Bajban lehet a Fidesz, ha én vagyok a mesterterve – Schmuck Andor a Mandinernek

„Miből él Schmuck Andor?” Ez az egyik első keresőkifejezés, amit a Google automatikusan felajánl, ha az ember beírja az ön nevét.  Miből él és mivel foglalkozik jelenleg Schmuck Andor? Mármint amellett, hogy a Tisztelet Társasága ügyvivője és pár évente elindul valamilyen választáson.

A Tisztelet Társasága idén lesz tizenöt éves, és az itt végzett, a szépkorúak életminőségének javítását célzó munka a hobbim. De van rendes állásom, ráadásul mindjárt három is! Három cégnél dolgozom médiatanácsadóként, egy vállalatnál pedig stratégiai ügyekben próbálok segíteni. Emellett csinálok egy tévéműsort a Heti TV-ben, és két rádióműsort is vezetek.

Hogy lehet ezt bírni egyszerre? Menni fog ez még esetleg a főpolgármesteri munka mellett is?

Ha megválasztanának, értelemszerűen át kellene strukturálnom az életem. De érzem a cinizmust a kérdésben, és egyet is értek vele!

Ezt a figyelemfelhívást azonban mindenképp meg kellett tennem, mert a közelmúltban eljutott hozzám az egyik ellenzéki párt háttértanulmánya, amely arról szól, hogy az időseknek járó utazási kedvezmények ne alanyi jogon, hanem szociális alapon járjanak. Ez egyébként már 2014-ben is felvetődött, de most egészen konkrét javaslatként jelent meg. Ezért mondtam azt, hogy elindulok az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásán, de visszalépek, ha minden jelölt megígéri, hogy nem nyúl a szépkorúaknak járó kedvezményekhez. Ez azért nagyon fontos, mert az időseket – és általában a társadalmunk tagjait – érintő legnagyobb egyik probléma a magány. Számos egyházi és civil szervezet – köztük a Tisztelet Társasága – dolgozik azért, hogy az idős embereknek közösséget adjon, találkozási lehetőségeket biztosítson, és ezért köszönet illeti őket. A szépkorúaknak járó utazási kedvezmény arra ad lehetőséget, hogy az utazások költsége semmiképpen ne lehessen kifogás arra, ha nem vesznek részt egy közösségi programon, nem látogatnak el a családjukhoz. Ne kelljen azzal a dilemmával szembesülniük, hogy élelmiszert, netán gyógyszert vesznek vagy találkoznak az ismerőseikkel, szeretteikkel.

Elérte a célját ez a figyelemfelhívás? Eddig, ha jól tudom, csak Karácsony Gergely reagált.

Azt hiszem, a figyelemfelhívás sikerült, mert különben mi sem ülnénk itt, vagyis a foglalkozás már részben elérte a célját. Kétségtelen, az előválasztáson induló három jelölt közül egyedül Karácsony Gergelynek van annyi politikai vénája, hogy értette, hogy nem rám kell reagálni, hanem az ügyre. Ő azt mondta, hogy Schmuck Andorral nem foglalkozik, viszont a programjának része, hogy megmaradnak az időseknek járó utazási kedvezmények. Ez számomra teljesen elfogadható, hiszen valóban nem velem kell foglalkozni, hanem azzal a négyszázezer szépkorúval, akiket ez közvetlenül érint. A másik két kolléga még nem szólalt meg.

 Ők azt mondták, hogy legfeljebb születésnapi üdvözlőlapot írnak alá nekem, amit én kellő tisztelettel elfogadok; valamint hangsúlyozták, hogy az utazási kedvezményeket kormányhatározat szabályozza. Ez utóbbi igaz, csakhogy a kormány és a főváros rendszeresen újratárgyalja a kedvezmények körét, és ha netán bekövetkezik, amit jósolnak, és jön egy újabb gazdasági válság, akkor lehet, hogy bizonyos kedvezményekre nem marad elég forrás. Én garanciát szeretnék kérni a jelöltektől arra, hogy ha ez megtörténik, akkor valamilyen más forrásból mindenképpen biztosítják az időseknek ezeket a kedvezményeket.

Egy-két választási indulást leszámítva több mint másfél évtizede nincs a politika élvonalában, indulásának híre mégis megmozgatta a közvéleményt. Különböző, sokszor nem éppen hízelgő reakciókat kapott, melyek közül a legenyhébbek csak trollkodásnak minősítették az indulását, de sokan komolyabban is támadták. Mi szól ehhez?

Nincs ezzel semmi baj! Ez a „Gábor Zsazsa-effektus”: tök mindegy, hogy mit írtak rólam, de mindenki kénytelen volt leírni azt, amit az idősek utazási kedvezményeiről mondtam. Ennek köszönhetően remélhetőleg még évekig senki nem változtat ezeken, és akkor így tök jók vagyunk!

Elhangzott az az olyan elmélet is, amely szerint Schmuck Andor indulása a Fidesz mesterterve, amellyel megtorpedózná az ellenzéki előválasztást.

Egy olyan főpolgármesterrel, mint Tarlós István, akinek a teljesítményét több területen is el lehet ismerni.

Sokféle – gyakran negatív – módon szokták jellemezni; bohóc, politikai kalandor, a szépkorúak ikonja, a nemzet unokája, nagyra nőtt óvodás. Nem zavarja?

Mindenkinek megvan a véleménye, és az emberek döntő többsége szerintem inkább negatív véleménnyel van rólam, de ezzel önmagában nincs semmi baj. Inkább ezren kritizáljanak, mint egy sajnáljon. Tetszik-nem tetszik, ez egyfajta felelősség, és egyben lehetőség is. A „nemzet unokája” címmel egyébként teljesen ki vagyok békülve, nagyon megtisztelő, bár szerintem ebben a korban ennek már nehéz megfelelni.  Mindenesetre az, hogy véleményük van rólam, még mindig jobb, mint ha azt kérdeznék, hogy „ki az a Schmuck Andor?”.

Tényleg, ki az a Schmuck Andor? Miként határozza meg önmagát? Politikus? Közéleti személyiség? Celeb?

Azt nem szeretném meghatározni, hogy mi vagyok én, mert ennek az eldöntését rábízom az emberekre. Én azt tudom megmondani, mi szeretnék lenni, és ez most nagyon profánul fog hangzani: én boldog szeretnék lenni! Az én boldogságom pedig akkor teljes, ha azt érzem, hogy amit csinálok, annak van értelme. Legyen ez akár egy szépkorúaknak szervezett hajókirándulás vagy akár annyi, hogy kiállok és elsőként felhívom a figyelmet arra, hogy megengedhetetlen, amit Gyöngyösi Márton mondott a Parlamentben. A lényeg, hogy amit teszek, az a magam zsinórmértéke szerint fontos legyen.

Gondolom akkor a Tisztelet Társaságánál végzett munka boldoggá teszi, mert különben nem csinálná tizenöt éve.

Persze, ezt én nagyon szeretem csinálni! Nekem óriási örömet okoz, amikor visszajelzést kapok arról, hogy hasznos, amit csinálunk. Amikor reggel hatkor elkezdtem egy aláírásgyűjtést, egy hetvenéves hölgy, Irénke néni, aki egy gyorsétteremben dolgozik, munka előtt bejött hozzám aláírni, egy másik pedig annak ellenére eljött, hogy előtte leesett a létráról és megsérült. Ezek a visszajelzések, támogatások azért különösen értékesek, mert mögöttem nincs párttámogatás, nem tudom aktivistákkal járni a várost, én itt ülök reggeltől estig és azt kérem, hogy aki támogatna, jöjjön be aláírni az ívet. És bejönnek! Három nap alatt összegyűlt a szükséges kétezer aláírás, most pedig már 2428-nál tartunk!

Főpolgármester nem szeretne lenni? Tényleg csak figyelemfelhívás volt a cél?

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy el tudnám-e magam képzelni a főpolgármesteri poszt felelősségével és lehetőségeivel, akkor a válaszom igen! Egyelőre azonban nagyon távol vagyunk ettől. De legyen, tételezzük fel, hogy elindulok az előválasztáson és megnyerem! Nagyon nehéz helyzetben lennék, ugyanis

A Jobbikról van szó?

Nem csak a Jobbikról, hanem bármelyik párttal, amelyik a Jobbikkal kollaborált. Tehát gyakorlatilag az összes induló pártról. Magyarul az az érdekes helyzet állna elő, hogy megnyerem a pártok által szervezett ellenzéki előválasztást, majd ezután közölném, hogy nagyon kérem, ezek a pártok mindössze annyival támogassanak, hogy nem indítanak a választáson senkit. Ez politikailag nonszensz. A pártoknak az a céljuk, hogy pozíciót és hatalmat szerezzenek saját elképzeléseik megvalósításához. Erről egy ilyen helyzetben nem lehet lemondani. De van tervem arra az esetre, ha valahogy mégis úgy hozná az élet, hogy megválasztanak főpolgármesternek. Nagyjából sejtem, hogy mit szeretnék, és mi mindent kellene, lehetne tenni Budapestért.

Mondjon néhány konkrétumot! Mit tenne főpolgármesterként?

Gondoskodó, a saját lakóira odafigyelő és folyamatosan fejlődő Budapestet szeretnék. Budapest egy vonzó, sokszínű és érdekes város, millióan látogatnak ide évente, de ehhez kevés az olcsó sör, meg a szép épületeink. További beruházásokra is szükség lennne a turizmus felpörgetéséhez. Olyan attrakciókra, amelyek vonzzák a látogatókat. Párizsban ott van a Louvre, a diadalív meg az Eiffel-torony, mégis felépítettek egy Disneylandet. El tudnék képzelni például egy nagyobb tematikus szórakoztatóparkot. Legyen az Harry Potter park, vagy bármi más, ami egy újfajta célcsoportot vonz ide hozzánk.

Emellett a repülőteret és környékét is mindenképpen fejleszteném, mert jelenleg siralmas állapotok uralkodnak. Az ide érkezőknek érezniük kellene, hogy mi örülünk annak, hogy Magyarországon, Budapesten vannak, minket választottak. Emellett fontosnak tartom a közösségi közlekedés fejlesztését. Bár a járműpark például rengeteget fejlődött, és nagyon jól működik a sugárirányú közlekedés, a kerületek közti átjáráson lenne mit javítani. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a városvezetés minden kerülettel együttműködjön, minden kerületben tudjunk találni olyan közös pontot, olyan lehetőséget, amitől tényleg együtt tud dobbanni a szív, ahogy volt a Budapest-dalban.

Tényleg, lesz új kampánydal?

Igen, persze, hogy lesz! Szenes Iván zseniális dalát dolgozzuk fel, amelyben azt énekli, „Minden pártban van egy olyan ember, aki miatt pont az a párt nem kell. Egy kivétel mégiscsak akad: hadd ajánljam saját magamat!” Ennek nagyzenekari átiratával készülünk.

Mi a véleménye a többi jelöltről? Kálmán Olgára már utalt, amikor azt mondta, sok orvossal készített interjút, de nem indul kórházigazgatónak.

Az, hogy Kálmán Olga bevállalta a jelöltséget, azt a viccet juttatja eszembe, amikor a ló nekimegy a falnak, és a gazdája csak annyit mond, hogy „nem vak ez, csak vakmerő!”. Szerintem nem mondták el neki a teljes igazságot, – mondjuk az őt jelölő pártban ez nem is jellemző – hogy mi mindennel jár, ha az ember egy ilyen kampányba belekezd. Kálmán Olga szerepéről a klasszikus történet jut eszembe: a világháborúban egymással szemben állnak a csapatok. Állóháború, esik az eső, nem történik semmi. Egyszer csak megelégeli ezt az egyik kapitány, ledobja az esőköpenyt, kirántja a kardját és „Avanti, avanti, viva Italia!” kiáltással elindul előre. A többi katona felnéz az árokból, és elkezd tapsolni: „Bravo, bravo Capitano!”. Kálmán Olgának elmondták, hogy nagyon jó, hogy mész előre, de hogy mit is jelent ez valójában, az egy nagy kérdés. De ne kerüljük el Karácsony Gergelyt sem, akit

a „kompromisszumok robotosa” kifejezéssel illetett. Hozzáállás kérdése, hogy nekünk egy kompromisszumok által békét teremtő Deák Ferencre van szükségünk, vagy egy Zrínyire, aki kirohan aztán lesz, ami lesz. Én abban hiszek, hogy a párbeszéd mindig előbbre vezetett, mint a harc. Hősies tettekkel lehet csodálatos harcokat vagy csatákat nyerni, de háborút nem.

Erős politikai hasonlatok… Ott van még a Momentum szinte teljesen ismeretlen jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor is.

Szerintem a Momentumnak az lenne a legjobb, ha az előválasztáson résztvevők száma nem érné el az ötvenezret, ugyanis akkor nem lenne kötelező visszalépnie az előválasztáson esetleg alulmaradt jelölteknek, és lenne lehetőségük őszig felépíteni a jelöltet. Szerintem erre is játszanak és zseniálisat húztak azzal, hogy előhúztak egy nyulat a kalapból, de a nyulat senki sem ismeri. Nem tudom, észrevette-e, hogy a médiamegjelenésekben és a Facebookon jellemzően nagyon erős Momentum jelöltje a kötelező körökön kívül nem mutatott szinte semmilyen aktivitást. Közel sem volt olyan aktív a párt, mint a kampányt megelőzően.

Tehát ő lenne a fordított Kálmán Olga, akit nem előre küldenek, hanem megpróbálnak elrejteni?

Igen, igen. „Hát van nekünk jelöltünk, hogyne volna! Nekünk ne volna, miről beszéltek?” Ez egy érdekes helyzet.

Szintén ellenzéki jelölt volt Puzsér Róbert, aki végül nem indul az előválasztáson. Neki egyetlen programpontja van, ez a Sétáló Budapest. És ő volt az egyetlen, aki önhöz hasonlóan elismerte Tarlós István érdemeit. Róla mit gondol?

Hál’ Istennek neki legalább van programja! Ez már önmagában nagyon jó. Az egy nagy kérdés, hogy lehet megvalósítani, vagy meg lehet-e valósítani egy sétáló Budapestet. Nem lehet a fejünket a homokba dugni és azt mondani, hogy az emberek ne járjanak autóval. Ki kell találni valamilyen egyensúlyt. De Puzsér Róberten legalább látszik, hogy van egy gondolata, amibe beleállt. Ráadásul ő megértette, hogy nem működik az az ellenzéki politika, amely kizárólag az összefogásról és az ellenfél támadásáról szól. Felismerte, hogy változtatni kell, mert az a politika nyolcból nyolcszor eredményezett vereséget az ellenzéknek.

Nincs túl jó véleménnyel az ellenzéki pártokról!

Az ellenzék folyamatosan ugyanazzal próbálkozik, és mindig vereséget szenved. Nem lehet új szavazókat szerezni azzal, hogy azt ismételgetik, hogy a kormányon lévők korruptak, lopnak, és minden más rossz dolgot csinálnak! Ez a politika kizárólag arra elég, hogy a meglévő ellenzéki szavazótábort mozgósítsa, és az aktuális választáson az egyik több, a másik pedig kevesebb támogatást kapjon. Az EP-választás eredménye is bizonyítja, hogy az ellenzéki szavazótábor mérete érdemben jó ideje nem változott, mindössze átstrukturálódott. Szerintem csak akkor lehetne itt egy normálisabb ország, ha az ellenzék felismerné, hogy ez a fajta ellenállás kizárólag a jelenlegi helyzetük konzerválására alkalmas. De ezzel a saját választóikat is becsapják, mert azt mondják: „ha ránk szavazol, majd most jön az áttörés!” Aztán nem jön.

Mit kellene tennie az ellenzéknek?

El kellene ismerni azokat a dolgokat, amik jól működnek. Mondok egy konkrét példát, bár ezzel megint én leszek a baloldal mumusa: hasonlítsuk össze, hogy kezelte a gazdasági válságot Magyarország és Görögország. Ha ez a magyar kormány elfogadta volna a válságkezelés azon módját, amit a görög vezetés szolgai módon elfogadott, akkor jelen pillanatban 60 százalékkal kevesebbet érnének a nyugdíjak. A görögöknek a vállalásaik alapján csak idén 19 százalékkal kell csökkentenie a már eddig is csökkentett nyugdíjakat.

hanem ki kell mondani, hogy „gyerekek ezt nagyon jól csináltátok!”. És utána jöhetne a „de”.

Utána lehetne megvizsgálni, hogy például jó volt-e az, hogy a Magyar Nemzeti Bank bevételei nem a költségvetésbe kerültek, hanem az általuk létrehozott alapítványokhoz, és egyéb kérdéses dolgokat. A Fidesznek akkor lenne félnivalója, ha találkozna egy olyan ellenzékkel, amely nem elutasít mindent, amit ők képviselnek, hanem úgy képes elismerni a teljesítményét, hogy javító gondolatokkal is kiegészíti. Egy olyan ellenzék, amelyik elkezd kommunikálni a Fidesz táborával. Mindaddig, amíg lehetőséget sem teremtesz a különböző meggyőződésű választópolgároknak az értelmes párbeszédre, addig ez a tábor bővülni nem fog.

Sőt, egyes pártok szavazótábora nemhogy nem bővül, hanem szűkül. Az MSZP, amelynek egykor ön is tagja volt, óriásit bukott az EP-választáson. Mit szól volt pártja mélyrepüléséhez és az emiatt felszínre került belső feszültségekhez?

Az első és legfontosabb, hogy a Magyar Szocialista Pártot nem szabad leírni! Ne felejtsük el, hogy az MSZP létrejöttekor, az első választáson tíz, vagy tizenkét képviselőt delegált a parlamentbe! A szocialista párt ezután Horn Gyula vezetésével négy évvel később kétharmadot ért el. Az, hogy egy párt bent van az országgyűlésben, egy lehetőség. Az MSZP az EP-választáson elért eredményének képében három évvel a 2022-es országgyűlési választás előtt kapott egy figyelmeztetést. Szerintem két tanulságot érdemes levonniuk: egyrészt, hogy az az ellenzéki a politika, amiről az előbb beszéltünk, nem járható. Tehát vagy újfajta politikába kezd, új szereplőkkel, és akkor lesz esélye, hogy önálló arca legyen, vagy az emberek arra a pártra fognak szavazni, amely vezetőjének a Fidesz kétharmada köszönhető. Ami jó ebben, hogy ezt a figyelmeztetést nem közvélemény-kutatásokban kapták, hanem bumm, bele az arcukba! Ezt be lehet söpörni a szőnyeg alá, vagy lehet azt is mondani, hogy: „Gyerekek! Nóta-zene állj! Üljünk le, gondoljuk át a dolgot!” Van még két évig nem is kevés állami támogatásuk, van egy infrastruktúrájuk, van pártszervezetük…

Csak éppen „Horn Gyulájuk” nincsen!

Kétségtelen, de szerintem a feladathoz embert találni mindig könnyebb, mint az embernek feladatot. Az a kérdés, hogy egy magát pártnak nevező közösség képes-e átgondolni és változtatni a politikáján. Az MSZP-nek meg kellene próbálni felépítenie egy új vezetőt, akivel lehet esélye. De emellett el kell fogadniuk, hogy változtatniuk kell az előző nyolc választáson folytatott politikán. A merev ellenállás politikáján, amely kizárja az ellentábor választóival folytatott kommunikációt és egy egészként kezeli a kormányt, a kormányzati intézkedéseket és a kormánypárti választókat. Ha ezt nem teszik meg, akkor csak az lesz a kérdés, hogy vissza tudnak-e valamennyi támogatót szerezni Gyurcsánytól, vagy mennyit csábít még el tőlük a Momentum.

– beleértve magamat is természetesen, hiszen az MSZP a fiatalságom része volt tizenvalahány évig, – de érthető lenne.

Szanyi Tibor szintén változást sürget az MSZP-t bíráló leveleiben. Mit szól ehhez?

Szanyi Tibor bírálatával hitelességi problémák vannak. Amit leírt, az egy gondolkodó, kétkedő ember jelzése a pártja felé. De ez akkor lenne hiteles, ha ő ezt az EP-választási kampány végén írta volna meg, és nem várja meg a párt döntését. Ha őt küldték volna az Európai Parlamentbe, akkor az MSZP nem lenne korrupt és zűrzavaros párt, amelyet meg kell változtatni? Ez pont olyan, mint az őszödi beszéd esete, amely akkor lett volna hiteles, ha nyilvánosan hangzik el. Szanyi Tibor levelezése akkor lenne hiteles, ha a választmány döntését megelőzően írta volna meg.

Mit tenne ön a szocialista párt megmentéséért?

Mindenekelőtt kell egy olyan csapat, amely megérti és hajlandó képviselni azt a politikát, amiről beszélek, és nem rögtön azt mondanák, hogy ez kollaboráció. Ez hosszú évek munkája – mert eleinte az összes ellenzéki párt hisztisen kiabálná, hogy az ellentáborral nem lehet szóba állni, – de ha sikerülne, akkor lenne esély. Emellett az MSZP-nek óriási humánerőforrása van. Csak ezen a választáson volt ötezer ember, aki tizenkét órát végigdolgozott nekik választási megfigyelőként, teljesen ingyen! Erre lehet és kell építeni. Azok a pártok, amelyek helyi szervezetek nélkül „médiapártként” próbálnak szerepelni, csak ideig-óráig lehetnek sikeresek. Ott van az LMP példája, de ilyen a Momentum, amelynek most épp fut a szekere, de médiajelenlét nélkül semmit nem érnének el. A helyi közösségek, szervezetek a párt „lábai”, őket kell védeni, támogatni, feladatokkal ellátni, mert nélkülünk szerintem nem lehet sikeres politikát csinálni!

A szocialista párt rendbehozatalát szerintem úgy kellene kezdeni, hogy minden pénzt a helyi szervezetek támogatására, a helyi építkezésére kell fordítani. Nem nagy székház kell, amelyben ott ülnek emberek, akik azt mondják, hogy „én vagyok a szocialista párt!”. Feladatokat, lehetőségeket kell találni, amelyek helyi szinten szimpatikussá tudják tenni azt a politikai közösséget! A Fidesznél ezt professzionálisan csinálják. Ott egyetlen helyi szervezet keze sincs elengedve, mindig megvan közösséghez tartozás élménye, mindig van kapcsolat a választókkal. Persze ez rakkolós meló, és a siker nem jön egyik napról a másikra!

Ha úgy hozná az élet, ön vállalna vezető szerepet ebben a munkában?

Erről az a vicc jut eszembe, amikor az ember a barátjával beszélget: „Képzeld, Claudia Schifferrel járok! És ő tud erről? Nem, de ötven százalékig már benne vagyok!” Ha úgy hozná az élet, hogy lenne mód az igazságosság, a szolidaritás és az esélyegyenlőség alapján létrehozni egy közösséget az MSZP jelenlegi közösségével együtt, ha érezném nyitottságot a helyi erőkben a nyitásra, a közösségépítésre és lenne lehetőségem, biztosan találnék feladatot magamnak ebben a munkában. De csak egy új politikával, mert a jelenlegi sokadszor bizonyította, hogy semmi értelme. De ez nem működik ilyen bejelentkezéses alapon. Nem akarok Csintalan Sándor hibájába esni, aki két éve bejelentkezett az MSZP elnöki tisztségéért.

Mire az MSZP kiadta története talán legszellemesebb sajtóközleményét, amely szerint „Csintalan Sándor olyan pártok felett álló közkincs, amelyet egyetlen párt sem sajátíthat ki magának. Mi sem tesszük.”

Én Sanyit nagyon szeretem! Amikor fiatalon megnyitottuk az éjjel-nappali közértünket, ő volt az egyik törzsvásárlónk, aztán három évre rá találkoztunk a Köztársaság téren (a volt MSZP székházban – a szerk.). Ő azért hiteles, mert akkor is olyan volt, amilyen most, szókimondó, el tudta engedni magát, nem zavartatta magát, ha meg kell inni egy sört, az „outfitje” akkor is ugyanilyen meghatározó volt.

Szoktak még sörözni?

Telefonon szoktunk beszélgetni, mert ő messzebb lakik, most műtötték, és nem volt annyira jól, én meg nem járok gépjárművel. De egyébként nem iszom alkoholt.

Hogyhogy és hogyhogy?

Pár éve volt egy balesetem. Elgondolkoztam valamin, nem figyeltem, és átrepültem az árkon. Megúsztam, senkinek nem történt baja, de akkor úgy döntöttem, hogy ezt én befejeztem, és azóta a közösségi közlekedés és a „sárga autó” híve vagyok. Alkoholt meg sosem ittam. Amikor KISZ-titkár voltam a kereskedelmi szakközépiskolában, nagyon jó bulikat szerveztünk, és mindenki csatakrészegre itta magát, viszont a „koleszosokat” haza kellett vinni, és én voltam az egyetlen „józan életű”, aki addig beszélt a nevelőtanárral, amíg mindenkit felhúztak a lépcsőn, vagy beengedtek az ablakon keresztül. Ez valahogy így maradt, mert én alkohol nélkül is mindig jól érzem magam. Amennyi alkoholt én eddigi életemben megittam, az szerintem elférne egy üvegben. Ilyen üdítőből viszont (a kezében lévő kólát mutatja) akár nyolc és fél litert is megiszom naponta.

Visszatérne a politika első vonalába?

Hát, ha ezt most élvonalnak nevezhetjük, akkor igen.

Úgy értem, amennyiben lehetősége lenne, beülne-e például az Parlamentbe?

Szerintem találnék magamnak feladatot arra, hogy az úgynevezett első vonalban is lépéseket tegyek, de ez egy társasjáték. Én, mint mondtam, leginkább boldog szeretnék lenni, ehhez meg sikerélmények kellenek. A nagypolitikában nem biztos, hogy sikerülne megugranom a magamtól elvárt szintet. Ez egy politikustól tök hülyén hangzik, de hogy teljesen őszinte legyek, azért kevés olyan hét telik el, amikor nem gondolnám végig, hogy hogy lehetne ezt jobban csinálni.

Képek: Bánszegi Rebeka