Semjén Zsolt: Nemcsak hamisak a vádak, hanem lehetetlenek is

Ez a támadás a személyes, keresztény identitásomba vág – mondta az ATV-ben a miniszterelnök-helyettes.

Ki, mit tett eddig a gyerekvédelemért? – tette fel a kérdést a miniszterelnök-helyettes.
Nemcsak Orbán Viktor kormányfőt, hanem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is megszólították hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések órájában a Szőlő utcai álhírterjesztési ügyről.
Ezt is ajánljuk a témában
Ez a támadás a személyes, keresztény identitásomba vág – mondta az ATV-ben a miniszterelnök-helyettes.
A DK-s Kálmán Olga azt mondta, hogy Semjén rántotta magára rántotta a Szőlő utcai ügyet, őt nem érdekli, hogy ki az a Zsolti bácsi, csak az, hogy ki volt az, aki 10-12 éves gyerekeket erőszakolt meg. Szerinte a kormánynak az elkövetőket kellene fenyegetni, nem a képviselőket.
Semjén válaszában azt hangsúlyozta, hogy a gyermekek több támogatást és védelmet érdemelnek, a dolgozók pedig nagyobb megbecsülést. Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy ki, mit tett eddig a gyerekvédelemért? Felidézte, hogy a kormány Európa legszigorúbb p*d*f*lellenes törvényét alkotta meg.
Milyen kár, hogy önök nem szavazták meg, sőt, úgy lázítottak ellene, ahogy csak tudtak
– emlékeztette Kálmánt.
Közben a kormány az elmúlt hetekben több tízmilliárdnyi támogatást adott a gyermekvédelemnek, ő pedig egymaga többet tett a gyermekekért az elmúlt héten, mint Dobrev Klára, Kálmán Olga és Arató Gergely egész életükben összesen.
Zsolti bácsi kapcsán pedig nem az a kérdés hogy ki, hanem hogy mi? Erre pedig az a válasz, hogy az önök politikai terméke – fogalmazott. „Egy zavart elméjű, idézőjelbe tett próféta fantáziája és egy politikai provokátornak a manipulációja.”
Önök politikai haszonszerzésből biodíszletnek használnak gyerekeket”
– hangsúlyozta.
Ezt is ajánljuk a témában
„A pedofília egy nagyon súlyos bűncselekmény, a legsúlyosabb bűncselekmény, már-már a gyilkossággal azonos vagy hozzá hasonló” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Kálmán szerint a kormány és Semjén Zsolt összemossa a p*d*f*liát a homoszexualitással. A DK-s politikus azt várta volna a miniszterelnök-helyettestől, hogy beszéljen az áldozatokról.
Semjén azzal vágott vissza, hogy a DK a parlamentből való kiesés szélére került, és emiatt a határon túli magyarok az egyházak ellen uszít. Jelezte: megtette a büntetőfeljelentéseket, „az ügyészség pedig átvette a vád képviseletét”.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán