Menczer Tamás Magyar Péternek: „Ha hibázol, emberek halnak meg”
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
Menczer Tamás arra kérte kollégáit, hogy a tüntetés előtt biztosítsanak kávét és reggelit is a momentumos politikusnak.
Nyitókép: Gelencsér Ferenc Facebook-oldala
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóban arról számolt be, hogy Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője hivatalos útjára hivatkozva kért és kapott szállást a berlini magyar nagykövetségtől,
miközben pártja március 15-én éppen itt tart tüntetést.
Menczer Tamás – aki a videóban az ellenzéki politikust „Ferinek, a Gelencsér Ferinek” nevezi – azt mondta: a Momentum volt elnöke jelezte a berlini magyar nagykövetségnek, hogy március 13-a és 15-e között hivatalos úton tartózkodik a városban és szállást kér.
„És hát kapott is, udvarias emberek vagyunk” – folytatta az államtitkár, aki szerint a képviselőt Berlin legszebb részén, közel a Brandenburgi kapuhoz szállásolták el.
Menczer Tamás ugyanakkor hozzátette: eközben érkezett a hivatalos tájékoztatás, amely szerint
a Momentum március 15-ére tüntetést szervez a berlini nagykövetség elé, „merthogy Magyarországon mocskos diktatúra van”.
Az államtitkár a videóban arra kéri kollégáit, hogy a tüntetés előtt biztosítsanak kávét és reggelit a momentumos politikusnak, mert – mint fogalmazott – „tüntetni mégsem lehet korgó gyomorral”, és vendégeljék meg egy jó vacsorával is, mert a tüntetés „mégiscsak fárasztó dolog”.
Igaza van a Ferinek, mocskos egy diktatúra ez.
Ferinek jó szórakozást kívánok, mindenki másnak pedig szép, méltóságteljes ünnepet!” – zárta videóját Menczer Tamás.
A vonatkozó felvételt alább tekintheti meg: