„Egy igazi feminista nem nő vagy férfi” – Donáth Anna és Illés Boglárka a feminizmusról

Kohán Mátyás tudósítása.

Surjányi Fanni, a Mathias Corvinus Collegium kutatási igazgatója, a beszélgetés moderátora bevezetőjében felvetette a kérdést, hogy vajon napjaink női mozgalma még mindig a nők érdekeit szolgálja-e? A vitapartnerek ezzel kapcsolatban fejtették ki álláspontjukat felvezető beszédükben.

Illés Boglárka hangsúlyozta: mikor egy vezetőképzőn azt találta mondani, hogy Magyarországon a feminizmus célja megvalósult, „az újságírók a hvg-től a 444-ig nem kaptak levegőt”. Pedig a 18-19. század feminista gondolkodók célkitűzései már a 20. századra megvalósultak – szögezte le Illés, négy csoportba osztva ezeket a célkitűzéseket: a választójog, a választhatóság, az oktatás és a munkaerőpiac területeire. Megemlítette, hogy idén éppen 100 éve foglalhatta el parlamenti helyét az első magyar női országgyűlési képviselő, Slachta Margit, és azt, hogy ezt a vitát két női politikus vívja egymással, már önmagában eredménynek nevezte. Az oktatás kapcsán kiemelte Hugonnai Vilma, az 1847-es születésű első magyar orvosnő szerepét, és rámutatott arra: 2010 és 2019 között a nők munkaerőpiaci részvétele Magyarországon nagyjából 50 százalékról 60 százalék körülire emelkedett, a bruttó órabérek közötti különbség pedig ma itthon a 11 százalék közé közelít és folyamatosan csökken, miközben az EU-s átlag még mindig 15 százalék körül van.

Jobb most magyar nőnek lenni, mint 100 éve volt

Donáth Anna nem vitatta, hogy összehasonlíthatatlanul jobb most magyar nőnek lenni, mint 100 éve volt, azonban hangsúlyozta: a jogegyenlőség nem egyenlő a társadalmi egyenlőséggel, Magyarországon pedig utóbbi, azaz a jogokkal való élés lehetősége, nem valósult meg. Problémaként említi, hogy a legtöbb családban nem érzelmi választás, hanem anyagi döntés az, hogy a gyermek születésekor melyik szülő szakítja meg a karrierjét, és a részmunkaidős állásokhoz sincs elegendő nőnek hozzáférése. Az előttünk álló legfontosabb teendőként a mentalitásunk megváltoztatását jelölte meg, majd hozzátette: a mindennapi szexizmus és a rögzült társadalmi szerepek a nyelvünkben is fellelhetők, példák erre az „asszony verve jó”, az „asszony mindent megbocsát” vagy az „asszony helye a konyhában van” – a mindennapok tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy ezek nem csak viccek, hanem a valós állapotokat tükrözik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a férfiak is érdekeltek az emancipáció megvalósulásában, hiszen ők is szenvednek a patriarchális társadalom által rájuk erőltetett férfiideáltól.

Surjányi következő kérdésében arra kereste a választ, hogy valóban különbözőek-e egy fiatal hölgy és egy fiatal férfi lehetőségei ma Magyarországon. Donáth erre úgy reagált: Illés Boglárkával el kell ismerniük, hogy ők Magyarországon belül is privilegizált nők. Elmesélt egy történetet saját baráti köréből, miszerint egy vidéki megyeszékhelyen egy matematikából kiemelkedő fiúnak azt mondta a tanár, hogy belőle „borzasztó jó mérnök” lesz, míg a hasonló kvalitásokkal bíró lánynak automatikusan matematikatanári jövőt jósolt. Emellett megjegyezte: mindennapos élmény, hogy rossz anyának nézik azt, aki a szülés után legalább két évig nem marad otthon a gyermekével.

Mindannyiunk közös feladata, hogy a családbarát szemlélet a valóságban is megvalósuljon

Illés Boglárka úgy fogalmazott: mindannyiunk közös feladata, hogy a családbarát szemlélet a valóságban is megvalósuljon, és ma egy magyar nőnek már nem muszáj választania karrier és család között. Az esélyegyenlőséget támogatják szerinte a kormány családok megerősítését szolgáló intézkedései: annak hangsúlyozása, hogy a gyermeket egy édesapa és egy édesanya nevelje, a gyes, a gyed, vagy éppen a bölcsődei férőhelyek számának növelése.

Surjányi megjegyezte, nem biztos, hogy az anyákra valóban nyitott a munkaerőpiac. Illés ezzel kapcsolatban a Családbarát Vállalat Díjra hívta fel a figyelmet, amit a kormány azért alapított, hogy elismerésben részesítse azokat a vállalatokat, ahol a családbarát foglalkoztatás kiemelt szempont.

A következő moderátori felvetés a feminista harccal gyakran összekapcsolódó egyéb emberjogi törekvések kérdése volt. Surjányi arra kérte vitapartnereit, hogy definiálják, mit értenek feminizmus vagy feminista harc alatt. Donáth leszögezte: a feminizmus számára minden állampolgár egyenjogúságát jelenti. Úgy fogalmazott, hogy a feminizmus mellé társuló genderelmélet, ideológiai és identitásbeli szempontokról vitatkozni messzire vezetne, valamint ezek szerinte magánügyek, és általános véleménye velük kapcsolatban az, hogy az államnak meg kell teremtenie a lehetőséget minden állampolgárának arra, hogy az identitását a legteljesebben kiélhesse. Világossá tette, „nem gond, hogy férfiakban és nőkben gondolkozik a rendszer, mert valami alapján le kell írni a társadalmat, és a biológiai nemekkel azt le lehet írni”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az angol „gender” fogalmat többféleképpen, ferdítve és csúsztatva is lehet fordítani, szerinte azonban ez csak egy társadalmi nemet jelent, azaz azt a közéleti sztereotípiát, ami egy-egy biológiai nemhez ízlésvilágot, identitást, viselkedésmintákat és foglalkozási köröket csatol. Donáth szerint a jogegyenlőség akkor valósul majd meg, ha az ember teljes mértékben maga döntheti el, mit szeretne csinálni, szerepét pedig nem a társadalom vagy az állam kényszeríti rá – mint a gyenge vagy beteges férfiakra, akik a sztereotípiák miatt nem mernek orvoshoz menni, vagy azokra a nőkre, akik nem szeretnének „habos-babos ruhákban a konyhában parádézni”, hanem űrkutatók szeretnének lenni.

A gender tudománynak álcázott ideológia?

Illés hangot adott egyet nem értésének a Donáth által említett genderdefinícióval kapcsolatban. Szerinte a társadalmi nem egy antropológiai forradalmat jelent, egy kedves ismerőse pedig a francia forradalomhoz hasonlította: vannak a genderforradalomnak is girondista mérsékeltjei, meg jakobinus radikálisai. A gender azonban Illés szerint igenis tudománynak álcázott ideológia, mert nem fogadja el a biológia törvényszerűségeit, és azt állítja, az ember tudatosan határozza meg, hogy a társadalomban minek és milyennek képzeli el magát. Világossá tette: neurobiológusok egyetértenek abban, hogy a férfiak és nők agyi felépítése eltérő, így a hallással vagy nyelvi készségekkel foglalkozó területeken a nőknek van 10 százalékkal több idegsejtjük, míg a félelmet és agressziót szabályzó területeken a férfiak a efjlettebbek.

Donáth kijelentette: „nem fogok mikrobiológust játszani”, azonban megjegyezte, hogy például a patriarchális és matriarchális társadalmak hatékonysága kultúrantropológiai szempontból is kutatható. A momentumos képviselő a kormánykommunikáció nagy hibájának nevezte a genderideológia és a társadalmi nem összemosását, és a „tabumentesítés” fontosságát hangsúlyozta: úgy látja, fel kell számolni azt, hogy bárki ráerőltethessen valaki másra egy szerepet. Így nem szabad a női szerephez csak a gondoskodásnak, a férfiéhez pedig csak a családfenntartásnak kapcsolódnia, mert amíg ezt nem tudjuk meghaladni, nem beszélhetünk egyenlőségről. Kijelentette azt is, hogy „egy igazi feminista nem nő vagy férfi”, hanem egyenlőségért küzdő ember. Donáth a legfontosabbnak azt tartja, hogy a választás szabadsága mindenki számára adott legyen. Személyes példaként felhozza, ő nem kreatív időfecsérlésnek tartja a főzést, férje azonban kitűnően csinálja, így náluk például egy pillanatig sem kérdés, hogy ki főz és kié a konyha. Surjányi felvetette, hogy egyébként a sztárséfek között sokan vannak a férfiak, ami Donáth szerint viszont nem a nemek munkaerőpiaci esélyegyenlőségét, hanem a férfiak dominanciáját bizonyítja.

Milyen lehetőségei vannak egy hátrányos helyzetű településről származó nőnek az előrejutásra?

Illés szerint épp Donáth az, aki a társadalom által már rég meghaladott sztereotípiákat sorol. A Fidelitas elnökét továbá zavarja a felszabadító attitűd: szerinte Donáth mintha egy tengely mentén szemlélné a világot, és úgy érezné, neki kell a társadalmat patriarchális vagy egyéb kötöttségek alól felszabadítania. A választás lehetősége viszont Illés szerint már rég ott van, amit éppen az bizonyít, hogy Donáth Anna gond nélkül megteheti, hogy nem főz és EP-képviselő lesz, de szabadon választhattak azok a női cégvezetők is, akik például a Nők Magyarországért Klub alapító tagjai.

Donáth reakciójában megvallotta: ő privilegizált nő, akit nem a társadalom, hanem az őt születése óta motiváló közeg engedte oda eljutni, ahova eljutott. Azonban általánosságban úgy értékelt: a különböző nemű emberek teljesítményét ma Magyarországon nem úgy értékelik.

Surjányi ezután arról kérdezte vitapartnereit, mit gondolnak, milyen lehetőségei vannak egy hátrányos helyzetű településről származó nőnek az előrejutásra. Illés Boglárka ezzel kapcsolatban megemlítette: ő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Mátészalkán, azaz nem az ország legfejlettebb régióinak egyikében született, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében járt középiskolába. A lényeg szerinte a család szerepe, ebben Donáthtal teljesen egyetért – és, mint mondta, ezért támogatja a kormány is a családokat.

Mi a teendő, ha egy nő érvényesülését épp a családja gátolja?

A műsorvezető megkérdezte azt is, hogy mi a teendő, ha egy nő érvényesülését épp a családja gátolja. Illés szerint e tekintetben a pedagógustársadalmat illeti köszönet, akik mindenkit segítenek a teljesítmény alapján való előrejutásban, míg Donáth Anna úgy látja, az egyszülős, elvált családokat, árva vagy félárva gyermekekat a kormány nem tekinti a tradicionális családmodellel egyező családnak. Emlékeztetett, Illés és ő mindketten privilegizáltak, privilégiumuk pedig már azzal elkezdődött, hogy nekik olvastak esti mesét – mint kifejtette, „rengeteg gyerek oktatása már ott mínuszból indul, hogy nincs áram, ami mellett mesét lehetne olvasni”, esetleg a szülők nem is tudnak olvasni.

A nőjogok és a vallásszabadság jogának ütközése kapcsán érkezett nézői kérdésre Donáth Anna úgy válaszolt: evangélikus lelkész lányaként, három evangélikus lelkész unokájaként neki fontos a vallásszabadság, maga is „gyakorló hívő ember”, ugyanakkor a vallást a szexuális orientációhoz hasonlóan magánügyként kezeli, amellyel kapcsolatosan a liberális demokráciákban nem szabad diszkriminálni. Aláhúzta a „liberális” jelzőt, mert, mint kifejtette, „Magyarországon ez szitokszó”, pedig „egy demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia”. Donáth szerint az egyház a saját falain belül azt gondol, amit akar, a társadalomban azonban „nem az egyház dirigál”.

Illés Boglárka a Közel-Keletre irányította mindazok figyelmét, akik a női egyenjogúságért küzdenek. Beszámolt arról, hogy a napokban Iránban egy 23 éves férfi elvágta egy 19 éves lány – unokatestvére – torkát, akit feleségül adtak hozzá, majd elhagyta. Illés kifejtette: szerinte az ember eredendően nem rossz, de esendő, és jó, ha van jó és rossz, morális cél, erkölcsi alap, amelyre építkezve a társadalom az egység felé haladhat.

Donáth annyiban reagált Illés gondolataira, hogy kijelentette: Magyarországon is van nők elleni erőszak, nem kell ezért Iránig menni, és itthon sem kezelik ezeket megfelelően. Hangsúlyozta: mikor a hatóságok egy ilyen ügyet „szerelemféltésből elkövetett emberölésként” címkéznek, attól „verem a fejemet a falba”.

Nem probléma-e az, hogy olyan kultúrájú emberek érkezhetnek Európába, akik a nemi egyenjogúságot nem támogatják?

A közönség soraiból érkezett egy bevándorlással kapcsolatos kérdés is. A néző azt firtatta, nem probléma-e az, hogy olyan kultúrájú emberek érkezhetnek Európába, akik a nemi egyenjogúságot nem támogatják, és így az iránihoz hasonló kultúrák bekopogtatnak az ajtón. Donáth a hozzá intézett kérdésre úgy válaszolt, „imádom, mikor a számba adtok olyan dolgokat, hogy »támogatjátok a bevándorlást”, pedig a Momentum nem a bevándorlást támogatja. Mint elmondta, migrációkutatóként végzett, és egyik szakdolgozatát is multikulturális társadalomban nem hívő emberek multikulturális társadalomba való integrálódásáról írta, így sokat tudna a kérdésről mesélni. Hangsúlyozta azonban, hogy attól, aki egy másik országba költözik, attól a helyi kultúra és a törvények tisztelete elvárható, így Magyarországon sem élheti meg a többnejűséget senki.

Parázs vita alakult ki a politikusok között az Isztambuli Egyezményről. Illés Boglárka szerint az a kormány az Isztambuli Egyezmény minden pozitív elemét megvalósította már, de a benne található genderideológiával és férfiellenességgel nem tudnak azonosulni, valamint azzal sem, hogy az egyezmény következetesen családon belüli erőszakot emleget, míg a valós probléma a sokkal tágabb értelmű kapcsolati erőszak. Illés emlékeztetett arra is, hogy Donáth Anna bevándorlást támogató szervezetnél dolgozott korábban, így ne csodálkozzon azon, hogy a bevándorlás támogatását vetik a szemére. Felvetette továbbá Donáthnak, hogy az Európában számos helyen, így Brüsszelben is fellelhető no-go zónák vajon arról szólnak-e, hogy ott az adott ország törvényeit tiszteletben tartják.

„Brüsszelben nincsenek no-go zónák”

Donáth ez utóbbi felvetésre csak röviden reagált, leszögezve, hogy „Brüsszelben nincsenek no-go zónák”. Kifejtette, az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban a kormányoldalon csak csúsztatásokat és kifogásokat lát: a ratifikálásnak ugyanis nem feltétlenül kell szó szerinti törvénybe iktatást jelentenie, a genderideológia pedig különben sincs benne az egyezményben.

Az utolsó közönségkérdés Donáth Annához érkezett, aki az amerikai Black Lives Matter mozgalom mintájára Instagramján a „Roma Lives Matter” állásfoglalást jelentette meg. Donáth úgy vélekedett, a Black Lives Matter az intézményesített rasszizmusról szól (és az angol szlogenben benne van, hogy nem csak a fekete életek számítanak, hanem a fekete életek is számítanak, csak nincs kimondva), az intézményesült rasszizmus magyarországi példái pedig a romák. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az amerikai helyzettel közvetlen párhuzamot nem lehet vonni, csak azt kell kimondani, hogy intézményesített rasszizmus létezik.

Illés Boglárka reakcióként megkérdezte Donáth Annától, hogy melyik kormány idején is voltak a romagyilkosságok, és a vita zárásául kijelentette, a magyar-cigány együttélés jelentős mértékben javult az elmúlt időszakban.