Novemberben mi is megpróbáltuk kideríteni, hogy a képviselők szerint ki mögött áll Soros György. Akkor nem tudtunk fideszes képviselőt megszólaltatni az ügyben, a KDNP-s Hoffmann Rózsa is csak annyit mondott, hogy nem lát be Soros háta elé.
Német Szilárd azonban most tiszta vizet öntött a pohárba: „Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége” Donald Trump amerikai elnökké választásával – mondta az említett sajtótájékoztatón. A fideszes képviselő nyilatkozata nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban is, a Human Rights Watch aggodalmát fejezte ki a napi hírösszefoglalójában.
Open Society: Tovább folytatjuk!