Áder: Drámai a közbeszéd állapotának romlása

Áder János elmondta, az elmúlt években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek és értékek képviseletét, a teljesítmény megbecsülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséget tette. Eredetileg az elmúlt öt évről akart szólni, de az elmúlt hónapok politikai közbeszédét figyelve úgy gondolta, inkább a következő egy évről beszél.

Meggyőződése ugyanis – fogalmazott a politikai közbeszédről – 

„Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akárcsak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk.”

Hozzátette, ha van szándék arra, hogy ne így legyen, az 1867-es kiegyezés olyan történelmi példa, amiből erőt meríthetünk a cselekvéshez. Bár Kossuth, Széchenyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy mindig a haza üdve lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették. Erre példaként idézte Kossuth Deákhoz írt Cassandra-levelét:

Barátom! (...) Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó nemesebb értelmében, férfi korunk szebb szakán keresztül, midőn még egy irányban haladtunk, a hazafiui kötelesség ösvényén.

A köztársasági elnök – mint mondta – a közbeszéd színvonalának romlásáért nem akarja porciózni a felelősséget, „de a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké a nagyobb”. Nem érdemes azonban „méricskélni”, ki kezdte előbb – folytatta –, „közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért”. Jelezte ugyanakkor: a parlamenti választásig hátralévő egy évben a választópolgárok többsége biztosan nem akar „egy kitörésre készülő vulkán tetején” élni. Hogy példát adjon, az államfő beszédében megkövette mindazokat, akiket elnöksége alatt egy rossz mondattal, indulatos megjegyzéssel vagy durva szóhasználattal megbántott, megsértett. 

Áder János egyetértést javasolt abban a három kérdésben, hogy

Az európaisággal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben pártállástól független egyetértés volt az Európai Unióhoz csatlakozás szándékában. Ahhoz pedig, hogy e konszenzus a brüsszeli intézményekkel való napi vitákon felülemelkedve megmaradjon, Deák Ferenc 1867-es gondolatait – amikor a Habsburg Birodalom és a magyar nemzet érdekeinek összehangolása volt a feladat – ajánlotta a képviselők figyelmébe. Deák akkor kiállt a Habsburg Birodalom mellett úgy, hogy Magyarország alkotmányos jogaiból ne vegyenek el többet, mint amennyi a birodalom szilárd fennállásának biztosításához feltétlenül szükséges. Áder János azt javasolta, cseréljék ki a szövegben a Habsburg Birodalmat az EU-ra.

A magyar nemzethez tartozásról szólva az elnök azt sürgette, hogy adják vissza a nemzeti ünnepek méltóságát, és ne abban versenyezzünk, ki hogyan tudja a másik rendezvényét megzavarni. Emellett szolidaritást kért, egyetértést abban, hogy ugyanaz a figyelem jár annak, akit hitéért vagy nemzeti kisebbséghez tartozása miatt üldöznek, mint akit származása miatt. A határokon túl élő magyarokért viselt felelősség ne csak alkotmányos rendelkezés maradjon, hanem ciklusokon átnyúló közös programmá váljon – szorgalmazta.

A tisztességes, becsületes, nyugodt élettel kapcsolatban azt nyomatékosította, hogy a család szent, a gyermek sérthetetlen, ezért óva intett attól, hogy a közszereplők családtagjai, különösen a gyermekek a politikai diskurzus részei legyenek, mert az ő életük az ő magánügyük, nem tartozik a politikusokra, hogy közülük kinek milyen a nemi identitása, vallási meggyőződése, politikai eszmélése.

Javasolta: legyen közös erőforrás a reformkor, március idusa, 1867, 1956. És amikor érveinket összemérjük, mindig ugyanaz a négy szó legyen a szemünk előtt: „A haza minden előtt” – zárta beszédét Áder János.

(MTI)