A marxizmus az emberi természet radikális tagadása, és szöges ellentétben áll a hús-vér emberek életének realitásaival, erényeikkel-bűneikkel és vágyaikkal.
Nem tartozom azok közé, akik szerint ünnepelni kellene Karl Marx születésének kétszázadik évfordulóját.
Mindig is idegenkedtem ettől a torzonborz szobatudóstól: az „emberbaráttól”, aki általában szerette „az egész emberiséget”, miközben az egyes emberek iránt mélységes embergyűlöletet tanúsított; az értelmiségitől, aki úgy emelte piedesztálra a munkásosztályt, hogy Engels unszolásának sem engedett és soha életében egyetlen gyárba sem tette be a lábát; a kíméletlen vitatkozót, akiből teljességgel hiányzott a méltányosság, a másik fél megértésnek képessége, és mefisztói gúnnyal szólta le vitapartnereit; a megátalkodott ateistát, aki talán a vallásnál is jobban gyűlölte mindazokat, akik valóban felebarátaikként szerették és gyámolították a szükséget szenvedőket; az önhitt ideológust, aki felismerni vélte a „történelmi haladás” és a gazdaság „törvényeit”, miközben a tényleges események rendre megcáfolták őt, igazolva, hogy a történelem és az emberi természet materialisztikus értelmezése fabatkát sem ér.
Gyakran hallom azt az érvet, hogy „az elmélet helyes volt, csak a gyakorlat volt embertelen” – ez alapvető tévedés.
és szöges ellentétben áll a hús-vér emberek életének realitásaival, erényeikkel-bűneikkel és vágyaikkal. Marx születésnapján az utópia és az evilági üdvtörténetek apostolainak áldozataira kell emlékeznünk.
Ma reggel fellapoztam két kötetet. Nicolás Gómez Dávila aforizmagyűjteményének – A modernitás remetéje, Nicolás Gómez Dávila. Széljegyzetek a töredékek katedrálisához; Irodalmi Jelen Könyvek, 2013 – egyik bölcsessége (a kötet 31. oldalán olvasható) így szól:
„A modern ember nem szeret, hanem menekvést keres a szerelemben; nem remél, hanem menekvést keres a reményben; nem hisz, hanem dogmákba menekül.”
Úgy vélem, ezen a maximán minden marxistának el kéne tűnődnie. (Még Jean-Claude Junckernek is, bármilyen legyen is mai véralkohol-szintje.)
A másik kötet Paul Johnson Értelmiségiek című remekműve (Európa Könyvkiadó, 1999, 550-554. oldal):
„A társadalom átalakítása a népboldogító entellektüelek műve, akik azt hiszik, hogy puszta értelmük fényével átformálhatják a világot. Ez a totalitárius hagyomány születési joga. Rousseau fedezte fel, Marx foglalta rendszerbe, Lenin intézményesítette. Lenin követői több mint hatvan éven át végezték a történelem leghosszabb társadalom-átalakító kísérletét. […] Szüntelenül emlékeznünk kell arra, amiről az értelmiségiek szeretnek megfeledkezni: hogy az emberek fontosabbak, mint a koncepciók, hogy övék az elsőbbség. Minden önkényuralom közül az eszmék szívtelen zsarnoksága a legrosszabb.”
Ennél mívesebben és igazabban nem is szólhatna senki a mai napon.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
A közel négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötet nem csak a Liget páratlanul gazdag, több mint két évszázados múltját mutatja be történeti hűséggel, a jelen, azaz a Liget Budapest Projekt fejlesztései is kiemelt szerepet kapnak.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
