Ismét megszólalt Semjén Zsolt: A DK politikai haszonszerzésből biodíszletnek használja a gyermekeket

Ki, mit tett eddig a gyerekvédelemért? – tette fel a kérdést a miniszterelnök-helyettes.


Ki, mit tett eddig a gyerekvédelemért? – tette fel a kérdést a miniszterelnök-helyettes.


Ma egy teljhatalomra törekvő politikai vezető először beléfojtotta a szót.


A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára magyarázta el a lényeget.


„Akkor a kormány terrorszervezetnek minősítheti a haladó sajtótermékeket” – fogalmazott válaszában a publicista.


Kálmán Olgát is megemlítette a miniszter.


Még a saját múltját is elfelejtette.


Erre nem számított a DK-s képviselő.


A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hangsúlyozta, ő maga is szeretné tudni, hogy miért miért van szankciós listán, amire politikai döntés alapján került fel.


Ilyen fekete öves aljaskodás után nehéz higgadtnak maradni, a miniszterelnöknek mégis sikerült.



A DK nem akar beleszólni a Párbeszéd ügyeibe. A Tisza Pártra partnerként tekintenének.


Ezt az álságos, hazug módszert számos esetben használták már.


A DK meg a velük kötelékben repülő, tőlük mégis hányingert kapó Momentum jött, látott és totális vereséget szenvedett. Kacsoh Dániel írása.


Orbán Viktor ezt nem úszhatja meg! – közölte határozottan a baloldali politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában.


A jogi felelősségen túl Varjunak és ezáltal Gyurcsány díszes kompániájának a politikai következményeket is vállalnia kell.


Kálmán úgy ír a rezsicsökkentés eltörléséről, mint leendő szociáldemokrata vívmányról.


Közös főpolgármester-jelölt, közös lista – jelentette be Kálmán Olga.


Amikor mi a Momentumban az őszintétlenség kóros, mélyre beivódott kultúrájáról beszélünk, éppen ilyen ügyekre gondolunk.


A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai költik legtöbbet irodabérlésre.


Gyurcsányék szlogenje szerint „Van mit nézni”, de igazából nincs.
