A sikeres olvasáshoz nagyjából 70 miliszekundumos nagyságrenddel kellene a grafoelemeket helyesen észlelni. A diszlexiában vagy olvasási nehezítettségben szenvedő gyerekeknek ehhez 150-200 miliszekundumra van szüksége a betűfelismeréshez. Úgy kell ezt elképzelni, mint az artistákat a cirkuszban: elég néhány tizedmásodperc késés, és borul a mutatvány.
Ahhoz, hogy a betűfelismerésre fordított idő csökkenjen, célzott fejlesztésre van szükség. Azért van ez az aprólékoskodás, mert az esetek többségében nem csak a magasabb kognitív folyamatok érintettek. A fejlesztő pedagógus addig hiába ösztökéli a gyereket a foglalkozáson, amíg az elemi téri észlelési folyamatok nem elég fejlettek. Szegény pedagógusok úgy akarják helyrehozni a diszlexiával és olvasási nehezítettséggel kínlódó gyerekeket, mint az egyszerű ember, aki a házat felülről akarja építeni.
A valódi diszlexiások is fejleszthetőek?
Igen. A súlyos, vagy mély diszlexiás gyerekeket is lehet fejleszteni, de ezt a folyamatot mindig mozgásalapon kell elkezdeni. A legnehezebb egy 15-16 éves tényleg súlyos diszlexiás kamasz önbizalmát visszaadni, de erre is volt már példa. Neki a fejlődéshez először Tai Chi-zni kellett elmenni, amiről nem volt egyszerű meggyőzni, de sikerült, és mára kezdi magát utolérni.
Ez alapján a fejlesztésen túl szükség van pszichés támogatásra is…