Schiffer újra célba vette Magyar Pétert: „A Tisza Párt a NER paródiája!”

A volt országgyűlési képviselő kendőzetlenül elmondta véleményét az új nemzeti konzultációról is.

Ma egy teljhatalomra törekvő politikai vezető először beléfojtotta a szót.
„Rónai Egon csapnivaló politikai riporter. Lehet, hogy művészportrék készítésére kiválóan alkalmas, de amire a mai belpolitikai arénában szükség lenne, oda ez a teljesítmény pukkasztott nulla.
Ma egy teljhatalomra törekvő politikai vezető először beléfojtotta a szót úgy, hogy Rónai a kérdését sem tudta végigmondani, majd két perccel később egy másik kérdését az interjúalany előbb lefitymálta, majd gátlástalanul elkezdett hosszan egy harmadik témáról beszélni, mondván »szerinte az fontosabb«.
Kapcsolódó vélemény
Rendben.
Rónai Egon mindezt egy pisszenés nélkül, egy ellenvetés nélkül, némán tűrte.
Két percig beszélhetett az interjúalany egy olyan témáról, amiről a riporter nem is kérdezte, miközben nem válaszolt arra, amit feltett neki.
Elgondolkodtam, hogy ezt Baló Györggyel vagy Kálmán Olgával mikor lehetett volna megtenni...”
Nyitókép:Magyar Péter Facebook-oldala
***