A fideszes politikus kérdésre közölte, hogy Magyarországon a hatósági energiaár harmadával alacsonyabb, mint a piaci. Azt is kijelentette, hogy mind az ipar, mind a lakosság energiaigényét ki tudják szolgálni.
Azzal kapcsolatban, hogy hétfőn a Jobbik azt közölte, feltörték egy irodájukat a Képviselői Irodaházban, Németh Szilárd azt felelte: mostanra kiderült, hogy ez kacsa.
Eltakarítaná a „Soros-birodalom álciviljeit”
Németh Szilárdot megkérdezték arról, hogy a hírek szerint törvényjavaslat készül a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről. Erre reagálva úgy fogalmazott: a „Soros-birodalom” „álciviljeit” azért tartják fenn, hogy „a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött”. Példaként beszélt az illegális bevándorlással kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról, amelyet ezek a civil szervezetek „ezerrel támadnak”, ami szerinte megengedhetetlen.
„Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége” Donald Trump amerikai elnökké választásával – mondta.