Elkötelezett liberális harcosnak tekinti magát a magyar származású brit sztárgondolkodó, Frank Furedi, mégis a magyar kormány és a populizmus védelmében írt könyvet. A műből az is kiderül, hol húzódik az európai kultúrharc frontvonala. Recenziónk.
Frank Füredi A célkeresztben: Magyarország címmel írt könyvet az európai kultúrharcról, amelynek jelenségeit a magyar kormányt ért külföldi kritikák köré rendezi. Az 1947-ben Budapesten született, családjával 1956 után kivándorolt, nemzetközileg ismert brit szociológus a szólásszabadság liberális harcosaként és a népfelség elkötelezett híveként mutatkozik be a magyar olvasóknak, akik kötetével a populizmus aktuálpolitikai hivatkozásokban bővelkedő apológiáját vehetik kézbe.
Miközben Füredi a népfelség, a szekuláris humanizmus, a szólásszabadság híveként tekint magára, vallomása szerint különös dolgon kapta magát: „kénytelen-kelletlen védelmembe veszek egy nemzeti, keresztény-konzervatív kormányt a nyilvánvalóan tisztességtelen bírálatokkal szemben”.
Mi vitte erre a szerzőt?
Füredi az illiberalizmusnál sokkalta veszélyesebbnek tartja annak túlhajtott kritikáját. Úgy véli, a populizmus jelentése súlyos torzuláson ment keresztül és elfogadhatatlan módon már „a másképp gondolkodók morális alsóbbrendűségére utal”. A populistaellenes retorikában egyre gyakrabban üti fel a fejét a demokrácia burkolt megkérdőjelezése is, amire a könyv kézenfekvő példaként a Brexit és a Trump-győzelem elitista bírálatait idézi fel, miszerint az emberek „rosszul szavaztak”.
A szerző véleménye szerint
Füredi könyvének nagy részében a populista és populizmusellenes álláspontok bemutatására szorítkozik, ám a mű legvégén visszatér értékítéletéhez: „Határok nélkül az állampolgár olyan hatalom alattvalója lesz, amely nem vonható felelősségre – épp ezért oly fontos ellenállni annak a populizmusellenes hadjáratnak, amit a nemzeti önrendelkezéssel szemben indítottak.”
A kultúrharc jelentőségét emellett értékelése szerint tovább fokozza a tény, hogy meggyengült a nyugati társadalmak alapértékeibe vetett hit: nincs közmegegyezés olyan kérdésekben, mint a vallás szerepe, a szexualitás, a házasság, az élet lezárása és az abortusz. Az értékek meghatározásáért folytatott elkeseredett kultúrharc úgy tűnik, átkelt az Atlanti óceánon és immár azt a kérdést is felveti, hogy ki határozza meg az európai értékeket? Multikulturális vagy nemzeti alapon határozzák meg Európa értékeit?
A kereszténység Európa életében betöltött szerepe, vagy a multikulturalizmus és a nacionalizmus körül dúló vitákban a szerző szerint egyértelművé vált, hogy az Európai Unió országainak nincsenek közös értékeik és
A föderalisták számára hiányzik az a normatív hatalom, amely megteremthetné az értékközösséget.
Frank Füredi
Helyzetjelentés az európai kultúrharcról
Füredi az európai kultúrharc bemutatásával kezdi értekezését, és ezzel a kulcskérdésre tapint rá. A párizsi nyilatkozatot aláíró Robert Spaemann német filozófus Európa – értékközösség vagy jogrend? című írásában a következőképpen határozta meg ennek tétjét: „azoknak a kezében van a hatalom, akik az értékeket tételezik, ennélfogva az értékekért folytatott harc semmi más, mint a hatalomért folyó harc – leplezett formában”. Ez a politikai küzdelem Füredi szerint a demokrácia elitista és populista koncepciójának ellentéte, illetve az európai föderalizmus és a nemzetállami szuverenitás konfliktusában játszódik le.
A szerző szerint Magyarországon reneszánszát éli a nacionalizmus, ami annak tudható be, hogy a nemzetállami függetlenség attribútumait egészen a rendszerváltásig nem mutathatta fel hiánytalanul: így lényegében egy korábbi fázisban jár, mint Nyugat Európa, amelynek országai már a tizenkilencedik század végén eljutott erre a pontra. Úgy látja, hogy Orbán a nemzeti elv mellett a konzervatív értékrend védelmezőjeként kíván feltűnni az Európa jövőjéről szóló vitákban, és ebben hasonlít Putyinhoz, aki a globális színtéren törekszik hasonló szerepre. „Egyelőre nem világos – írja –, hogy a konzervatív, hagyományos értékek e felmagasztalása több-e egyszerű állami propagandánál.”
Letűnt szekuláris vallás a nacionalizmus?
A szerző felidézi azokat a szerzőket, akik a nemzethez fűződő lojalitás mindenek fölé helyezését bizalmatlanul szemlélték a huszadik század folyamán. Külön kitér Carlton J. H. Hayesre, aki szerint a nacionalizmus egy mesterségesen létrehozott „szekuláris vallás”. Füredi erre az álláspontra vezeti vissza a nemzeti lojalitás megkérdőjeleződését, azt, hogy
A könyv vonatkozó fejezete éppoly ellentmondásos, mint az általa tárgyalt téma, hiszen a nacionalizmus politikai vallás voltát éppen azáltal igazolja, hogy a Hayes nevével fémjelzett nacionalizmus-kritika szétszedése közben maga is elzarándokol a francia forradalom vértől csobogó kútfőjéhez, hogy Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának tekintélyéből merítsen. „Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik” – idézi. Füredi szövegében a nacionalizmus politikai vallásként való azonosításának elutasítása bujkál, de a kiragadott mondatot nehéz más helyiértéken kezelni, mint Pál rómaiakhoz írt levelének ide vágó mondatát: „nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte” (Róm. 13.1).
Amikor Füredi a nemzeti elvvel szemben keltett morális pánikot leplezi le, átesik a ló túloldalára, és könnyen az az érzése támadhat az olvasónak, hogy a sorok között egy vallás apológiája rejtezik. Füredi a felvetett problémát ügyesen megkerülve arra törekszik, hogy tompítsa a keresztény univerzalizmus és a nacionalizmus közötti feszültséget. A CDU által képviselt, teljesen kiüresedett kereszténydemokrácia kapcsán utal arra, hogy őket nem éppen a keresztény univerzalizmus iránti ragaszkodás akadályozza meg a nemzettel való azonosulásban, hanem a saját kulturális értékeikbe vetett hit hiánya.
Füredi az üstökénél ragadja meg a multikulturalizmust, amikor rámutat, hogy a sokszínűséget prédikáló populistaellenes hangadók a nemzeti identitás konstruált jellegének leleplezése közben képesek valósággal rajongani a betokosodott csoport-identitásokért, amelyeket mögé homogén közösségeket vizionálnak (miközben igencsak nehezményezik ugyanezt a nemzet esetében).
Eltérő történelemfelfogások
Kelet- és Nyugat-Európában az emlékezetpolitika egyaránt kitüntetett területe a kultúrharcnak, így a politikai témájú publicisztikákban is egyre több történelmi utalással találkozhatunk – állapítja meg a szerző. A nemzeti hagyomány relativizálása és a történeti folytonosság helyreállításának igénye áll szemben egymással ezen a szellemi hadszíntéren.
Az unió és a nemzeti történészek által „kidolgozott múlt” teljes mértékben elszakadt egymástól – írja Füredi, aki az EU teleologikus történeti narratívájában a történelem végének lejárt szavatosságú liberális mítoszát véli felfedezni, ami kétségkívül kezdetektől népszerű volt a naivan pacifista páneurópai körökben. Ezért a gondolatért csak értelmiségi szalonokban lelkesednek, Európa keleti felében – szól a könyv egyik tézise – az emberek nem akarnak szakítani „a történeti léttel” és eszükben sincs lecserélni a nemzeti történeti narratívákat egy eurokonform identitás-konstrukcióra, ami jótékonyan kiszabadítaná őket a történetiség örvényéből.
Füredi egész könyvén végigvonul az EU-s narratívák kritikája, miszerint azok nem csupán teleologikus történelemszemléletről tanúskodnak, hanem egy tudatosan létrehozott politikai üdvtörténet alapjául szolgálnak, amelyben
A szerző elemzése ebben a kérdésben tűpontos, sőt fenti megállapítása a kérdés tágabb eszmetörténeti kontextusában is érvényes: Kanttól kezdve az európai egység szekuláris felfogású hívei többé-kevésbé burkoltan egy „polgári vallás” kialakítását sürgették. Füredi attól már nagyvonalúan eltekint, hogy a nacionalizmus is minden kétséget kizáróan kezdetektől egy politikai vallás formáját ölti és pontosan ugyanúgy számolta fel a nálánál organikusabb társadalmi képződményeket, ahogy azt a mai föderalisták szeretnék tenni. Bár kevés figyelmet szentel ennek a szerző, műve elején elárulja, hogy meglátása szerint „az értékek körül ma folyó kultúrharc az Európában az újkor elején dúló vallásháborúkra emlékeztet.” (A vallásháborúhoz két vallás kell…)
Az európai kultúrharc egy szekuláris hitvita. Már csak az a nacionalizmus és föderalizmus ellentétét meghaladó kérdés marad, hogy lehet-e pusztán szekuláris választ adni Európa értékválságára.
Frank Füredi: A célkeresztben Magyarország. Ford. Soproni András. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Meghiúsított szabotázsakció a magyar határ közelében: a kormány súlyos fenyegetésről beszél, az ellenzéki narratíva szerint megrendezett akcióról lehet szó.
Az intézkedéssel a kormány Magyarország energiafüggetlenségét védi a vajdasági merényletkísérlet után.
Nagyon reménykednek az ukránok, az Európai Bizottság pedig gyártja a forgatókönyveket.
Az Európai Unió egyik alapelve a tagállamok közötti szolidaritás, Brüsszel azonban mégsem lép fel az ukrán olajblokáddal szemben. A Barátság-kőolajvezeték körüli vita azt mutatja: a gyakorlat néha messze kerül az elvektől.
A 2026-os CPAC Hungary egyik kiemelt vendége Geert Wilders szerint Európa egész érdeke, hogy Orbán Viktor maradjon Magyarország miniszterelnöke.
Ezzel szemben az AfD tovább erősödik a nyugati tartományokban is.
A bejárás során a miniszterelnök megtekintett egy kutyafuttatót, az állatok elszállásolására alkalmas bokszokat, majd egy kutya sétáltatásában is részt vett.
