Miközben a balliberális politikusok azzal vádolják Böröcz Lászlót és a Fideszt, hogy azért szeretnék módosítani a lakástörvényt, hogy kormánypárti politikusok, ismert konzervatív emberek járjanak jól, hiszen bérlőként megvehetnék a lakásukat, addig az ellenzéki pártok tagjai, szimpatizánsai ugyanúgy tulajdonhoz juthatnak a budai Várban.
A V. Naszályi Márta vezette I. kerületben már eddig is számos botrány látott napvilágot. Megbízást kapott példásul Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójának testvére, majd kiderült, hogy a Momentum lebetonozná a Vár egyik legszebb terét. A polgármester pedig akkor rúgta a legnagyobb öngólt, amikor buszparkolót tervezett a Mészáros utcába, de a helyi Fidesz és több ezer állampolgár erélyes és kitartó tiltakozása után a kerületvezető kénytelen volt meghátrálni.