Egy hársfa utolsó napjai

Ivád polgármestere nehezen hozta meg a döntést, a Facebookra ezt írta a fakivágásról:

„Ez a fa hosszú évek óta borzolja a kedélyeket - nekem meg a szemöldökömet - a faluban. Már azt a döntést is nehezen hoztam meg, hogy vágassuk ki csak azért, mert a gyökerei szétnyomják a környékén lévő sírokat. Az élettelent részesíteni előnyben az élővel szemben, szerintem eleve rossz irány. Nem az elhunytról beszélek, hanem a sírról, a betonról, a műkőről, vagy a márványról, szemben egy minden évben növekvő, szép, egészséges hársfáról, amely évről évre egyre magasztosabban hirdeti az élet szeretetét. A virágából pedig isteni teát lehet készíteni, de ez már igazán másodlagos.

A másik kérdés hogy ki is volt ott előbb. A fa, vagy a sírok? Azt hiszem, hogy a sírok - nehéz ezt megmondani egy ilyen idős fánál - de az biztos, hogy a korábbi sírokba való újratemetésekkor (amikor a szülőkkel, nagyszülőkkel azonos nyughelybe fektették az elhunytat), mindenki látta, hogy a fának hatalmas gyökerei nőttek, szóval ha tiszteljük az életét, akkor már nem temetünk többet a közelébe, de ehelyett inkább nagy fáradtsággal átvágták a húsz centis gyökereket. Aztán ott a kérdés, hogy amikor még mondjuk csak két méteres volt a fa és sejthető volt, hogy nem bonsai-nak született, akkor miért nem ásták (vagy vágták, ha az nekik jobban fekszik) ki és azzal megelőztek volna minden bajt. Lehet, hogy az őseink még másként gondolkodtak?!

Egyébként is bírom, amikor valaki egy fa alá temeti a halottait, ne adj Isten ő ültette a fát, hogy adjon majd egy kis árnyékot, majd aztán egész életében arra panaszkodik, hogy csupa levél, meg termés a sírhely és az önkormányzatot fenyegeti, ha nem tesz valamit. No comment. Mindegy. Sajnos ezen már túl vagyunk. Remélem ha mégis kiderülne, hogy reinkarnálódni fogunk, akkor az is kiderül, hogy ez a fa ki volt, no és lenne ötletem arra is, hogy ki milyen testben és hol jelenjen meg újra közöttünk halála után...”