Kossuth tér, Taksim tér

„Kommenteken kiakadni az majdnem annyira kettőezerhat, mint emberek szemét kilövetni. Vagy az mégsem 2006? Hanem 2013 és Taksim tér, Törökország? A tegnap esti ügyeletben összeraktam egy nagyon minimál hírt a török helyzetről, amire persze megérkezett a Mandiner hírhedt kommentelőgárdája.

Békafa őrnagy pl. azt írja, hogy »közibéjük kell csörditeni, hogy hazáig fussanak a gecibe« (majd még ugyanő azt, hogy »hogy mi ellen [tüntetnek - a szerk.], nem tudni, de elég nagy orruk van«). Ha jól vettem ki a főként kormánypárti és jobboldali hozzászólok kommentjeiből, akkor a mostanában Izrael ellen forduló Törökországban az izraeliek szerveznek tüntetéseket, hogy megdöntsék a török kormányt. Bumm, Szaniszló Ferencnek ezért már minimum Pulitzer járna.

Eközben Törökországban csendesen löveti ki az ellene tüntető fiatalok szemét egy jellegében Orbán Viktorra, válságkezelésében pedig egy jó nagyra nőtt Gyurcsány Ferencre emlékeztető figura, akit Recep Tayyip Erdoğannak hívnak. Tessék megnézni az Occupy Gezi képblogját, vagy a Facebook-oldalt. Tessék megnézni az égett, pirosló testrészeket, a vérző, minden ok nélkül összevert embereket, a fejre célzó rendőröket, a letartóztatott orvosokat: ez 2006 Budapestje luxuskivitelben.

Persze érthető,

hogy a kormánypárti kommentelők miért nem érzik a helyes párhuzamokat. A konzervatív, iszlamista Erdoğan miniszterelnök többszázezer főt számláló táborát előbb Ankarába, majd Isztambulba szólította tüntetni: magyarra fordítva akkora Békemenetet szervezett, hogy Orbán Viktor csak irigykedve kapcsolgathat a török közszolgálati csatornák között, hátha meglátja a lengyel kartársakat ott szolidarítani. Mintha többszázezer agyatlan párthívő meg beijedt közszolga kivezénylése legitimálna rendszereket (lásd: Kádár János és rendszere, az is tök jó vót, nem? hiszen hányan kimentek a Majálisra!). A török kormány miniszterei külföldi provokációról, bajkeverő közösségi médiáról, lefizetett külföldi tévékről és terroristákról beszélnek. A panelek erősen hasonlóak azokhoz, melyeket a magyar kormány szokott durrogtatni például a Hallgatói Hálózattal kapcsolatban. Nehéz eldönteni, hogy most Erdoğan követi a magyar trendeket, vagy Orbán Erdoğanabb Erdoğannál. Vagy az is lehet, hogy a hatalomba beleöregedő, párbeszédre képtelen félrebeszélés mindenhol ugyanolyan.

Én személy szerint sosem voltam nagy hangoztatója a 2006-os sérelmeknek, tekintve, hogy tizenöt éves voltam és nem tartózkodtam a fővárosban: engem nem vertek meg, nem lőttek szemen, nem kaptam az arcomba könnygázt, nem tartóztattak le. De láttam azokat, akiket igen, és olvastam is róluk. Az új évezred első évtizedének egyik legnagyobb disznósága volt, ami azon az őszön folyt Budapesten, s most ennek a disznóságnak a sokkal nagyobb volumenű verziója zajlik Törökországban, mindez teljesen független Izraeltől, Orbántól, vagy Gyurcsánytól. Egy ország vezetése nem támadhat saját állampolgárai nagyon alapos indok nélkül, és akkor is válogatnia kell a módszerekben. Törökország vezetése ma minden alapos indok nélkül, módszereiben nem válogatva rontott békésen tiltakozó állampolgáraira, s ez ideológiai beállítottságtól, szimpátiától függetlenül bűn.

Aki tehát 2006 óta azon rí, hogy Gyurcsány kilövette az emberek szemét, az most üljön le és imádkozzon csendben a Taksim téri tüntetőkért, akiknek nap mint nap kell szembesülniük kormányuk és miniszterelnökük határokat nem ismerő kegyetlenségével.”