Több tízezer embert engedünk elveszni a semmibe

Mészáros Antóniával, aki korábban a BBC-nél dolgozott, tavaly készítettünk egy dokumentumfilmet a csatornának, amelyben a magyar gyámügy helyzetével és a nevelőotthonokban felnövő roma gyerekek sorsával foglalkoztunk. Mivel kellett bele egy személyes szál, az én életutamon keresztül mutattuk be a történetet. Akkor a BBC ezt beválogatta az év legjobb dokumentumfilmjei közé.

A mostani dokumentumfilm témája pedig nagyon aktuális, egy szomorú kötelesség és egy nagyon szomorú munka. Amikor kint voltam Bulgáriában, akkor kapott nyilvánosságot az az ügy, ami most már sajnos kilenc esetté nőtte ki magát. Azzal a szándékkal jöttem haza, hogy erről készíteni kellene egy dokumentumfilmet. Amikor említettem ezt Antóniának, kiderült, hogy a BBC ugyanezt akarja.
 

A napokban riportokat készítenek az áldozatok hozzátartozóival. Ők mit gondolnak, miért történik mindez?

Az áldozatoknak teljesen kézzelfogható elméleteik vannak: azt gondolják, hogy azért válnak áldozattá, mert cigányok. Ezzel számukra meg is van válaszolva az ügy. Azt, hogy kik csinálják, senki nem tudja. Vagy ha mégis, arról mi nem tudunk. Amikor a hibákról beszélek, arra gondolok, hogy ezek az ügyek hogyan szerepelnek a médiában. Eleve, hogy beszélhetünk romaellenességről ma Magyarországon? Mindig is beszélhettünk róla. Az utóbbi idők sajnálatos eseményeinek torz tükrében még mindig azt látom, hogy nincs javulás. Sőt, egyfajta legalizálását látom az előítéleteknek. Csak meg kell nézni, hogyan foglalkozik a média ezekkel a dolgokkal.
 

Mit vet a média szemére?

A nem beszélés is egy médiaattitűd. Azt, hogy bulvár jellegű hírként kezelik és nem mutatják be az áldozatok emberi mivoltát, egy brutális és érzéketlen dolognak tartom. Ennek a dokumentumfilmnek az a célja, hogy olyan polgártársainkként mutassa meg ezeket az embereket, akik itt élnek velünk, és egyszer majd fel fognak ébredni és nem lesz mellettük a gyerekük, a feleségük, a férjük. És ezt nem tudják majd maguknak megmagyarázni. Ott vannak egy csomó miérttel és változatlanul ott laknak elszeparálva a magyar társadalomtól, gettós körülmények között. Ezeket nagyon sajnálatos dolgoknak tartom és azt is, hogy lemegy egy televízió és azon csámcsog, hogy cigánytelep. Mintha a cigányok önmaguktól és örömmel oda mennének lakni, ahol nincs víz, villany és iskola. Mintha ez lenne az életformájuk, a „roma autentikusságuk”. Hát nem. Mindenki szeretne élhetőbb körülményeket és mindennapi biztonságot magának, nem csak az árpádsávokra esküdő magyar nemzet. Hanem az a nyomorult szegény ember is, aki ott lakik egy cigánytelepen.
 

Ön szerint nem úgy mutatják be a médiában ezeket a gyilkosságokat, mint egyértelműen rasszista cselekedeteket?

Nem dolgom, hogy ezen ítélkezzem vagy ezt eldöntsem. Amúgy sem az a lényeg, hogy mik a motivációk. Ezek a dolgok vérprofin vannak kivitelezve. Egy bugris gárdista, aki nagyon szeret menetelni, mert a tesiórán valami bekattant neki és azóta úgy maradt, szereti a bakancsot, arról nem hiszem el, hogy néhány sörrel beturbózott erőszakon túl képes lenne ilyesmit csinálni. Annyira buta és rövid lenne az agresszivitásának az ideje, hogy rögtön lebukna. Ők ilyet nem tesznek. Nem szeretik a cigányokat, nem szeretik a zsidókat, a BKV-ellenőröket. Kész, rendben van. És ezért menetelgetnek. Állítom, többet tudok én a magyar történelemről, mint ők. Elég nagy butaság az ősi tiszta vérre esküdni. A buta tömeget vezető értelmiségiek viszont elérik, amit akarnak, de ehhez az kell, hogy néhány kisgyerek ott masírozhasson. Ezek az emberek tényleg néha megvernek egy-egy embert, de többre nem lennének képesek.
 

Magyarok és cigányok eddig is együtt éltek, de nem volt ilyen agresszió.

Ilyen agresszió nem, csak rendszertelen, lokális villongások. Itt van ez a kislétai eset, ahol nagyon zavarba jönne egy szélsőséges elveket valló ember, ha jóízűen hátra akarna dőlni, hogy „most jól megkaptátok, mert ti segélyen éltek,a társadalmon élősködtök és büdösek, koszosak vagytok”. Ezek az emberek egytől egyig gyönyörűek és tiszták. Mindenki dolgozott. Nagyon is jó kapcsolatban éltek a faluval.

A régi magyar társadalomban amúgy jellemzően mindenki tudta a helyét, ezért nem volt nagyon agresszió. Elméletileg. Tankötelezettség volt, szakiskolába jártak, megtanulták a segédmunka alapjait és folyamatosan foglalkoztatva voltak, mert a szocialista időkben büntették a munkakerülést. Ezzel a problémák úgy-ahogy orvosolva voltak. A rendszerváltás idején ez felborult. Ugye elkezdünk Európa felé menni és elkezdődnek ilyen különböző roma integrációs programok. Telepfelszámolási program, ilyen nagyon jól hangzó valamik, és tényleg azt lehet mondani, hogy sok száz, talán megszámlálható milliárdok kerültek ebbe az ügybe. De hogy hova? Azt nem lehet tudni. Jellemzően nem roma vezetők zsebébe vándorolnak a pénzek. Nem zárom ki, hogy előfordul az is, de közel sem annyit tesznek el, mint magyar politikusaink.

Most voltam lent telepeken, és azt látom, hogy nem kiindulópontja, nem origója, hanem nullpontja az a lehetőségeknek. Akik ott élnek, eleve determinálva vannak. Ezeket elveszett generációknak hívom. A gyerekek, akik ott rohangálnak és kíváncsi, tágra nyílt szemmel nézik a kamerát, az autókat, az új ízeket, illatokat, amiket mi hozunk be a telepre, ezek a tekintetek fognak elfátyolosodni, és motiválatlanná válni a súlyos évek alatt, amiket ilyen körülmények között élnek. Nagyon nagy felelőtlenség, hogy egy ország több tízezer embert enged így elveszni a semmibe. Ennyi.

Visszakanyarodva a sorozatgyilkosságokra, nem gondolom, hogy magyarázat lenne, hogy azért történik mindez, mert gyűlölik a cigányokat. Ha így van, akkor tényleg, jó magyar virtus, kasza, kapa, lángol a szalma, picit csordul a vér, aztán lecsillapodnak a kedélyek. Ez viszont már több mint háromnegyed éve szisztematikusan végiggondolt és kivitelezett, rövid időn belül megtörtént akció.

Ezzel nem árulok el nagy titkot, mivel a média is lehozta azt, hogy az elkövetők stílusa háborús múltra vall, talán lehet tudni, hogy hadviselt emberekről van szó.
 

Arról is beszél a sajtó, hogy esetleg nem magyarok csinálják.

Az összeesküvés elméletekből nekem vannak kedvenceim. Az az érzésem, mindez nem azért történik, mert ők cigányok, hanem ennek valami egészen más szándékai vannak. Lehet, hogy aki eltervezi, vagy kivitelezteti, nem szereti a cigányokat. De ez olyan édeskevés. Valahol én az egészet provokációnak is tartom, ezenkívül egy érzéketlen, sunyi és gyáva dolognak. Ezzel, azt hiszem nem vagyok egyedül, sokan ezt gondolják. És sok magyar gondolja ezt.

A média felelősségére visszatérve fontosnak tartom, hogy bizonyos dolgok hogyan hangzanak el, milyen hatást váltanak ki. Az, hogy egy csatorna milyen hírhatással kombinál, igenis felelősség. 

De akár csak szétnézek a saját szakmámban, nem kell olyan messzire menni. Kitalálnak egy skatulyát, és erőltetik, mintha ezzel közelebb kerülnének a megoldáshoz, hogy „akkor ez most egy cigányfilm”? Ezen mindig megdöbbenek. Nekik ez miért fontos? Mi az hogy cigányfilm? Van négerfilm? Vagy van zsidófilm? Mert olyan van, hogy magyar film, mert kimész külföldre és ott magyar filmrendezővé válsz. Értem a műfaji megjelöléseket, hogy thriller, horror, dráma, de mitől cigányfilm? Mert cigány a témája és roma az alkotója? Már itt megjelenik ez az előítéletes, rossz gondolkodás,a kategorizálás, mintha ez közelebb hozna valami titkot. Nem hoz közelebb. Hanem pont, hogy elidegenít. Ez egy elidegenítő kérdés, egy elidegenítő skatulya. Különben meg ki is kérem magamnak. Csak Magyarországon vannak ezek a fogalmak, hogy cigánykérdés, cigányfilm, cigányügy...
 

Cigánybűnözés...

Azt akartam a végére hagyni. Gyártják ezeket a szóösszetételeket, és rossz, mert címkéz, elidegenít, és egyáltalán nem teszi empatikussá az embereket, azokat sem, akik felragasztják egy ember vagy egy népcsoport homlokára ezeket a címkéket. Nem használ nekik sem. Én nem cigánykérdést – egy kérdést látok egy társadalmi jelenségre. Nem cigányfilmet, hanem egy filmet látok.
 

Mi a helyzet a pozitív diszkriminációval?

Néha épp olyan káros is lehet. Mert az, hogy valaki beindítja a motort, az egy egészen más munkafázis. Pozitív diszkrimináció akkor tud megfogalmazódni, ha kollektíve elkezdődik egy fejlesztő program, tehát akkor éppen beindítják a motort.
 

Akkor szükséges?

Eleinte lehet, hogy kell segítség, igen. Hatékony segítség. Nem véletlen, hogy Amerika sikerrel használta a pozitív diszkriminációt a feketékkel szemben. Mostanra nagyon sok orvos van köztük, ügyvéd, űrhajós, drámaíró, színész…
 

Vagy éppen elnök.

Igen. Ez egy okosan elindított társadalmi változásnak és egy ideig használt pozitív diszkriminációnak az eredménye. Egy egész társadalom megállapodik abban, és köteles betartatni a polgáraival, hogy afro-amerikait mondjanak, ha már meg akarják őket különböztetni. Nem mondhatják azt, hogy néger.
 

A díjak közül, amiket az önéletrajzi ihletésű Boldog új életért kapott, volt olyan, amit pozitív diszkrimináció okán ítéltek oda?

Ha volt is, nem úgy adták oda. De szerintem nem volt. Minden országnak megvan a saját társadalmi problémája, amivel farkasszemet néz. Így előfordulhatott, hogy nézve az én filmemet, felismertek benne egy általuk is szem előtt tartott társadalmi problémát. Szerintem ezzel a filmmel sikerült valamit megfogalmazni, egy hangulatot felépíteni, ami mindenki számára érthető és elfogadható, aki fogékony erre a témára.