Washingtonban is Magyarországról vitáztak kedden

2015. május 20. 07:30

Nyíltan kell tisztázni a magyar-amerikai viszonyt – ez volt a fő tanulsága a Magyarországról szóló washingtoni kongresszusi meghallgatásnak. Van olyan képviselő, akik szerint Washington kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, de elhangzottak az Orbán-kormánnyal kapcsolatos szokásos kritikák is.

2015. május 20. 07:30

Az Egyesült Államok és Magyarország szövetségesek, akiknek nyíltan kell tisztázniuk egymás között a felmerülő vitás kérdéseket – értettek egyet annak a washingtoni kongresszusi meghallgatásnak a részvevői, amelyet az amerikai-magyar kapcsolatok jövőjéről rendezett kedden a képviselőház külügyi bizottságának európai és eurázsiai albizottsága. Többen megállapították, hogy az elmúlt fél évben javult a viszony. A meghallgatást a kormány washingtoni lobbistája szervezte, és több amerikai magyar szervezet vezetője – így Koszorús Ferenc az Amerikai Magyar Szövetségtől és Maximilian Teleki az Amerikai Magyar Koalíciótól – távol maradt, mivel károsnak és időszerűtlennek találták az eseményt.

A meghallgatás felvezetőjében Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet elmondta, hogy Magyarország nyitott a „barátok közötti vitára”, hogy a két ország közös értékeket képvisel, s hangsúlyozta, hogy a külvilág realitásai miatt fontos a stratégiai érdekek mentén való együttműködés. Példákat sorolt fel a katonai együttműködésre, és hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig támogatta az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat. Sziklaszilárdnak nevezte a magyar kormány demokrácia melletti elkötelezettségét.

Hoyt Brian Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára méltatta a két ország közötti biztonságpolitikai együttműködést, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a demokratikus intézmények magyarországi „eróziója” miatt. Mint mondta, az elmúlt hónapokban pozitív fejlemények történtek a kétoldalú viszonyban. Ezek egyikeként nevezte meg, hogy Magyarország katonák küldésével vesz részt az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalícióban, amivel kapcsolatban a kormánypárt vezetői a parlamentben lényegi konzultációt folytattak más pártokkal és az illetékes parlamenti bizottságokkal. Szavai szerint Washington hasonló, konkrét lépeseket szeretne látni más kérdésekben, például a korrupció és a civil társadalom ügyében is.

Christopher H. Smith republikánus képviselő, az emberi jogi albizottság elnöke, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke szerint Yee kijelentései alapján „az Obama-kormány visszatért Orbán Viktor miniszterelnök belpolitikája bírálatának egy olyan formájához, amely korábban kontraproduktívnak és képmutatónak bizonyult”, mert sok magyart elidegenített az Egyesült Államoktól. Pedig, mint mondta, André Goodfriend misszióvezető-helyettes februári visszahívását és Colleen Bell új nagykövet budapesti megérkezését követően javult a kapcsolatok légköre.

Smith szerint Magyarországon a Jobbik képezi az aggodalom fő tárgyát, és Yee több, Budapesttel kapcsolatos bírálata – például a hatalomkoncentrációval és az üzleti légkör megrontásával kapcsolatban – ugyanúgy az Obama-kormányzatra is igaz. A képviselő méltatta a magyar kormányfő emberkereskedelemmel szembeni fellépését.

Yee elismerte, hogy korrupció miatt román és bolgár volt és jelenlegi kormányzati tisztségviselőiket is kitiltottak az Egyesült Államokból, bár nem ugyanazon a jogi alapon, mint a magyarokat. A helyettes államtitkár Dana Rohrabacher, a meghallgatást megrendező albizottság republikánus elnökének arra a felvetésére válaszolt, hogy az amerikai kormány vajon nem alkalmaz-e kettős mércét Magyarországgal szemben, eltérően annak térségbeli szomszédjaitól, például Romániától és Bulgáriától. A vezető amerikai diplomata cáfolta, hogy az Egyesült Államok más országoktól eltérő megítélésben részesítené Magyarországot. Korábban az Index írt Rohrabacherről, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök tisztelője.

Gregory Meeks, az albizottság rangidős demokrata tagja az európai orosz befolyás megerősödésével és a romák helyzetével kapcsolatban fejezte ki aggályait. Lloyd Poe republikánus képviselő több ízben is arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nem venné szívesen, ha olyan módon beavatkoznának a belügyeibe, mint ahogyan ez most Magyarországgal történik. Poe sürgette, hogy az európai energetikai függőség csökkentése érdekében Washington mielőbb liberalizálja a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportját.

Kurt Volker, a McCain Intézet ügyvezető igazgatója kijelentette: bár az Orbán-kormány nem minden intézkedésével ért egyet, Magyarország demokrácia és piacgazdaság. A magyar kormányfőt hatékony, „chicagói” stílusú politikusnak nevezte. Kiemelte, hogy ha Washington Putyin (orosz elnök) és az IÁ feltartóztatására, valamint a transzatlanti együttműködés elmélyítésére törekszik, akkor Magyarország egyedüliként való bírálata „nem konstruktív módja” annak eléréséhez, amit akar. Volker megítélése szerint az elmúlt fél évben javult a kétoldalú viszony.

Tad Stahnke, a Human Rights First jogvédő szervezet alelnöke rámutatott, hogy több nemzetközi szervezet és intézmény is bírálta a magyar jogrendszerben 2010 óta végrehajtott változásokat, amelyek meggyengítették a fékeket és ellensúlyokat. Kifogásolta, hogy Orbán Viktor méltatta az illiberális demokráciákat. Javasolta, hogy Washington a magyar kormányra gyakoroljon nyomást a nemzetközi szervezeteken keresztül, növelje a „nyilvános diplomáciát”, támogassa a független újságírást és a civil szervezeteket, lépjen fel a korrupcióval, valamint az antiszemitizmussal, a rasszizmussal és a revizionizmussal szemben.

Simonyi András, a Johns Hopkins Egyetem Transzatlanti Kapcsolatok Központjának ügyvezető igazgatója, volt nagykövet sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Magyarországot immár nem a fejlett, hanem a fejletlen demokráciákkal kezelik egy lapon. Kijelentette, hogy Orbán Viktor nem antiszemita, de nem tesz eleget az antiszemitizmus ellen. Megítélése szerint Magyarországnak nem kellene ilyen közel állnia Putyinhoz, akinek budapesti fogadtatása megsértette a NATO szövetségi szolidaritását. Azt is mondta, veszélyes, ha a hatalom egy éretlen demokráciában ennyire központosított, mint Magyarországon.

Rohrabacher testületi elnök a meghallgatás összefoglalójában azt a következtetést vonta le, hogy Washingtonban kettős mércét alkalmaznak, és a konzervatív értékeket képviselő magyar kormányt politikailag motivált támadások érik.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2015. május 20. 15:50
"Rohrabacher testületi elnök a meghallgatás összefoglalójában azt a következtetést vonta le, hogy Washingtonban kettős mércét alkalmaznak, és a konzervatív értékeket képviselő magyar kormányt politikailag motivált támadások érik." Na, ez itt a lényeg! Mocskos diktátor USA!
csuka
2015. május 20. 14:36
„A MAGYAR KORMÁNY KÖZPÉNZBŐL ÉGETI MAGÁT WASHINGTONBAN Nehéz jelzőket találni a magyar külpolitika keddi teljesítményére, nemzeti érdekképviseletére. Mert egyrészt Washingtonban kifejezetten szakmaiatlan, dilettáns képet festett magáról, viszont Strasbourgban a hiteltelenségről tett tanúbizonyságot.” http://alfahir.hu/a_magyar_kormany_kozpenzbol_egeti_magat_washingtonban
antioxi
2015. május 20. 14:26
Soha nem beszéltek annyit világban Magyarországról (leginkább negativan), mint 2010-óta. "Hála" a zsidó világmédiának amely nem gondolta végig, hogy ezzel az orbáni Magyarország szekerét tolja-:) ps: Bekaphatják
OberEnnsinnen
2015. május 20. 13:59
Mostanra ért a hír Amerikába, nem igaz a Goodfriend-i korrupció Magyarországról. Ezért át kell állítani a vitorlákat. Persze, ne legyen kétség: lesznek új Goodfriendek. Ők ebből élnek, mint ahogy Soros bácsi a pénzspekulációból. Goodfriendék pedig a végül, természetesen ugyancsak pénzre váltható, inform-spekulációs iparból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!