„Konzervatív korszak” – megjelent a megújult Kommentár

Ha kíváncsi arra, miért váltott ki vitákat már megjelenése előtt a Kommentár folyóirat új száma, már a héten kézbe veheti az olvasó. A lap szerkesztőgárdája részben változott: a korábban főmunkatársként dolgozó Békés Márton lett a főszerkesztő, a szerkesztők között találjuk Szalai Zoltán kultúrtörténészt, Dezső Tamás asszirológust, Karácsony András jogfilozófust, Lánczi András filozófust és L. Simon László írót, de két mandineres is állandó munkatársként csatlakozott a lap munkájához: Veszprémy László Bernát és Czopf Áron.

A hírek úgy szólnak, hogy konzervatív forradalmi irányt vett és „kultúrkampfos üzemmódba” állt a megújult folyóirat, amiből annyi mindenképpen igaz, hogy az új szám szerzői korunk legégetőbb kulturális kérdéseire összpontosítják figyelmüket – nem egy közülük kifejezetten a politika és kultúra viszonyával foglalkozik. 

A konzervatív forradalom szellemiségének jelenléte kevésbé lepheti meg azokat, akik régebb óta forgatják a lapot, hiszen a konzervatív politikai gondolkodás számos irányzata, hagyománya mellett ez is kezdetektől jelen volt a Kommentárban. 

Türelem és elszántság

Az első oldalon egyfajta hitvallásként és küldetésnyilatkozatként is értelmezhető szöveg fogadja az olvasót Türelem és elszántság címmel. A szöveg arra figyelmeztet, hogy a tág értelemben vett kultúra minden változás kiindulópontja és a lassú, csaknem észrevehetetlen kulturális változások épp most is zajlanak. Az emberi együttélés elsődleges tényezőit érintő változásokra pedig stratégikus választ kell adni a szerzők szerint: „A munka nem kevés:

védelme, továbbfejlesztése. Erre vállalkozunk, a magunk eszközeivel” – áll az állásfoglalásban. 

Kommentár 

Békés Márton a formálódó új európai értékkonszenzusról szóló cikkében a kontinens „nietzschei pillanatáról” ír, amelyben „a régi értéktáblák széttörtek és újakat írnak”. Veszprémy László Bernát a népi-urbánus frontvonal felbomlását követi nyomon, Czopf Áron a rítusok és szimbólumok nyelvén igyekszik megfogalmazni az európai kultúra megújulásának lehetőségét. 

A lapnak ebben a rovatában érződik leginkább, hogy az aktuális politikai folyamatokra adott reflexió szerepe megnőtt (noha ez eddig sem volt idegen a Kommentártól). A lap eszmetörténetre, tudományos, kulturális témákra fókuszáló része változatlanul a folyóiratban hagyományosan központi szerepet betöltő Műhely-rovatban kapott helyet. Ebben Karácsony András, Szánthó Miklós, Szilvay Gergely, Lánczi András, Frank Füredi, L. Simon László és Békés Márton írásait olvashatjuk. 

Műhely

Karácsony András Döntés és társadalom című készülő könyvét előlegezve a döntés és a hagyomány viszonyát fejtegeti, külön kitérve a konzervatív forradalom által erre adott (vagy adható) válaszára. Eszerint a konzervativizmus a hagyomány megőrzése érdekében támogathat társadalmi változásokat, de hangsúlyozhatja a megőrzésre érdemes hagyományok megteremtését is: „olyan döntést kell hozni – írja –, amely megőrzésre érdemes intézményeket, szokásokat teremt, röviden: amely hagyományt teremt”. A nemzet mint politikai közösség hagyománya nem önmagától értékelődik fel, hanem döntések következtében. „A döntésekre mint a hagyományok áramlását szabályozó zsilipkapukra tekinthetünk, amelyek terelőerejét nem szabad lebecsülni” – fogalmaz a szerző. „Jelenleg olyan korban élünk, amikor újra politikai érték a nemzeti szuverenitás hagyománya.” Ez pedig politikai döntések eredménye.

Szintén a Műhely-blokkban szerepel Szánthó Miklós Vágyakból jogok című írása, ami olyan aktuális témákkal foglalkozik, mint a politikai korrektség, az emberi jogi fundamentalizmus, a szuverenitás- csorbítás, a politika eljogiasítása. Ezt követi egy a transz-mozgalom kritikáját adó cikk, amiben a szerző, Szilvay Gergely amellett érvel, hogy a „történelemben eddig előállt legnehezebb emberátalakító projektje” bukásra van ítélve, de nagy árat fizethet érte a társadalom. 

Érdekes ez után egy Konzervatív keletkezés című írást olvasni Lánczi Andrástól. A filozófus nem a természethez kapcsolódó születés fogalmának konstruktivista ellenpontjaként hozza fel épp a „keletkezést”, hanem mert felfogása szerint a szó valódi értelmében vett konzervativizmus csak a teljességre törekvésben bontakozhat ki. (John Lukacs szerint „A reakciós nem annak születik, hanem azzá válik.”) Lánczi úgy véli, a modern tudomány és művészet egyaránt lemondott a teljességről, sőt megközelítésükkel eleve tagadják annak megragadhatóságát. Ezzel ellentétben „a konzervatív gondolkodásmód lázad fel a teljességről való lemondás ellen” – írja, majd arra is kitér, mit jelent „a konzervatívnak létezés”. „A konzervatív nem arról ismerhető fel, hogy magát konzervatívnak nevezi, erre ritkán kerül sor. Ami ugyanis természetes, annak nincs szüksége megnevezésre, csak egyszerű névre, a saját névre.” A konzervatív számára a teljesség a politikában és a filozófiában is feltárulhat, csak „azt a pontot kell keresni, amikor az ideológiák helyét visszaveszi az a filozófia, amely a bölcsesség szeretete”. 

A kultúrharc és a populizmus témája fel-felüti a fejét ebben a lapszámban, de Frank Füredi Az európai kulturális háború és a populizmus című írásában egy problémafelvetés keretében tárgyalja mindkettőt. A szerző könyvet is írt a témáról (lásd recenziónkat itt) amelyben – ha körülményesen írjuk le – a populizmus-ellenesség kritikusaként nyilvánul meg. A társadalomtudós ebben a szövegében is összefoglalja, miért ellenzi a nemzetállami demokrácia és például a család elleni lépéseket. 

Ugyancsak a Műhely-rovatban kapott helyet L. Simon Lászlónak a kultúrharchoz hozzászóló írása, amelyben a kultúrpolitikus az értelmiségi és a politikusi szerepek különválasztására vállalkozik. Szerinte, ha a tovább folytatódik a jobboldalon az a kormányzati sajtóban egyre erősebben megjelenő törekvés, hogy a kormányt támogató írástudók elmossák a politika és az értelmiségi világ egyértelmű határát, annak nagyon rossz következményei lehetnek. Olyan helyzet állnak elő, „mint a politikusoknál mindig mindent jobban tudó baloldali értelmiség”, esetében, ami élen járt a baloldal bomlasztásában. „Isten mentsen meg bennünket ettől a polgári oldalon!” – zárja sorait a szerző, a kultúra és politika viszonyának feszegetése ezzel viszont nem ér véget, mert Békés Márton Rendszer és korszak című írásában szintén ehhez szól hozzá: nem az intézményteremtő politika feladata annak a kulturális miliőnek a megteremtése, ami miatt egy korszakot korszakként tarthatunk számon, de a konzervatív paradoxonra hitelesen adható válaszok két fő csapásirányt jelölnek ki: „a jobboldal vagy megelégszik azzal, hogy a baloldali politikai törekvések és a liberális gondolat kritikáját végzi, vagy pedig megpróbál olyan értékeket teremteni, amelyek megőrzésre méltóak. Előbbi reakciós, utóbbi inkább

A Műhely-rovatot követően Borsodi Csabával emlékezhet az olvasó az idén elhunyt Tőkéczki Lászlóra, majd interjú következik Schmidt Máriával. A beszélgetés érinti Magyarország geostratégiai környezetének változásait, a megélénkült szuverenitás-vitákat, a nyelviséget (amelynek Schmidt tavaly esszékötetet is szentelt) és a nemzeti identitást. Végül: két könyvrecenzióban és egy filmkritikában zárul a lap tartalmi íve. 

A „kultúrharcos” tematika és a konzervatív forradalom a fentiek tükrében (bár távolról sem kizárólagosan de) a korábbiaknál hangsúlyosabban jelen van a Kommentárban. Ha valami összeköti a benne megjelent írásokat, akkor az a konzervatív forradalomnak az a központi gondolata, hogy a konzervatív feladata nem csupán a hagyomány apológiája, hanem a megőrzésre méltó értékek megteremtése is.

A lap országszerte kapható, ezeken a helyszíneken.