Budapest a világpolitikai nagytérképre került – Replika Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

Donald Trump amerikai elnök Budapesten fog tárgyalni Vlagyimir Putyinnal az orosz-ukrán háború lezárásáról. Ezt jártuk körül a legújabb Replikában.

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszolt a parlamentben.
A hétvégi Harcosok Klubja edzőtábor után hétfőn már a parlamentben szólalt fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az azonnali kérdések és válaszok órájában reagáljon az ellenzéki felszólalásokra.
A DK-s Arató Gergely ismét a Szőlő utcai ügyről kérdezte a kormányfőt, mondván, hogy mindenki mást most ebben a kérdésben arról, hány nyomozás folyik és mióta, illetve van-e kiskorú érintett. Minden eszközzel akadályozták az igazság kiderítését – hangoztatta Arató.
A Szőlő utcai ügyben annyi tudunk, hogy önök és személy szerint Arató Gergely álhírbotrányt terjesztenek, rágalmaznak, vádaskodnak, miközben egyetlen bizonyítékot sem tudtak felmutatni – válaszolta Orbán Viktor.
A hatóságok teszik a dolgukat, a rágalmazóknak, így önnek is, pedig a bíróság előtt kell felelniük
– üzente Aratónak a miniszterelnök.
A DK-s politikus válaszában azt mondta, hogy Orbán Viktor építhet magának akármekkora színpadot a Kossuth téren, válaszolnia kell a kérdésekre, előbb-utóbb.
Viszonválaszában Orbán Viktor először is sunyi, kommunista reflexnek nevezte azokat a szavakat, hogy a nemzeti ünnepet Arató csak egy színpadnak titulálta.
Ne beszéljen így október 23-ról – üzente Orbán.
„Igenis álhírbotrányról van szó, mert maguk kormánytagokat rágalmaztak meg. Ez bűncselekmény, és nagyon remélem, hogy amikor elindulnak a jogi eljárások, akkor nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni” – fogalmazott.
Az MSZP elnöke Komjáthi Imre a munkahelyi balesetekről kérdezte a kormányfőt, mondván, hogy egyre több az ilyen eset. Komjáthi azt kérdezte, hogy a kormány támogatja-e a szocialisták által beterjesztett szigorításokat illetve a minimálbér adómentessé tételét.
Orbán Viktor azzal vágott vissza, hogy a szocialisták kormányzása alatt 12,5 százalékos volt a munkanélküliség, most viszont lényegében nincs.
A minimálbér közben pedig a négyszeresére nőtt
– hangsúlyozta a miniszterelnök. Én nem tudom, hogy ön hol áll, de hogy a pártja nem áll a munkások mögött az egészen biztos – fogalmazott a kormányfő. Ha a munkások mögött álltak volna, akkor támogatták volna azokat az intézkedéseinket, amelyeket az elmúlt időszakban vezettünk be. Így például a gyermekek után járó adókedvezményt.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel a devizahitelesek problémáját hozta elő, emlékeztetve az uniós bíróság döntésére, amely a károsultaknak kedvez. Az ellenzéki politikus azt kérdezte, hogy előrébb hozza-e a kormány a kilakoltatási moratóriumot november 15-ről?
A kormányfő azonban leszögezte: nem változtatnak a gyakorlaton, a moratórium november 15-től április 15-ig tart. Orbán arra emlékeztette a jobbikos politikust, hogy kormánya mennyit tett a devizahitelesek megsegítéséért, felszámolva a devizahitel-válságot.
A párbeszédes Jámbor András a szociális ágazat dolgozóinak béremelését kérte számon Orbán Viktoron, mert ez nem szerepel a költségvetésben. Jámbor az 1500 forintos fejadag emelésére is rákérdezett, ahogy felemlegette a Szőlő utcai ügyet is.
Orbán először is azt üzente az ellenzéki politikusnak, hogy ő is részt vett az álhírbotrány felépítésében. A konkrét kérdésre azt mondta: a kormány „lökésszerű emelésekkel próbál előrehaladni”, egy-egy szakmát kiválasztva, nagyobb emelésekkel. Ebben van egy sorrend, és Orbán igazat adott abban Jámbornak, hogy van két ágazat, a szociális és a kulturális, amelyben ez még nem valósult meg. A tervek szerint azonban erre a 2026-os költségvetésben sor kerül.
A miniszterelnök 10-20 százalék közötti béremelést ígért, és azt, hogy a gyermekétkeztetés napi díját is 1500 forintról 4000 forintra emelik.
A Mi Hazánk elnöke Toroczkai László azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a tervezett budapesti békecsúcson hajlandó-e felhozni Kárpátalja státuszát és autonómiáját?
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány mindig, mindenhol képviseli a külhoni magyarok autonómiáját, majd az ezzel vitatkozó Toroczkainak azt mondta, hogy Szijjártó Péter lépten-nyomon felszólal a kárpátaljai magyarok autonómiatörekvései mellett és folyamatosan egyeztetnek az ottaniakkal, hogy kialakítsák a közös lépéseket.
Ez a a mindenkori magyar kormány alkotmányos kötelessége – szögezte le.
Az azonnali kérdések órájában szóba került a p*d*f*lok elleni fellépés, amelynek kapcsán a jobbikos Ander Balázs kérdezte Lázár Jánostól, hogy támogatná-e javaslatukat a a kémiai kasztrációról.
Az építési és közlekedési miniszter válaszában azt mondta, hogy szigorúbb büntetésekre van szükség a p*d*f*lokkal szemben. Megismételte álláspontját, miszerint valóban a kémiai kasztrálást tartaná a legjobb büntetésnek, de leginkább a halálbüntetést.