Tessék mondani, ez már a világháború?
Joggal teszi fel a címbeli kérdést egyre több újságolvasó.
Még ma is, amikor már a huszonegyedik századba fordultunk, egy-egy ember dönthet milliók sorsáról. Pedig végül semmi sem marad az övék. És semmi nem lesz a miénk.
„Még ma is, amikor már a huszonegyedik századba fordultunk, egy-egy ember dönthet milliók sorsáról. Pedig végül semmi sem marad az övék. És semmi nem lesz a miénk. Tudjuk jól, hogy a Földet is unokáinktól kaptuk kölcsön. Ahelyett, hogy a megőrzésével törődnénk, a pusztításán buzgólkodunk.
Az ukrán válság hamar túlnőhet a határokon és veszélyes, világméretű konfliktussá válhat. Mégis csönd van. Vihar előtti csönd. Pedig milyen kevés elég lenne a megoldáshoz. A párbeszéd. Annak felismerése, hogy tényleg semmi sem a miénk. Csak albérlők lehetünk ezen a Földön. Mindannyian.”