Egyre több gyermek akar pedagógus lenni

„A beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) nehézségekkel küzdő gyermekeket érintő törvény kapcsán Taigetoszra kitett gyermekekről beszélt a balliberális sajtó, miközben a törvény célja az volt, hogy javítsa a BTM-problémával küzdő gyerekek esélyeit. Javítani fogja?

Egyrészt azok az oktatási szakértők, akik Taigetoszról beszéltek, valószínűleg nem ismerik pontosan, mi történt annak idején azon a bizonyos spártai hegyen. Már csak ezért is illene bocsánatot kérniük a BTM-es gyerekek szüleitől. Másrészt az ellenzék már megint beviszi a politikát egy szakmai vitába, pedig ezt nem szabadna. Harmadrészt belekeverték a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket is a történetbe, holott őket nem érinti a törvény. Nem utolsósorban pedig az említett változtatást a szakemberek kérésére tettük meg és nem hasra ütésre. A hozzáértők szerint nem segített, sokkal inkább megbélyegzésnek számított, amikor egy BTM-es gyerek esetében úgy döntöttek, hogy nem kap érdemjegyet valamilyen tantárgyból. Ráadásul a szakemberek szerint, akik nem kaptak érdemjegyet, azokkal sok esetben már nem is foglalkoztak rendesen. De mondok egy másik példát is. Ez a kormány hozta létre az autista gyerekek oktatásban való integrálásával foglalkozó munkacsoportot, amely eddig nem volt. Ott született egy szakmai javaslat, amely arról szólt, hogy a szakemberhiány miatt foglalkozhasson az autista gyerekekkel az is, aki csak bizonyos részét érti az autizmus problémájának, és egy másik szakember mellett, a munkáját támogatva dolgozhasson. Ezt fel lehet úgy fogni, hogy bármilyen segítség jobb a semmilyennél, ha jóindulatú a megközelítés. Viszont a liberális oktatási szakértők nem feltételeznek jóindulatot, és azt állítják, hogy hozzá nem értőkre bízzuk az autista gyerekeket. Szóval tegyük fel a kérdést: arra az átmeneti időre, amíg nem tud a rendszer mindenhol szakembert biztosítani, az a jobb megoldás, ha senki sem foglalkozik a gyerekekkel, vagy az, ha szakemberek koordinálásával foglalkozunk velük? Szerintem kétségkívül ez utóbbi.

Az oktatási kormányzat is elismeri, hogy az iskolarendszer ma a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek előrehaladását nem segíti oly módon, ahogy kellene. Hogyan lehetne ezen segíteni?

Magyarországon az egyes iskolák közötti különbség sokkal nagyobb, mint az OECD-átlag, az iskolán belül a gyerekek közötti különbség viszont sokkal kisebb. Vagyis egy iskolába közel hasonló képességű gyerekek járnak, ami a szabad iskolaválasztás egyik következménye. A teendő az, hogy azokban az iskolákban is ugyanolyan jó legyen az oktatás, ahol többségben vannak a rosszabb családi hátterű gyerekek. Ezzel elérhetjük, hogy ha hasonló lesz az egyes iskolák színvonala, akkor a jobb családi hátterű gyerekeket se viszik el a szülők máshová tanulni. Ez azért is fontos lenne, mert általában a jobb hátterű gyerekek képesek »felhúzni« egy magasabb szintre azokat, akik rosszabb családi háttérrel bírnak. Ha meg lehet őrizni az iskolák heterogenitását ebből a szempontból, akkor ott a tanulási eredményesség javulni fog.”