Már csak egy megyei jogú város nem elérhető négysávos úton

2021. május 02. 14:19

A következő négy évben csaknem 600 milliárd forint jut a közúti infrastruktúra fejlesztésére.

2021. május 02. 14:19
null

Zalaegerszeget leszámítva már minden megyei jogú város be van kötve a négysávos úthálózatra, de dolgoznak az M76-os gyorsforgalmi úton (térképünkön), amelynek köszönhetően a zalai megyeszékhely is csatlakozik az M7-es autópályához a jövőben, írja a Növekedés. A másik stratégiai cél, hogy minden magyar állampolgár legfeljebb 30 perc leforgása alatt elérhessen egy legalább négysávos utat, még várat magára. Három olyan megyeszékhelyünk is van (Veszprém, Kaposvár, Salgótarján), amelyek például pár éve a főút négysávúsításával lettek bekapcsolva a hazai gyorsforgalmi hálózatba, és a helyi lakosoknak nagy segítséget jelentenek ezek az utak.

A Magyar Közút kezelésében 1917 kilométer négy- vagy többsávos útszakasz található, ebből a legalább 2X2 sávos, osztottpályás külterületi főutak hossza 248 kilométer. Ezekből bővítettek 89 kilométernyi főutat négysávosra az elmúlt 5 évben. Az elmúlt évek négysávúsítási projektjei közül kiemelendő a

8-as főút Székesfehérvár és Veszprém közötti szakaszának, a 21-es főút Hatvan és Salgótarján közötti szakaszának, valamint a 67-es főút M7-es autópálya és Kaposfüred közötti szakaszának

a befejezése. Ezek az útszakaszok – csakúgy mint az autópályák – vadvédő kerítéssel is el vannak látva.

Egy-egy város lakóinak az életét nagyon meg tudja keseríteni a nagy átmenőforgalom. Az autópályák, gyorsforgalmi utak mind elkerülik a településeket, viszont a régi főutak sajnos gyakran nem. Viszont ahol új nyomvonalra került a főút, ott településeket elkerülő szakaszok is épültek. Ezek közül a legfontosabb a Várpalotát elkerülő szakasz.

Az elmúlt négy évben, tehát 2016 és 2020 között nem kevesebb mint 1023 milliárd 701 millió forintot biztosítottak a költségvetésből közúti infrastruktúra fejlesztésre, és az előttünk álló négy évre (2021-2024) is tekintélyes összeg, összesen 583,6 milliárd forint hazai forrás áll majd rendelkezésre.

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. május 03. 10:14
Én ugyan közlekedésmérnök vagyok, de ez a gyorsforgalmi utak ez szerintem csak egy médiaelnevezés. Nem gyorsforgalmi az az út ahol hébe-hóba lehet külön táblával, néha 110-el menni, egyébként minden kereszteződésben meg 70km/h. Vagy amíg átadják autóút(110), aztán jön egy fagy, tél, és jön a 90-70 számok az út szélén. Pl. 110 volt az M5-Albertirsa, most meg jó ha 90, és minden kereszteződésben 70.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. május 03. 10:08
Most érdemes telket venni Nagykovácsiban. Az unokáknak lesz mit a tejbe aprítani.
bunko_jobbos
2021. május 03. 09:24
Ez nagyon helyes irány. Mikor az oláhok panaszkodtak, hogy miért nem oda ment a Mercedes,a kkor egy ottani professzor írt egy cikket, hogy nézzék már meg a magyar infrastruktúrát meg hogy mennyit költ rá Magyarország évente! Egyébként ezt a hírt mostanában sokszor elolvastam, de szerintem Békéscsaba úgy van bekötve négysávossal, hogy a másik vége nem ér el sehova. :-))) De nem baj, azon is dolgoznak.
MZXX
2021. május 02. 19:47
Lopott pénzből ez is. Nagy spíler ez Zorbán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!