Az Opera mindig Magyarországként vizsgázik

„Se ez, se az, mégis minden

De ne maradjon ez így akármeddig, hisz a vesztegzárfélének már négy hete. Sem maszkgyár, sem tévéállomás, se közoktatási intézmény nem vagyunk. Ugyanakkor már lassan tíz éve úgy gondolkodunk itt, az Operában sokan, hogy nem a szűken értelmezett színházi szerep a mienk, hanem inkább a – már megint József Attila-i – nagy felhorgadás, miszerint nekünk egész népünket kell segíteni. Így, ha a helyzet így hozza, úgy, ha úgy. Operás eleink is arra tanítottak minket, hogy az Opera mindig Magyarországként vizsgázik, amit csinál, azt tehát tegye a legmagasabb színvonalon. 

Természetesen nem vitatjuk el, hogy van a hazánknak sok más imázsdarabja is, amely nemcsak cseppben a tenger-alapon, hanem a szebbik arcunkat, a saját önideálunkat felmutatva kell helyt állnunk magyarként: a Balaton éppúgy egyenlő Magyarországgal, mint a Parlament, a Nemzeti Színház vagy akár egy referenciakórház.

Mivel tegnapelőtt volt a Láthatatlan Munka Világnapja, a sok otthon tovább robotoló édesanya és édesapa érdemeit nem kisebbítve (pláne, mert sok operás van köztük) szeretném ehelyütt is megköszönni annak a csaknem 700 kollégának a munkáját, jelen időben is érvényes helytállását, aki a most tétlenségre kényszerített 500 közalkalmazott és 150 szerződéses művész (énekes, karmester, balettmester) kiteljesedését minden időben saját feladatteljesítésével támogatja. Hol így, hol úgy, hol maszkvarrással, hol tévéfelvételek kiszolgálásával, hol pedig videók zsűrizésével, leveleket intézve – miközben »csak« egy operaház volnánk...

»Zsdú átvétá, kák szálávej létá!« És jó egészséget!

Szilveszter

2020. április 10.”