majdani frakciójukat erősíthessék volt szocialista politikusokkal, és így befolyásuk, meghatározó szerepük növekedhessen a kisebb pártok, illetve Karácsony Gergely potenciális közös miniszterelnök-jelölt 99 mozgalmával szemben.

 

nyitókép: ellenzéki vezetők, köztük Bangóné Borbély Ildikó, Molnár Zsolt, Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes 2019-ben a Parlament lépcsőjén (MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Shaman 1.1
2021. június 29. 10:20
A Boss megvette az Ágikát meg a Bercit és a maszop felszámolását bízta rájuk. Feri simán egy pártot csinál a baloldalból, de amikor felrobban a mája a temetése után atomjaira esik szét az összefogás! 22 ben nyernünk kell és ki is végezzük a bolsevikokat már csak a koruk okán is 26 ban már nem lesznek a választási névjegyzéken ,hacsak fel nem támadnak egy szavazás erejéig! Amúgy meg győzni fogunk!
rókabácsi
2021. június 28. 15:20
egymást zsarolják! mert tudnak mindent amit együtt elkövettek!
Volo
2021. június 28. 15:13
" A forradalom felfalja a gyermekeit ! "
Anonymtalan
2021. június 28. 11:08
Kilepődik meg azon, hogy KamuGeri, "Kf"-fel szingnózza magát, az "adjunTKus" és az eTYetem-eBYetem után?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!