„Elfogadhatatlan a jobbikos Szilágyi György nyilatkozata” – Róna Tamás főrabbi a Mandinernek

2021. április 28. 18:29

Róna Tamás főrabbi és a Tett és Védelem Alapítvány is elítéli a védettségi igazolványt a sárga csillag viselésével összehasonlító jobbikos politikus kijelentéseit. A volt MIÉP-es politikus, akit most már az LMP is támogat az előválasztáson, pár éve még megszüntette volna a Simon Wiesenthal központot.

2021. április 28. 18:29
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Szilágyi György országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke arról posztolt a Facebookon, hogy Orbán Viktor politikai okokból „most éppen védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre és azzal nem rendelkezőkre osztja az embereket”. Erről pedig a képviselőnek a következő hasonlat jutott eszébe:

A jobbikos politikus kijelentésére Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, azaz ZSIMA elnöke úgy reagált lapunknak: „A huszadik század egyik legfájdalmasabb és legszörnyűbb időszaka volt a második világháború, az embertelenség esszenciája pedig a koncentrációs tábor. Ebből a tragédiából mindenkinek tanulnia kell! Ha ma Magyarországon egy véleményformáló személyiség azt állítja, hogy akit bármilyen okból nem oltanak be, azt majd koncentrációs táborba zárják, azt mint vallásos ember, és mint rabbi, a leghatározottabban vissza kell utasítanom. Ez elfogadhatatlan” – fogalmazott a főrabbi, aki a neológ irányzathoz tartozó, tavaly alakult, s egyre bővülő vallási egyesület vezetőjeként dolgozik jelenleg.

Közös felelősség egymásért

Róna Tamás kifejtette: a koronavírus elleni oltóanyag nem csak önmagunkról szól, hanem a társaink, a rokonaink és a barátaink, végeredményben az egész ország védelméről. Ebből a szempontból kötelességünk élni a lehetőséggel, hiszen a közös szentírás lapjain alapelvként jelenik meg: „őrizni vagyunk hivatottak a testvérünket”.

Ráadásul amíg napjainkban az egészségügyi dolgozók megfeszített munkával, erőn felül küzdenek minden egyes honfitársunkért, addig ez a fajta, a holokausztot relativizáló, egyúttal az oltásba vetett bizalmat is romboló megnyilvánulás egész egyszerűen nem megengedhető. „A felvilágosodott Európában nincsen helye olyan szemléletnek, amely antiszemita, rasszista” – hangsúlyozta a jobbikos politikus mondatai kapcsán a ZSIMA elnöke.

Külön érdekesség, hogy Szilágyit az egyre gyengülő LMP támogatásával indítja a Jobbik az előválasztáson, annak ellenére, hogy

A pályafutását fociultraként, majd MIÉP-es politikusként kezdő Szilágyi 2013-ban arról is beszélt – amelyet még a Political Capital hozott fel érvként egy későbbi, az akkor már néppárosodó Jobbik táborának antiszemitizmusát igazoló kutatásában –, hogy „a gyűlöletkeltés és a magyarellenes uszítás szervezete, a Simon Wiesenthal Központ ismét támadásba lendült Magyarország ellen. A Jobbik ezért felszólítja a kormányt, hogy tiltsák be a Simon Wiesenthal Központot Magyarországon, és annak nem magyar állampolgárságú alkalmazottait utasítsák ki az országból.”

Róna Tamás főrabbi, a tankönyvsorozat társszerkesztője a korábban megjelent három kötettel kezében az általános iskolás izraelita hittankönyv-sorozat negyedik kötetének támogatását bejelentő sajtótájékoztatón (MTI/Bús Csaba)

 

Kiborult a Tett és Védelem Alapítvány is

Minapi közleményében a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) felhívta a figyelmet: hasonlóan botrányos nyilatkozatot tett a védettségi igazolványokkal kapcsolatban a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. számú választókerületének választókerületi elnöke, ifj. Sallai Mihály, aki közösségi oldalán azt írta: „Lassan kezdhetik kiosztani a sárga csillagot is. Sosem gondoltam, hogy a 40-es évek után újra megtörténhet, hogy bizonyos szempontok alapján meghatározott állampolgárok másodrendű státusba kerülhetnek.”

A TEV botrányosnak és elfogadhatatlannak tartja a két jobbikos politikus megnyilatkozását. Mint írták, az Európai Unió által tervezett „zöld útlevéllel” kapcsolatban felmerülő nyitott kérdésekről Európa-szerte legitim viták folynak – az azonban csak a magyar Jobbiknak jutott eszébe, hogy koncentrációs lágerekre és a sárga csillagra asszociáljon az igazolványok biztosította jogosultságokról. A nyilatkozatok a TEV szerint is relativizálják a holokausztot,

bagatell ügyekkel kötik össze a holokauszt áldozatainak sorsát, 

kizárólag a belpolitikai haszonszerzés céljából.

„A Jobbik helyében mi különösen ódzkodnánk attól, hogy a sárga csillagot érvként hozza elő belpolitikai vitákban” – fogalmaztak, felidézve Gyöngyösi Márton hírhedt, a zsidók listázását felvető 2012-es mondatait. Az akkori tiltakozás nyomán a párt nevében a ma is aktív Z. Kárpát Dániel így reagált: bár a kormánypártok és az ellenzéki pártok egy része „önmegjelöléssel bohóckodnak”, az emberek többségét nem a sárga csillag, hanem a sárga csekkek problémája érdekli, mert ez a „valódi gond ma Magyarországon”.

A radikális párt lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy túllépett saját szélsőséges múltján, és polgári, néppárti irányt követ. Ennek azonban ellentmond, hogy máig nem érzékelhető a múltat feldolgozó „gyászmunka”, a korábbi vállalhatatlan, antiszemita és cigányellenes nyilatkozatoktól való éles elhatárolódás, másrészt – ezzel szoros összefüggésben –

máig a helyükön van a párt több korábbi szélsőséges megmondóembere, Gyöngyösi Márton éppúgy, mint Szilágyi György.

Még Jakab Péter pártelnök is adós azzal, hogy elszámoljon korábbi kijelentéseivel, miszerint: „A magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak. Se bűnbánattal, se jóvátétellel.”

 

nyitókép: Szilágyi György a parlamentben (MTI)

Összesen 245 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pyrob
2021. április 30. 13:29
na bakker amikor megcsináltam a jogsit nem mondták hogy koncentrációs táborba kell mennem miatta, pedig az is egy igazolvány egyébként a magukat "liberálisoknak" vallók egyszerűen bolsik, és az a gond velük hogy buták és rosszindulatúak ez a multjukból is kiderül az a fő gond hogy a mai napig sokan pártolják őket, valószínüleg azért mert amikor az apjuk csinálta őket akkor semmi mást nem tett csak klónozta a nemi szervét
files32
2021. április 30. 09:50
Ez a Kacsó se keresztény.
Vakfolt
2021. április 29. 09:12
Amíg egymást tépik, addig se minket basztatnak. Jól van ez.
Ooomph
2021. április 29. 07:32
Öljétek egymást, férgek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!