Fővárosi előválasztás: szimbolikus csörték Kálmán Olgával, Jámbor Andrással és másokkal

2021. május 06. 07:00

Egyre több körzetben derül ki, hogy az ellenzéki pártok már az előválasztáson sem indítanak egymásra jelölteket. Mindazonáltal a fővárosban egyes helyeken várható némi tülekedés. Áttekintettük a baloldal számára Budapesten 2018-ban vereséget hozó kerületeket.

2021. május 06. 07:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

2018-ban a főváros 18 egyéni választókerületéből 12-t nyertek ellenzéki képviselők, korábban azt elemeztük (itt és itt), hogy ezekben mi várható a szeptemberi előválasztáson (s idevettük még a három ilyen vidéki körzetet). Most azt a hatot vettük górcső alá, ahol a kormánypártiak szereztek mandátumot Budapesten. Ez utóbbiakban is várható némi „lökdösődés” az ősz elején, hiszen – megvizsgálva a három évvel ezelőtt történteket, az akkori szavazati arányokat – egyértelmű: jövőre, a parlamenti voksoláson ezekben is szoros csatákra lehet számítani a fideszes, KDNP-s, illetve a közös ellenzéki jelölt között.

Hölgyek csatája

Újbudán, azaz Budapest 2. egyéni választókerületében (evk.), amely közigazgatásilag a XI. kerület döntő része, 2018-ban a kormánypárti Simicskó István 42,2 százalékkal győzött a DK-s Gy. Németh Erzsébet ellen (40,5 százalék). Akkor azonban külön indult az LMP, a Jobbik és a Momentum, jelöltjeik összesen csaknem 15 százalékot értek el. A gyurcsányista főpolgármester-helyettes ismét ringbe száll, de nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Momentum az önkormányzat egyik alpolgármesterét indítja az előválasztáson.

Orosz Anna korábban a párt elnökségi tagjaként sokat szerepelt a nyilvánosság előtt,

majd egy időre háttérbe szorult, mostanában – ez nyilván összefügg a jelöltségével – pedig újra egyre gyakrabban feltűnik. Nehéz megtippelni, melyikük küzdhet majd meg a KDNP frakcióvezetőjével, Simicskóval, bár Gy. Németh azért esélyesebbnek számít.

A szomszédban, a XII. kerületben (3. evk.) három évvel ezelőtt a fideszes Gulyás Gergely csaknem négy százalékpontot rávert Bauer Tamásra (DK), ám itt is volt jobbikos (Gyöngyösi Márton, aki most európai parlamenti képviselő), momentumos, illetve LMP-s aspiráns, akik együttvéve 15 százalékot gyűjtöttek be. Bauer régóta eltávolodott már a pártjától, számos kérdésben nem ért egyet a DK-val, s ennek rendszeresen hangot is ad a Facebook-posztjaiban, így nem csoda, ha helyette a sokat szereplő háziorvost, Komáromi Zoltánt állítja csatasorba a Gyurcsány-párt.

Az egészségügyi tárca miniszter-várományosaként bemutatott Komáromi Zoltán orvos az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. (MTI/Balogh Zoltán)

A Momentum is cserélt: Kádár Barnabás Áron helyett a párt szóvivőjét, a nyilvánosság előtt jól ismert Hajnal Miklóst veti be az őszi vetélkedőre. Csakúgy, mint Újbudán, itt sem lehet egyelőre több jelöltről tudni,

a Jobbik és az LMP valószínűleg hanyagolja ezt a kerületet és az MSZP-nek sincs potens politikusa.

Itt lesz civil aspiráns is, Káncz Csaba nemzetközi politikai szakértő, aki lokálpatriótának tekinti magát, de sok vizet eddig nem zavart a Hegyvidéken. Bár a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nem indul az előválasztáson, a parlamenti voksoláson azért részt vesznek, ráadásul emblematikus figurájuk, Kovács Gergő fog jövőre „kutyálkodni” az urnáknál. És ismerve az erejüket (Budapesten már 10 százalékra mérte őket a Medián), sok ellenzéki szavazó elgondolkodik azon, érdemes-e a szivárványkoalíció előzetes küzdelmeibe belefolyni.

Az előválasztáson azonban Hajnal tűnik a legesélyesebbnek, gyaníthatóan ő mérkőzik meg jövőre Fürjes Balázzsal, a Fidesz ugyanis a várospolitikust és nem a mandátum jelenlegi birtokosát Gulyás Gergely minisztert nevezi.

Kicserélődtek a jelöltek

Továbbhaladva észak felé, a II. kerületben, illetve a III. kerület egy részében (4. evk.) is nagy csata várható. Varga Mihály az előző voksoláson csaknem öt százalékponttal verte Niedermüller Pétert (DK), úgy, hogy az LMP-s Ungár 10, a jobbikos Kovács Tamás 6,2 százalékot kapott, s még momentumos induló is volt (2,7). Az erzsébetvárosi polgármester helyett a DK az egykori tévést, Kálmán Olgát veti be, akinek vannak már előválasztási (negatív) tapasztalatai, főpolgármester szeretett volna lenni, de Karácsony Gergely megverte. A Momentum is erősített, a nem túl ismert Benedek Márton helyett az önkormányzat egyik alpolgármesterével, Berg Dániellel próbálkozik.

Itt már tudjuk, hogy ki az MSZP-Párbeszéd jelöltje,

az utóbbi színeiben politizáló, akcionista – a legnagyobb parlamenti pénzbüntetésre, 8,2 millió forintra ítélt – Tordai Bence mérkőzik meg. Nem tudni, hogy az LMP elindul-e, Ungár azonban biztosan nem, mert ő Szombathelyen próbálja legyűrni Czeglédy Csabát. Hatalmas küzdelem várható, ismertsége és a pártja miatt Kálmán Olga nyerhet – a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint ő vezet –, ám ha Tordai segítséget kap az MSZP-s polgármestertől, Örsi Gergelytől, nyílt lehet a küzdelem. A nyertes azonban egy év múlva nem Vargával, hanem Gór Csabával (Fidesz-KDNP) szemben szeretne majd mandátumhoz jutni.

Kocsis Máté volt az egyetlen, aki 2018-ban a Fidesz színeiben győzni tudott a VIII. kerületben (6. evk.), több mint nyolc százalékpontot vert Ara-Kovács Attilára (40,5:32,2 százalék), aki azóta már európai parlamenti képviselő. Dúró Dóra akkor még jobbikosként ért el csaknem 13 százalékot, a politikus azóta otthagyta Jakabékat, most már a Mi Hazánk Mozgalmat képviseli a t. Házban.

Ám az akkor elbukottak között voltak még ismert figurák, akik később, más választásokon sikert értek el. Baranyi Krisztina még az Együtt színeiben szerepelt le (3,1 százalék), másfél év múlva azonban komoly fölénnyel lett Ferencváros polgármestere, a momentumos Cseh Katalin még gyengébben teljesített (2,6 százalék), ám egy évvel később már pártja listavezetőjeként jutott az Európai Parlamentbe.

A nagy ellenzéki nevek felfelé bukása után nem csoda, hogy kissé foghíjas a mezőny Józsefvárosban.

A DK Ara-Kovácsot Manhalter Dániellel próbálja pótolni, ő korábban tévés műsorvezető volt, egy ideje pedig médiaképzéseket tart pártja tagjainak. Aligha esélyes a győzelemre, s ez talán nem is véletlen. A Momentum egy civil, Csordás Anett mögé áll – őt a Mindenki Magyarországért Mozgalom is a sajátjának tartja –, a jelölt aktivista, pedagógus, közösségszervező, az otthonápolási kampány egyik vezéralakja.

Nemrég jelentette be Jakab Péter, a Jobbik elnöke, hogy ő kicsit olyan, mint az LMP-s Demeter Márta, így nem csoda, hogy a pártja támogatja a volt MSZP-s politikust. Vagyis itt (sem) állít önálló aspiránst. Elindul viszont a Szikra Mozgalom színeiben Jámbor András újságíró, a Karácsony Gergely vezette városháza alkalmazottja, a szélsőbalos Mérce korábbi főszerkesztője is. Könnyen lehet, hogy itt a civil lehet a befutó.

Három önkormányzati képviselő egymás ellen

A XVI. kerületben (13. evk.) Szatmáry Kristóf (Fidesz-KDNP) három éve kevesebb mint két százalékponttal győzött Vajda Zoltán ellen, aki az Együtt színeiben szeretett volna mandátumhoz jutni. A jobbikos jelölt eközben 9,1, az LMP-s 7,3 százalékhoz jutott, s külön érdekesség, hogy volt MIÉP-es próbálkozó is, igaz, sok értelme nem volt az indulásának (0,25 százalék). Szeptemberben három önkormányzati képviselő száll ringbe az előválasztáson, Vajda most a Mindenki Magyarországa Mozgalom, Nemes Gábor a DK (ő volt egyébként 2019-ben a párt polgármesterjelöltje), Hollai Gábor pedig a Momentum képviseletében. Az esélyek nagyon kiegyenlítettnek tűnnek, talán a volt BKV-s szakszervezetis Nemes lehet a befutó.

Szilágyi György, a Jobbik vezérszónoka felszólal az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 9-én. (MTI/Bruzák Noémi)

A fideszes Dunai Mónika négy százalékponttal verte az előző parlamenti választáson Lukoczky Károlyt (MSZP) a XVII. kerületben (14. evk.) A jobbikos Szilágyi György parlamenti képviselő meglepően jól szerepelt (13 százalék), a fővárosban nem jellemző, hogy ilyen sikert érnek el Jakab-pártiak. Az LMP Schmuck Erzsébet indította (aki akkor még nem volt a párt elnöke), kevesebb mint öt százalékot kapott, s nagyon gyengén muzsikált a momentumos is (2,8 százalék).

Nemrég eldőlt, hogy az előválasztáson az LMP támogatja a jobbikos Szilágyit,

cserébe azért, mert a Jobbik a zöld párti Csárdi Antal mellé áll a Belvárosban. Schmuck Erzsébet nem kért abból a privilégiumból, hogy pártvezetőként nem méreti meg magát, a társelnök Nagykátán próbálkozik legyűrni a többi ellenzékit. Annyit lehet tudni még, hogy a Momentum Gergely Bálinttal – aki jelenleg villanyszerelő és egyetemista, ezenkívül a vagyongazdálkodási bizottság külsős tagja – száll be a küzdelembe.

Nyitókép: Szavazók az „Előválasztás: Indul a szavazás” címmel tartott sajtótájékoztató után az Örs Vezér téren 2019. június 20-án. MTI/Soós Lajos

 

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mamarizsa
2021. május 06. 11:17
Ezeket tényleg csak a legelvakultabb fideszimádók hiszik el, de minden bizonnyal fogyatkozó létszámban. "Orsós János nevet az előbbieken: „Ebben a faluban senki nem látott migránst, mégis elhitték az emberek, hogy ide akarnak jönni. Miért is jönne ide egy migráns? Ilyen nyomorúságos helyre. Aki jött, az nem akart itt maradni, csak átmenni az országon, el innen, nyugatra.” – Miből is élne meg itt egy migráns? – néz rám kérdőn Kocsik Judit. – Nekem is csak az erdőn jut munka, alkalmi bejelentéssel, napi hétezerötszázért. Na, ezért biztos nem jönnek ide.... Amikor a három baranyajenőit arról kérdezem, mennyire érzik a baloldalt oltásellenesnek, tagadólag rázzák a fejüket2: Ezt nem eszik meg az emberek. Ez egy fideszes falu, de azért mindent itt se esznek meg." https://24.hu/belfold/2021/05/05/covid-kisfalvak-politika-oltasellenesseg-baloldal-orban-migracio-riport/
Rocktoberi
2021. május 06. 10:27
Ez a Komáromi nevezetű DK-s háziorvos nem az a szarházi, aki nem volt hajlandó a keleti vakcinákkal oltani? A kerületi lakosok pedig beadatták volna maguknak de ez a majom azt hazudta, hogy nincs rá igény.
MZXX
2021. május 06. 10:27
Valójában a demokrácia megcsúfolása és a választók átverése az egész. Az általuk imádott nyugaton a választások után kezdenek egyeztetésbe és együttműködésbe a pártok, önállóan méretik meg magukat. Ennek a bagázsnak az közös nevezője az O1G, a gyűlöletre is alapul az egész kampányuk, és azt akarják a választók elől elhallgatni, hogy igazán nincs mondanivalójuk sem a társadalomnak, sem a saját szavazóiknak, szar, tehetségtelen kókler társaság, ezzel az átveréssel próbálnak pozíciót szerezni. Aki megeszi a dumájukat, abban az irígység és a pénzsóvárság munkál. A tagadásból nem jön létre semmi, a tagadással pusztítani lehet, teremteni nem. Nem is mondják el a választóiknak, hogy mi lenne, ha ők kerülnének hatalomra. A választóik fejébe azt plántálták, hogy Orbán ellopta a pénzüket, és ha nem lesz Orbán, akkor pénzeső lesz. Akkor lenne koppanás, amikor rájönnének, hogy nincs itt semmi ellopott pénz, mindenki úgy tudott gyarapodni az elmúlt években, hogy jól működtette a fidesz agazdaságot, ami az ellenzék győzelme esetén beleállna a földbe rövid időn belül.
mamarizsa
2021. május 06. 10:25
2 hét, és Németország beelőz bennünket az olakoztatottsági arányban, ott immár napi 1 milliót oltanak. Már 31%-on állnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!