Kedves Kálmán Olga és Gyurcsány Ferenc, örvendünk, ezt megint sikerült csúnyán elbaltázni!

2024. március 06. 05:14

A DK meg a velük kötelékben repülő, tőlük mégis hányingert kapó Momentum jött, látott és totális vereséget szenvedett.

2024. március 06. 05:14
Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának szóvivője, a DK frakciószóvivője a párt árnyékkormányinfó elnevezésű sajtótájékoztatóján a DK központi irodájában 2023. szeptember 8-án.
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

***

A DK jött, látott és totális vereséget szenvedett!

Miután kirobbant a kegyelmi ügy, az ellenzéki politikusok vérszemet kaptak: itt a lehetőség megbuktatni végre Orbánt! Ami nem jött össze a Covid, a háborús következmények, az energiaválság vagy épp az infláció nyomán, majd most sikerül – pörögtek a gondolatok a balos pártoknál.

Politikai értelemben az ölükbe hullott Novák Katalin vállalhatatlan döntése, ám egész hamar leteltek a „mézeshetek”.

Pláne, miután az államfő lemondott, s így tett Varga Judit meg Balog Zoltán is.

Az influenszerek egészen nagy tüntetést hoztak össze az Orbán-kormány ellen, khm, a gyermekvédelem nemes ügyéért, csakhogy a balos pártoknak – élükön Gyurcsányékkal, illetve a velük kötelékben repülő, tőlük mégis hányingert kapó Momentummal – korántsem sikerült becsatornázniuk az állítólagos társadalmi elégedetlenséget.

Ezt is ajánljuk a témában

Két verzió lehetséges. Vagy megijedtek attól, hogy rájuk kutya se kíváncsi, pedig mikor épp a kormányoldal kényszerül időlegesen magyarázkodni, a közlekedőedények logikája szerint a tétovázó állampolgároknak illene feléjük fordulni – így arra jutottak, a nagynál is nagyobbat: vállalhatatlant mondanak. Vagy pusztán hozták, mi lényegük.

Bármelyik megfejtés a helyes, az elmúlt napokban,

nagyjából Gyurcsány Ferenc botrányos évértékelője és a parlamenti nyitónap óta a baloldal konkrétan lement kutyába.

Az immoralitás Mariana-árka mélyén ott díszelegnek az európai szociáldemokraták által pénzelt és csak a DK által vállalt pedofilozó plakátok. Az Istent és hazát az ügybe belekeverő, a teljes jobboldalt és Orbán Viktort minden alap nélkül a gyermekek bántalmazását támogatónak beállító akció maga a hazugság és az aljasság, ezen nincs mit szépíteni.

Ezt is ajánljuk a témában

Szokás gyűlöletkeltéssel vádolni a Fideszt – nos, ezek után nagyjából nincs miről beszélni. A totálisan vállalhatatlan kezdeményezés mindenesetre arra jó volt, hogy az ellenzék még a botrányt megelőző időszakhoz képest is mélyebbre kerüljön, pedig egy hónapja még a „lehetőségek kapujában” állt. Mármint politikai értelemben. De – ennyi.

A mindebből fakadó vágyvezérelt elkeseredettséget kellemetlenül, ám jól illusztrálja Kálmán Olga egykori független-objektív újságíró, jelenleg DK-alkalmazott minapi kirohanása az ATV-n, egykori munkahelyén.

Az árnyék-valaki arról beszél, hogy „napi szinten ismerjük meg az orbáni pedofilhálózatot”, pedig a legfrissebb hírek szerint épp a DK által igazgatott újbudai önkormányzat egyik óvodájában sikerült egyelőre gyermekeket molesztáló alkalmazottat leleplezni. „Orbán Viktor ezt nem úszhatja meg” – vagdalkozik kétségbeesetten Kálmán Olga.

Óvatosan jelezzük: már „megúszta”,

a polgári oldal keserves politikai árat fizetett a felelősségvállalás jegyében, miközben a gyermekvédelem ügyében korábban mérsékelten elszánt baloldal alól egyre csak csúszik ki az úgynevezett erkölcsi talapzat. Már ha egyáltalán valaha is ott volt.

Értjük: a DK a „kemény magnak” játszik, miközben ebből társadalmi többség – az egész mostani ügymenettől függetlenül – így nem lesz. Amíg nincs valós alternatíva, gondolat, elképzelés Magyarországról, lehet sértegetni meg vagdalkozni, az inkább csak az önsorsrontásra jó, politikai és morális értelemben egyaránt. Nem mintha aggódnánk az ellenzék jövőjéért. Ettől még jelezzük: ezt is sikerült elbaltázni. Nem kicsit, nagyon.

Összesen 271 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egali
2024. március 06. 19:48
Pressman bácsi, üzenem a főnöködnek, hogy az Trumpot sem sikerült sem összeepsteinezni! Miből gondoltátok, hogy az Orbánt sikerülni fog??? Sőt, a Trumpot összemítúzni sem sikerült, az Orbánnál ez felejtős!
pragmatika
2024. március 06. 18:07
@kovsa "Ezt valaki, a környezetében, bekészítette, tudatosan altatta, és a megfelelő időpontban élesítette." Abszolut. Nekem is ez a gyanúm. És ráadásul ez, amolyan amerikai minta alapján lett leszervezve. Az amiknál, egy ilyen gyenge műbalhéval simán bárkit meg lehet buktatni. (Az ami kisember simán elhiszi, hogy "ZÓBÁNISTUDOTTRÓLA"). Nálunk hálistennek a társadalom nagyobbik fele azért gondolkodik is. Egy sima kis adminisztrációs hiba miatt nem ugrik neki a regnáló adminisztráció torkának. A hibát elkövetők lemondtak, és kész, az élet megy tovább. Ja, meg amitől betegre röhögtem magamat az a "politikamentes" tüntijük volt a ballibsiknek. :)))) Amin nem volt más, csak burkolt, vagy inkább nyílt Fidesz gyalázás.
hatvanpuszta
2024. március 06. 16:51
Megérdemlitek egymást.
Haramia
2024. március 06. 14:34
Helló DK! Van ott valaki értelmes?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!