Közeleg a Karácsony: a főpolgármester nem restellt egyértelműen beállni Magyar Péter mögé

2025. december 03. 12:57

Tudja, ki a jó miniszterelnök-jelölt, hiszen követett már egy párat, sőt, ő is volt már az.

2025. december 03. 12:57

„Magyar Péter alkalmas miniszterelnöknek, megacélosította magát” – áradozott Karácsony Gergely a Telex podcastjének nyilatkozva.

A 24.hu összefoglalója szerint

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra

Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra
Tovább a cikkhezchevron

a baloldali összefogás korábbi közös miniszterelnök-jelöltje, a jelenlegi főpolgármester azt mondta, drukkol a Tiszának,

ám azt nem árulta el, hogy Magyar Péter pártjára szavaz-e tavasszal, vagy másra. A főpolgármester azt mondta: nem látja értelmét, hogy kimondja, hogy kire szavaz majd, ugyanakkor azt mondta, hogy nyer a Tisza, akkor jobb lesz a kormánnyal a viszonya Budapestnek, mint most.

A Karácsonnyal összefüggésbe hozott, részint a Párbeszédből alakuló Humanista Párttal kapcsolatban azt mondta: „fel sem merült, hogy menjek”, ugyanakkor „nem érzem a dolgomnak a részvételt az ellenzéki politikában.”

A Párbeszédről azt mondta még, hogy abból ugyan nem lépett ki, de eljárt a párt felett az idő. Ugyanakkor szereti azokat az embereket, akik benne vannak. Az induló ellenzéki pártokkal kapcsolatban azt mondta, „fontosabb, hogy mindenki elmenjen szavazni annál, minthogy mindenki egyetlen pártra” szavazzon. Karácsony szerint a szavazók tudni fogják, hogy kell szavazni, és nem lesz abból gond, hogy több ellenzéki párt is a rajtvonalhoz áll. Szerinte az látszik, hogy a vidéki helyi elitek a Tisza felé mennek, és ez komoly hozzáadott értéke az ellenzéki pártnak.

Ezt is ajánljuk a témában

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:

Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán 
 

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. december 03. 16:02
..."a főpolgármester nem restellt egyértelműen beállni Magyar Péter mögé"... Miért is restellt volna ? Az egyik kém, kurva és lator egy személyben miért is vájná ki a másik trágya, rongy ember szemét... bruhahaha
Válasz erre
0
0
2025. december 03. 15:56 Szerkesztve
Alább elemeztem, hogy mi a budapesti és a vidéki választási hozzáállás közötti különbség. De gondoljuk tovább a dolgot. Bár Magyar Péter egy acélosabb tekintetü briganti, mint a mamlasz Karácsony, de egy dologban azonosak. ÖK AZOK, AKIK VEZETÉSE ALATT SZÉT LEHET HORDANI A TYÚKÒLAT Ök olyan pásztorok lennének, akik elött gyapjút szarnának a farkasok. Ök azok, akik nem megörzik, gyarapítják a nemzet vagyonát, hanem hagyják elúszni, szétlopni, amiben ök maguk is élen járnak. Karácsony egy kivétel, mert ö is valószínüleg szeretne lopni, de nem teszi, mert nem tudja, hogy azt hogyan kell csinálni. Gondoljunk bele két dologba, ami MP-t Karácsonynál sokkal veszélyesebbé teszi. MP egy profi nyerészkedö, még a bennfentes börze-üzletekhez is ért. A pénz utáni éhsége határtalan, és tudja is, hogy hogyan lehet hozzájutni. Nem egy szemérmes bandita. A másik végzetes különbség a mi kárunkra az lenne, hogy mig Karácsony csak Budapestet rombolja, MP ugyanezt az egész országgal tenné. Félelmetes.
Válasz erre
1
0
Palatin
2025. december 03. 15:40
Hogyan lehet egy pipogya, magatehetetlen, hazudozós, semmihez sem értö pojácát úraválasztani budapesti föpolgármesterként? Megmondom. A budapestiek lényegében identitás nélküli, lelkileg ide-oda hánykolódó önzö kutyák, akik a következetes, - az ország egészére nézve -, hasznos és hazafias kormánypolitikában a saját, pattanásig felcsavart felsöbbrendüségi mániájukban inkább korlátozásokat látnak, mint egy kiváló kormány-munkát Ök ugyanis többet szeretnének harácsolni, linkelni, bulizni, simlizni, kohelykedni, szemérmetlenkedni mint a vidéki jóravaló magyar emberek. Ès ebben a törekvésükben feszes Orbáni politika bizony nekik útjukban van. Egy trehány, teszefosza, link, befolyásolható, nemtörödöm polyáca, mint Karácsony nekik pontosan ezért annyira jó, hogy még a katasztrofális "teljesítménye" ellenére is újraválasztották. Karácsony alatt szét lehet lopni, hordani egész Budapestet. Bár lehet, hogy ö az egyetlen, aki nem lop, de ha nem lop, akkor csak azért nem mert még ahhoz is ostoba
Válasz erre
2
0
martens
2025. december 03. 15:29
Ennek a gazembernek nem ide-oda kéne beállni, hanem már rég a cellájában kellene ácsorogi.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!