Nézze, az életemben és a családom számára nem volt még ilyen fájdalmas másfél hét, mint az utóbbi, és az sem jó érzés, hogy az MSZP lenullázza magát… De nincs okom megszüntetni a küzdelmemet a jelen rendszer károsultjaiért” – fogalmazott.
Juhászné túl dobreves lelkületű volt
Amint korábban megírtuk, június 24-én Molnár Gyulát zárta ki az MSZP elnöksége. Ő a másik olyan politikus, aki biztosan megnyerte volna az MSZP-nek az előválasztást Budapest 18-as választókerületében, ahol jelenleg is egyéni képviselő.
Ugyancsak Szakács Lászlóval egy időben, az MSZP etikai és fegyelmi ügyeiben illetékes tanácsa kizárta a pártból a debreceni Juhászné Lévai Katalint, egykori Hajdú-Bihar megyei pártelnököt, akivel az volt a baja a leszámolásba belejött pártvezetésnek, hogy túl sok Dobrev Klára témájú posztot oszt meg hivatalos oldalán. Mokrai Mihály miskolci képviselő sem kerülhette el sorsát, mivel utóbb külön frakciót alapított két DK-ssal. Úgy tűnik, egyedül az ő esetében volt mire hivatkozni a kizárás kapcsán.
"Tóth Bertalan lesz az, aki a villanyt lekapcsolja" - mondta epésen lapunknak egy neve elhallgatását kérő szocialista politikus, aki szerint Tóth következetesen szétveri az egykor szebb napokat látott pártot. Az MSZP országos elnöke egyébként napok óta nem válaszol a Mandiner megkeresésére, bár közvetlen munkatársa reagálást ígért a szocialisták gyors "kisgazdásodását" firtató kérdéseinkre.