Hiller: 100 milliárd hiányzik

2012. január 14. 15:06

A szocialista szakpolitikus szerint mintegy 100 milliárd forint hiányzik az államosított iskolák idei működtetéséhez, a rendszer finanszírozásához, mert a kormány nem biztosította a költségvetésben a kieső önkormányzati forrásokat.

2012. január 14. 15:06

Hiller István korábbi szocialista oktatási miniszter szombaton, pártja pedagógus tagozatának budapesti ülése után tartott sajtótájékoztatót. Az ülésen az új köznevelési törvény várható következményeit tárgyalták meg. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta: úgy látják, az új köznevelési rendszer kidolgozatlan, és alapvető problémákat vet fel az iskolák finanszírozása már az első, idén szeptemberben kezdődő tanévben.

 
Hiller utalt arra, hogy a korábbi rendszerben az önkormányzatok intézményfenntartóként az iskolarendszer költségeinek a felét állták, de ezek a források az iskolák államosítása után hiányozni fognak. Arról beszélt, hogy ez nem megszorítás, azaz néhány százalékos elvonás, hanem olyan forráshiány, amelyet pótolni kell ahhoz, hogy az iskolák működni tudjanak majd. Számításai szerint 2013-ban – akkor már a teljes iskolaévvel számolva – mintegy 280-300 milliárd forintra lesz szükség a korábbi önkormányzati források pótlására.
 
Mivel az idei költségvetésből hiányzik ez a pénz, Hiller elképzelhetetlennek tartja, hogy a kormány tavasszal ne módosítsa a költségvetési vagy az adótörvényeket. Jelezte, szerinte a kormány az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevételéhez fog hozzányúlni. Bejelentette, hogy az MSZP közoktatási kerekasztal felállítását javasolja a szakmai, civil és a szakszervezetek részvételével. Közölte, céljuk az, hogy közös, „azonos vagy közel azonos” szakmai álláspontot alakítsanak ki 2013 elejére. Hiller István a sajtótájékoztatón bemutatta a párt pedagógus tagozatának új elnökét, Kajtárné Botár Borbálát.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. január 15. 10:46
"A szocialista szakpolitikus szerint mintegy 100 milliárd forint hiányzik az államosított iskolák idei működtetéséhez, " Hiller! Tegyétek vissza!!!
Válasz erre
1
0
L066H
2012. január 14. 17:44
"Hiller: 100 milliárd hiányzik" Hiába, nem jönnek már a Nokiás dobozok...
Válasz erre
9
0
Királyvizet Károlyira
2012. január 14. 16:09
EZERmilliárdok hiányoznak Pifti, mert még a FELVETT HITELEKET IS ELLOPTÁTOK
Válasz erre
22
0
novara
2012. január 14. 16:08
Ezel milliáád hiánycik. Pedig abból már tellett volna egy jó logopédusra,vagy egy plasztikára...
Válasz erre
19
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!