A végén mindig összenő, ami összetartozik

A politikát gimnazista szinten művelő 5%-os párt fut a pénze, vagyis Gyurcsány után.

A politikát gimnazista szinten művelő 5%-os párt fut a pénze, vagyis Gyurcsány után.
Igen, tényleg erről posztolt a Momentum-elnök.
Donáth Anna beismerte, hogy párttársa „nem élete beszédét mondta el”.
Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után.
Gelencsér Ferenc pedig saját bevallása szerint is elb*szta a felszólalását.
Számos kínos bakit okozott már, mikor egy politikus azt hitte, nem veszik azt, amit épp mondani akart.
A magas fordulaton pörgő ember munkásságát szemlélve kimondhatjuk, nem a rengeteg eszéért tették meg Momentum-elnöknek.
Nem lehet inkább, hogy túl nagy rá a kabát?
Az újabb súlyos beégés után legyen alaptétel: nem a diktatúrával vádolt kormány hibája az ellenzék sorozatos kudarca!
Erősre sikeredett Gelencsér Ferenc felszólalása a parlamentben.
„Legközelebb ne a Chat GPT-vel írasson parlamenti beszédet vagy ha igen, akkor legalább olvassa át.”
A Materie szerint a Momentum elnökét Ausztriában egy karizmatikus és intellektuális kommunikációs tehetségnek tartanák, de „Magyarországon mások a játékszabályok”.
Kövesse a Facebookon!